1

Covid és nihil, avagy nem, nem örülünk, Vincent

Sokféle választ lehet adni arra a Covid-ügyben nyíltabb párbeszédet sürgető nyilatkozatra, amit magam is aláírtam. Lehet hazudozni, hogy valójában vírustagadók meg oltásellenesek vagyunk (az egyik aláírót ezzel bombázták, majdnem emiatt vonta vissza aláírását), lehet fikázni, hogy valójában csak a bulinegyedben történő bulizás teljesen felesleges és hanyagolható szabadságáért lobbizunk – a talán legkártékonyabb megszólalást mégis az a színvonalas megmondóblog produkálta, amelynek állítólag matematikus a szerzője.

Az Örülünk, Vincent blog a címben felvetett kérdésére, hogy egyáltalán lehetséges-e párbeszéd a járványkezelésről, azt a választ adja olvasóinak, hogy egyrészt semmiről nem tudunk semmit, minden nagyon bonyolult és komplex, másrészt végül is nem kizárt a párbeszéd, csak nem könnyű rá közös nyelvet találni, mert előbb valamiféle vírusügyi kollektív szakértelemre lenne szükség. Most direkt nem kötök bele abba, hogy nem létezik kollektív bölcsesség, minden ilyen kognitív folyamat egyéni.

“Nem olyan könnyű közös nyelvet találni, mint amilyennek az látszik, és, ezért remélem nem haragszanak meg rám a felhívás aláírói, valamiféle szakértelemre, legalábbis kollektív szinten, szükség van, különben intellektuális ludditákká válhatunk” – olvashatjuk a posztban. Nemnem, nincs harag, kedves Vincent, legfeljebb decens mosoly amiatt a kissé lekezelő-paternalisztikus megjegyzés miatt, hogy “Alázattal, bölcsességgel és talán, némi öniróniával, elképzelhetőnek tartok egy hasznos párbeszédet a járványkezelésről”, abban azonban szerző nem fog résztvenni, ez nagyon sajnálatos.

Másrészt teljesen logikus. Magyarország egyik legélesebb elméjű blogja azt üzeni a pórnépnek, hogy előbb nőjön fel, váljék (kollektíven!) szakértővé a virológiában, ill. járványkezelés módszertanában, majd utána esetleg beszélgethetünk, alázattal, bölcsességgel. Ilyen elitista, fentről lenéző szempontból persze nem jó ötlet, hogy biológus, bioetikus, zenész, újságíró, belgyógyász és traumatológus szakorvos, színész, közgazdász stb. keresi a kiutat a víruspánikból és a gerjesztett hisztériából, az egybites, időnként eléggé változó tudományos igazságok abszolút mivoltáról.

Jó. De akkor sürgősen küldjük ki a világ leghíresebb iskolakerülő gimnazistáját a nemzetközi klímakonferenciákról, meg egyébként a politikusokat is, és döntsenek az energetikusok meg a napkollektor-szakértők a jövőnkről. Valószínűleg ahhoz is szakértő kell egyébként, hogy felmérjük, milyen károkat okoz az a szemlélet, hogy majd a szakértők.

Visszatérve a Vincent posztjára: tulajdonképpen még elviselhető is lenne ez az arrogáns és nem kicsit tekintélyelvű érv a vita előtti kollektív biomérnöki ill. virológiai mesterképzés szükségességéről, ha előtte pár bekezdésen át nem az lenne a poszt másik fő üzenete, hogy ez a tudás lényegében megszerezhetetlen.

A poszt árnyaltan elővezeti, hogy itt számos kockázati területet kell egymással szemben mérlegelni, betegségek vs. lezárások (bár az már igencsak vitatható, hogy míg a korlátozások költségei viszonylag pontosan belőhetők, az emberi veszteségeké már nem), majd oda konkludál, hogy minden túl komplex és komplikált, “Borzalmasan nehéz problémáról van szó, ahol a teljeskörű hozzáértés fogalmilag lehetetlen, a részterületi szakértelmek pedig nem feltétlenül csiszolódnak össze.” Ez lesz tehát az előfeltétele az alázatos és bölcs párbeszédnek.

A poszt Nobel-díjas szerzőt idéz, hogy behozhassa azt az állítást, hogy a nem hierarchikus komplex tudás: túl bonyi. Nehéz ezzel vitatkozni, azzal viszont nagyon kéne, hogy hirtelen két fogalom kerül szembe, ontológia és episztemológia:

“Azzal, hogy feltételezzük, hogy az általunk tanulmányozott univerzum ilyen vagy olyan, nagyon komoly hatással vagyunk arra, hogy milyen jellegű tudást szerethetünk (itt a szerző valszeg azt akarta írni, hogy szerezhetünk – SL) az univerzumról. Egyáltalán nem világos, hogy mi az ontological commitment a járvánnyal kapcsolatban, kinek ez, kinek az. “

Fel kell tennünk kezeinket tehát, ez itt a teljes kapituláció. A nihil. A világ nemhogy nem megnevezhető, de nem is megismerhető, objektív valóság nincs, különben is kik vagyunk, hogy megállapítsuk, úgyhogy nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne hozzak ide csomó objektivista meglátást erről, hogy dehogynem, a valóság van, megismerhető, ha pedig nem, akkor az adott pillanatban éppen az a tudásunk egy adott dologról, amire döntésünket alapozzuk.

Vírusügyben is nagyon sokat tudunk már: a teljes lockdown teljes tévedés, nincs szoros korreláció lezárás és fertőzés-megállítás között; igen, az oltás fontos, de korábbi tudásunkkal ellentétben nem mindenható, kb. fél év és mehetünk újra; tényszerűen nem igaz, hogy kizárólag az oltatlanok terjesztik a vírust; a halottak átlagos életkora magasabb, mint az átlagéletkor, a megbetegedés rizikója is jóval nagyobb az időseknél, tehát illene a gyerekeket békén hagyni, ilyenek. Ennek fényében nemhogy lehetetlen a diskurzus (az érintettek, tehát mindannyiunk diskurzusa), de kifejezetten fontos lenne: “A diskurzusban, az érveken alapuló vitában hiszünk. Senki sem az igazság egyedüli birtokosa. Az ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatás sem a tudomány hangja, hanem a szektáké.”

We happy Vincent? Nope.