Jobb, ha őszintén bevallom, eddig úgy volt igen határozott véleményem az úgynevezett feltétel nélküli alapjövedelemről (FNA), hogy nem ástam bele magam, inkább a zsigeri antikollektivista beszélt belőlem: az FNA “nagyon rossz üzenet a társadalom produktív tagjai felé: azoknak, akik vállukon hordják az egész adórendszert, a gazdaságot, a rizikót vállaló vállalkozók, a startupok”, de a fő gond, hogy az lesz az általános attitüd, hogy ez “jár”. Mindezt ma is kb. így látom, de most először kicsit meginogtam.
A Der Spiegel közölt néhány hete egy érdekes interjút az önmagát baloldali liberálisként besoroló Thomas Straubhaar német közgazdásszal, aki igen radikális módon bevezetné Németországban a havi 1000 eurós FNA-t, éspedig piacpárti érveléssel:
“A paternális szociális államot, amely fentről határozza meg a foglalkoztatottak magatartását, olyan alulról jövő politikával kell felváltani, amely az embereket felhatalmazza arra, hogy önmagukért felelősséget vállalva, előrelátó módon cselekedjenek. (…) Ha meg akarjuk menteni az érett emberekre alapuló liberális gazdasági rendünket a pusztulástól, akkor be kell vezetnünk az alapjövedelmet.”
Straubhaar a hagyományos, járulékokból fenntartott szociális államot “elavultnak, hibásnak, igazságtalannak” tartja, és attól fél, hogy ha országa nem ad meggyőző választ a digitalizációra és a robotizációra, akkor az nem lesz versenyképes az egyre magabiztosabb, dirigizmusra alapuló kínai gazdasági modellel. “Balliberálisként dühít, hogy a fiatalok lelkesednek a Fridays for Future-ért, de a piacgazdaságért nem. Ha lenne kilátásuk egy alapjövedelemre, ez nem így lenne” – állítja.
Ez engem is ugyanígy dühít, de nem vennék rá mérget, hogy ha ezek a fiatalok megkapták a pénzt, nem kerülnék ugyanúgy az iskolát péntekenként, karbonsemleges módon.
A közgazdász elképzelésének a lényege: minden állampolgár, tekintet nélkül a vagyoni helyzetére, élete végéig, adómentesen kap havonta 1000 eurót. Akinek van jövedelme, bevétele, az egységesen 50 százalékos kulccsal adózik utána. Megszűnnek a szociális juttatások és a nyugdíj, az egészségügyért mindenki maga fizet. Kalkulációja szerint mindez nem jár az állam számára többletkiadással (a német állam jelenleg évente ezer milliárd eurót fordít szociális kiadásokra).
Straubhaar nem fél attól, hogy ezzel egy államilag eltartott, munkát vállalni nem akaró réteget nevel ki, szerinte a “digitalizált adatgazdaságban” amúgy is egyre kevesebb munkavállalóval kell számolni. “A garantált alapjövedelem lényegében egy radikális adóreform, amely minden kivételt megszüntet” – vallja.
Ez utóbbit jó, hogy kimondta az interjú utolsó harmadában, mert végig ez a kérdés volt bennem: ki fogja mindezt fizetni? Természetesen a produktív, adófizető középosztály. Ez az állami juttatás valójában éppúgy paternális populizmus, mint a krumpliosztás választás idején, éppúgy “fentről határozza meg a foglalkoztatottak magatartását”, mint az eddigi segélyezés, csak még nyilván illik hálásnak is lenni érte – holott ez is csak a saját pénzünk, amit a kormányzat nagylelkűen visszajuttat nekünk.
Ráadásul Straubhaarnál is pont az történik az FNA-val, amitől féltem, alanyi jog lesz belőle, tehát az államtól való függésből. Nem tudok olyan “jogról”, amelynek érvényesítéséhez másokat kényszeríteni kell jogaik korlátozására, pénzük odaadására. Készséggel elfogadom, hogy szükség van ideiglenes munkanélküli és szociális segélyre mindazok számára, akiknél ez az életben maradást szolgálja, de ez kizárólag szigorú rászorultsági kritériumok alapján képzelhető el. Valóban az FNA mellett szól, ha kisegít családokat a szegénységi csapdából – de ez akkor róluk szóljon, ne mindenki másról is.
Valójában az interjú végén se derül ki, hogyan mentené meg pont az FNA a piacgazdaságot, milyen ösztönzőket használ a munkavállalásra, kreatív vállalkozásra, önellátásra. Jó, az emberek többet fognak tudni vásárolni. De megtermelni? Jó, az állampolgár valóban maga dönt majd a pénzéről. De mi motiválja majd őket az önállósodásra?
Kicsit aggasztó a sokat emlegetett 2017-18-as finn példa is: “Az adatok alapján a résztvevők boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lettek, ám nem siettek vissza a munkaerőpiacra.” Egyrészt nem vagyok nagyon meglepve, másrészt nem tudok arról, hogy állami feladat lenne az állampolgárok eltartása, ill. boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tétele. Ráadásul a Spiegel is “szocialista utópiaként” kezeli, ha egy brazil városban kísérletképpen bevezetik az alapjövedelmet.
Még valami. Nem egyszer olvastam olyan posztokat, amelyben baloldaliak, sőt libertáriusok is a két legismertebb szabadpiaci közgazdászt előrángatva igyekeztek érvelni az FNA mellett. Friedrich A. Hayek azonban semmi ilyesmit nem tett, mindig elutasította az állam által menedzselt “szociális igazságosságot”, híres idézete (“assurance of a certain minimum income”) azokról szól, akik nem tudnak beilleszkedni a piacgazdaságba, őket valóban, állami eszközökkel is segítette volna, nagyon helyesen.
Milton Friedman szintén sokat emlegetett negatív jövedelemadója pedig remek ötlet ugyan, de ez sem az FNA-t hirdeti: Kapitalizmus és szabadság c. könyvében világossá teszi: “ha célunk a szegénység mérséklése, akkor szükség van egy, a szegényeket segítő programra”, ami bizonyos jövedelmi szint alatt kiváltja a hatékonytalan, bürokratikus és drága segélyezést, és nem torzítja el a piaci mechanizmusokat. Ezt erősíti meg Választhatsz szabadon c. kötetében is:
“Biztosított minimumról gondoskodna valamennyi szükséget szenvedő személy számára a szükség okára való tekintet nélkül, miközben jellemükben, függetlenségükben, a saját helyzetük megjavítására való ösztönzésben a lehető legkevesebb kárt tenné” (kiemelés tőlem, SL).
Úgyhogy próbálok nyitott lenni, kiváncsian várom a napot, amikor valaki megmutatja: pontosan hogyan fogja a garantált, mindenkinek járó alapjövedelem megmenteni, nem pedig aláásni a piacgazdaságot. Addig – elsősorban morális alapon – nem tartom elfogadhatónak.
