2

Hol vannak a feministák, amikor szükség lenne rájuk?

Amerika és Európa csendes, újra csendes, nem is beszélve az ENSZ-ről. Ez azzal függhet össze, hogy nem Izrael lőtt vissza rakétákkal Gázában, vagy engedélyezett egy újabb lakóparkot a “megszállt területeken”: ha ez történt volna,  nagy lenne az internacionális és interszekcionális hőbörgés, hiszen mindez a cionista-rasszista állam brutalitását bizonyítaná újfent, ami megérne egy újabb elítélő ENSZ-határozatot, egy újabb demonstrációt bármely tetszőleges campuson, egy újabb újságcikket arról, hogy mégis mit képzel az apartheid-állam? Most semmi ilyesmi nem történt, lehet továbbsétálni.

Most csak annyi történt, hogy húsz év után ismét államhatalomhoz jutott az az iszlamofasiszta társaság, amely egyszer már öt éven keresztül, Allah nevében földi pokollá tette a nép életét, különösen a nőkét, és akik hatalomvesztésük éveiben is időnként inzultálták a hitetleneket, volt, hogy savat öntöttek nők fedetlen arcára, volt, hogy főbe lőttek egy lányt, aki fontosnak tartotta lányok iskoláztatását. Most megint övék a terep, megint burkát erőszakolnak a nőkre.

A tálibok eddig inkluzív kormányt ígértek, amiből az lett, hogy csupa exkluzív, mogorva férfi néz ránk a hivatalos fotókról, már emiatt is be kéne őket iratni a Coca Cola valami bűnbánó-férfidominanciás tréningjére. Mint elmondták, “a nők feladata a gyerekek nevelése, és nincs rá szükség, hogy ők is tagjai legyenek a kabinetnek.” Egy valamiben azonban tartották szavukat: megígérték, hogy a nőknek az iszlám keretén belül lesz helyük a társadalomban, és tényleg. A nőügyi minisztérium helyett, annak épületében létrejött a “Bűn és erény minisztériuma”, amelynek a helye egyértelműen a Brazil. c filmben lenne, nem Kabulban.

Az egyetemeken egyelőre folytatódik az oktatás a női hallgatók számára is, de csak szegregáltan, hiszen “a koedukáció ellentmondásban áll az iszlám alapelveivel és a nemzeti értékekkel, szokásokkal és hagyományokkal”, a 7. osztálytól kezdődő középfokú oktatás azonban már csak fiúkra vonatkozik, lányok be se menjenek.

Why Don’t Feminists Fight for Muslim Women?

Are women oppressed in Muslim countries? What about in Islamic enclaves in the West? Are these places violating or fulfilling the Quran and Islamic law? Ayaa…

Betiltják a női sportokat, főleg a női krikettet, mivel “adódhatnak olyan helyzetek, amikor a nők arca és teste nem lesz eltakarva, az iszlám pedig nem engedi meg, hogy így nézzenek ki.” Ha pedig a nők kiállnak a jogaikárt, ismét jól megverik őket, majd még aznap megértést, elismerést és főleg pénzt várnak a Nyugattól, hogy folytathassák az említett reform-elképzeléseiket, nyilván.

Már a fentiek töredekének beígéréséért is hónapokig tartó hisztériás roham, kampány és permanens utcai jelenlét lenne a válasz a progresszív erők (incl. a nőmozgalmak) részéről, ha mindez a nyugati világban, pláne Amerikában történne. Semmi ilyesmiről nem tudunk. Jó, ne legyünk igazságtalanok, voltak szerte a világban demonstrációk, de az afgán nők hamar eltűntek a nyugati progresszív süllyesztőben, ez nem az, ahogyan egyébként ügyekre reagálni szoktak. A legnagyobb amerikai nőszervezet, a NOW fő témája a “faji igazságosság” melletti kiállás, és eldugva ott egy belinkelt cikk, hogy amúgy együttéreznek az afgán nőkkel.

Mindez jelentős nulla ahhoz képest, amit a nyugati kolonialista, imperialista stb. hatalmak kapnak bármilyen más tetszőleges esetben (széndioxid, jegesmedvék, palesztinok). Jó, nyilván nem lehet egyszerre ünnepelni a gonosz amerikai gyarmatosítók kivonulását és siránkozni az afgán nők helyzete miatt, úgyhogy marad a lekezelő szolidaritás. Sokak nevében twittelt Yanis Whatthefuckis volt görög pénzügyminiszter, amikor közölte: a tálib győzelemmel “egyszer és mindenkorra sikerült legyőzni a liberális-neokon imperializmust”, a nőknek meg azt üzenjük, hogy hajrá, kitartás.

Mi lehet az oka ennek az őrületnek? Hol vannak a feministák, amikor szükség lenne az aktivitásukra, networkölési és lobbizási képességükre, az emberi jogok hangsúlyozására, a nők szabadságának és méltóságának nevében hetekig tartó ülősztrájkokra az afgán nagykövetségek előtt? Amikor arra lenne szükség, hogy nyíltan kiálljanak a nyugati civilizáció felsőbbrendűsége mellett, a barbársággal szemben, és… oh wait.

Helyben vagyunk. Ez az, amit a sokadgenerációs feministák és az örök progresszívek nem mondhatnak ki. Akkor ugyanis ugrana lételemük, a kulturális relativizmus.

Akkor ugyanis ki kellene mondaniuk azt is, hogy kedves polgártársak, mi, haladó mozgalmárok kettős mércések, képmutatóak vagyunk, és hazudunk. Valójában soha nem a nők jogai érdekeltek minket, hanem az elnyomó fehér férfiak bukása, a liberális-neokon Amerika és Izrael pusztulása, a genderharc és a “kritikai fajelmélet” győzelme, egy palesztin állam létrehozása, valamint a gleccserek megmentése. Csak a zsidó-keresztény kultúrkört kritizáljuk, hiszen csak az érdemes a kritikára, az iszlám világot bírálni: rasszizmus.

A helyzet az, hogy a feminista mozgalmak nemhogy együttműködnek, de össze is nőttek a legsúlyosabb szélsőbalos szervezetekkel, azok pedig régóta hatékonyan együttműködnek az iszlamistákkal. A közös jövő kicsit még eltér ugyan, de a közös ellenségkép adott. Előbb-utóbb megtervezik ezt a közös jövőt is. Jó, ha tudjuk, hogy abba mi, szabad nyugati emberek, nem vagyunk betervezve.