Amióta MZP nagy örömömre nyert, azon gondolkodom, mekkora is lesz a mozgástere. A képlet adott: vitathatatlan legitimációval, nagy többséggel konzervatív-liberális miniszterelnökjelöltje lesz az ellenzéknek, ez az ellenzék azonban kivétel nélkül baloldali, tehát etatista, osztogató, adóemelő pártokból áll (gazdaságilag ezért a Jobbikot is ideszámítva). Pártháttér nélkül, egy kis szabadpiac-párti mozgalommal a háta mögött valószínűleg a legjobb, amit tehet, amit már most is tesz: elmegy a falig. Már most közölte, hogy önálló frakciót akar, mire a pártok, amelyek folyamatosan a sajtón keresztül üzengetnek, visszaszóltak neki, hogy ne a sajtón keresztül üzengessen, “hiszen az rombolná az ellenzéki összefogásba vetett választói bizalmat.”
Ahhoz, hogy fel tudjuk mérni, hol végződik a kompromisszumkészség és hol kezdődik az önfeladás, tudnunk kéne, mi az, amiből MZP semmiképpen sem engedhet, mi a politikai leglényege, hogy ne mondjam esszenciája, ami nélkül tét nélkülivé válik kormányfőjelölti szerepe. Lendülete, győzni akarása vitte sikerre, de kezdettől világos volt, hogy önálló politikai tényező, alapállása világos, programja is van, ha kicsit kondenzált formában is. Teljesen logikus, hogy megpróbál küzdeni egy saját, nem balos frakcióért, tehát beleszólásért az országos lista összeállításába, nem magától értetődő, miért kötné őt egy olyan hatpárti megállapodás, amire el se hívták.
Az eddig is egyértelmű volt, hogy ilyen felállásban nem tud önmegvalósítani: “szó sincs arról, hogy egy konzervatív kormány alakulna Magyarországon”, közölte, “bárki is legyen Magyarország miniszterelnök-jelöltje, egy olyan közös programot fog végrehajtani, amelyben a baloldali programelemek és a zöld elemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos pontok is megvannak.” Is megvannak? Nem inkább a konzlib elemek lesznek a futottak még kategória egy ökobalos kormányban? Szabó Tímea viszont azt mondja, MZP megígérte neki, hogy az ökobalos értékeket képviselni fogja – ezt tehát külön meg kellett ígérnie? Akkor mégiscsak ő diktálhat?
A várhatóan legerősebb frakciót alkotó DK az előválasztás utolsó pillanatáig a szerintük szükséges baloldali fordulattal kampányolt, és nem olyannak ismerjük ezt a pártot, amelyik kész lenne engedni az ilyenekből. Gyurcsány elhíresült videója meg ugye egyértelművé tette, hogy MZP esetleg csak a győzelemre kell nekik, nem a kormányzásra.
Ha a mindenkit elsősorban érdeklő közjogi (alkotmányozás, elszámoltatás) kérdéseket nézzük, mondhatnánk, hogy Dobrevhez képest még ő a mérsékeltebb, hiszen saját programjából is visszalépett azzal, hogy Karácsonnyal abban maradtak, valami alkotmányjogászi testülettel konzultálnak majd, mielőtt puccsra adnák a fejüket. Igen ám, de ő maga árulta el a minap, kikből is állna ez a testület: például Vörös Imréből és Fleck Zoltánból, akik hisznek a feles alkotmányozásban. Holott elég ezt az interjút elolvasni Jakab Andrással, és kiderül, miért veszélyes tévút ez.
Gazdaság: MZP nem akar adóemelést, egyelőre békén hagyná az egykulcsos adót és a családi adókedvezményeket, Paksot újratárgyaltatná, de pont klímaokokból is atompárti – ez eddig jó hír. De mit kezd majd a növekvő szociális-ökológiai nyomással? Az adóemelés elkerülése kulcselemnek tűnik, ennyit még a nagyon kormányozni akaró, nagyon kompromisszumkész német liberálisok is keresztülvittek az egyezkedésen (ahol egyébként több ponton elbuktak, hiába magyarázkodik Christian Lindner a polgári közönségnek, hogy nem lesz balos fordulat – de lesz, éspedig az FDP-vel együtt, lesz “klímaminisztérium” és lesznek kötelezővé tett napkollektorok, de erről majd máskor).
Szóval, honnan ismerjük majd meg, hogy MZP vállalható vagy rossz kompromisszumokat köt majd? Hogyan működhet balos kormány konzlib kormányfővel?
“Alapelvekben nem lehet kompromisszumot kötni. Erkölcsi kérdésekben nem lehet kompromisszumot kötni. Nem lehet kompromisszumot kötni a tudás, az igazság, a racionális meggyőződés kérdéseiben” – olvashatjuk Ayn Randnél. “A kompromisszum az ellentétes követelések kiegyenlítése kölcsönös engedményekkel. Ez azt jelenti, hogy a kompromisszumban részt vevő mindkét félnek van valamilyen jogos követelése, és fel tud ajánlani valamilyen értéket a másiknak. Ez jelenti azt, hogy mindkét fél egyetért valamilyen, az alku alapjául szolgáló alapelvben.”
Ahol ez nincs, ott ér véget a kompromisszum, és ott kezdődik az önfeladás. Nagyon remélem, hogy MZP-nek nagy az ellenállóképessége.
