A glasgowi klímacsúcsnak nem az volt a legkínosabb pillanata, amikor Joe Biden elaludt, hanem amikor felébredt, és bocsánatot kért a résztvevőktől, amiért elődje kiléptette Amerikát a 2015-ös Párizsi Klímaegyezményből. Pedig Trumpnak teljesen igaza volt.
A párizsi megállapodás a Rió és főleg Kiotó óta tartó rituális, penetráns, üres ígérgetések csúcspontja volt, 157-ből 17 állam tartotta csak be a vállaltakat. Másrészt, ami még fontosabb, írja Bjorn Lomborg, “még ha minden ország be is tartotta volna, amit a párizsi megállapodásban ígért, a 2030-ig tartó kibocsátáscsökkentés mindössze 1 százalékát tenné ki annak, amire szükség lenne ahhoz, hogy a hőmérséklet-emelkedés 2 Celsius-fok alatt maradjon.”
Trump főként az amerikai gazdaságot féltette (joggal) egy klíma-feltételezésekre alapozott gigantikus gazdasági átalakítás költségeitől, miközben a két nagy kibocsátónak, Kínának és Indiának nem kellett elköteleződnie. Miért is kellett volna, ha a szén konkrétan az életet jelenti nekik? E két ország példáján láthatjuk egyébként leginkább, hogy a környezetvédőknek (jó, jó: egy részüknek) fontosabb a “természet”, mint az ember, és fontosabb az Amerika-ellenesség, mint a morál.
Kína energiatermelésének 60, Indiáénak 70 százalékát ugyanis szénerőművek szolgáltatják. A két ország együttesen 3 milliárd embert jelent, és bár bevállalták a karbonsemlegességet, ők is szeretnének fejlődni, gazdagodni, felzárkózni, megteremteni azt a jólétet és azt a tudást, technológiát, amivel le tudják majd küzdeni a klímaváltozás kihívását. Nem ez a fontosabb, mégiscsak?
Hát akkor? Miért nem zöld kutatásokba, fejlesztésekbe, a gátak és más védelmi technológiák tökéletesítésébe megy az a többszáz milliárd dollár, amibe ez a viszolyogtató, erényfelmutató jóemberkedés évente kerül? Miért erőltetik folyamatosan az energiaigényeket távolról sem lefedő, megbízhatatlan nap- és szélenergiát? Miért vetik el a zöldek a szénenergiával árukapcsolva az atomot is, aminek pedig zéró a CO2-kibocsátása?
Is There Really a Climate Emergency?
The climate is the most complex system on Earth. Is it really possible to project with any precision what it will be like 20, 40, or even 100 years from now?…
Most pedig jön Greta Thunberg, a fiatal generáció fő pánikoltatója, és felszólítja a bankokat, ne finanszírozzák a fosszilis üzemanyaghoz kapcsolódó projekteket. Tényleg? Mi lenne, ha nekünk viszont le kéne adnunk a ruhatárban mindent, aminek az előállításához vagy szállításához olaj kellett? Mi maradna? És az élet lenne-e még?
A felmelegedés közkeletű narratívája a teljes pánik: jön a szegénység, az éhhalál, a tengerszintemelkedés, az apokalipszis. Pedig mindezek leküzdésére már részben most is megvan a tudásunk, technológiánk. Érdemes elolvasni ehhez annak a klímaszakértőnek az új írását, aki a környezetvédők nevében elsőként kért bocsánatot a pánikkeltésért.
A lényeg a klímakonferenciákon, a köztük tartó idővallumban pedig a főáramú médiában a totális agymosás. A Klimatológia Egyház közel két évtizede sulykolja belénk ortodox tantételeit: gigantikus önmegtartóztatással, a termelés, a fogyasztás és az utazás visszafogásával, a repülőgépek és az autók fokozatos elhagyásával, a multik és a bankok kézben tartásával, vegán táplálkozással, a saját kiskertben megtermő paradicsommal megállítható a globális felmelegedés.
Hogy ismét tisztázzam: nem kételkedem a klímaváltozásban. De megbírkózni csak kapitalizmusban tudunk vele. Nem klímaszkeptikus vagyok, hanem szocializmus-szkeptikus.
A klímaharcosok a tudományra hivatkoznak, de vallást, ill. ideológiát hirdetnek. Minden CO2-kibocsátást “szennyezésnek” tartanak. Pusztító hőhullámokról beszélnek, elfelejtve, hogy az elmaradó hideghullámok viszont hány életet mentenek meg. Ha egy mondatban kéne összefoglalni a klímaaktivizmus lényegét, ez lenne az:
tökmindegy, mit gondolsz a klímáról, mi, az erényes önjelölt elit jobban tudjuk nálad, mik az érdekeid, mik a valódi igényeid, ezért kiiktatjuk a szabad piacot és a szabad kereskedelmet, minden kicsi lesz és szép, benned pedig bűntudatot keltünk, és jól előírjuk, mit vásárolhatsz, mennyit és mivel utazhatsz, mikor kell eladnod az autódat, és örökre a fejedbe verjük, hogy csak egy két lábon járó problémája vagy a Földnek.
Ennek az ideológiának az alapja pedig a közjó lesz, hogy tehát minden a közérdek nevében történik majd. Figyeljünk a nyelvezetre: egyre többször esik majd szó (ahogy egyébként a Covidnál is) lépések, folyamatok kikényszerítéséről: “… a kereskedelempolitikán lehetne bizonyos lépéseket kikényszeríteni. Ezt ugyan sokan ellenzik, például a szabadkereskedelemre hivatkozva, de a kibocsátáscsökkentés olyan globális közérdek, aminek alá kell rendelni a kereskedelmet is” – nyilatkozta pl. egy zöld szakértő. Épp azokat a mechanizmusokat redukálnák, ill. szüntetnék meg (piac, kereskedelem), amik nélkül tényleg kiszolgáltatjuk magunkat a klímának.
Az önjelölt elit részben 400 magánrepülőgéppel, hatalmas autókonvojjal érkezett a glasgowi csúcsra, ahol többfogásos menü keretében fogalmazták meg, hogy más emberek mivel közlekedjenek és mit egyenek. Nem vagyok demagóg, nem akarom, hogy ilyen ne legyen. Azt akarom, hogy a) mindezt nekünk is szabadjon, b) hagyjanak végre szabadon élni.
