0

Zavaróállomás: a YouTube és a dislike gomb

A minap eszembe jutott az az unalmas-poros mezőváros, ahol gyermekkorom éveit töltöttem. A város az uraságtól levetett csász. kir. és egy viseletes balkáni gyehenna keveréke volt, nélkülözve bármilyen említésre méltó nevezetességet.

Mármint a két, hegynyi méretű antennaárbocon kívül. A két antenna és a közöttük kifeszitett vezeték Eiffel-toronyként magasodott mezővárosunk fölé, és annak minden pontjáról látható volt.

Már gyerekfejjel tudtam, hogy nem akármilyen antennákról van szó, hanem zavaróállomásról, ami a Szabad Európa rádiójelét volt hivatott elnyomni. Az antennák magasabbak voltak a zsinagóga kupolájánál, magasabbak a katolikus templomnál, magasabbak az ortodox templomnál, de magasabbak voltak még az állami tévéadónál is. Akkoriban, naiv kiskamaszként még elhittem, hogy ennek pusztán technológiai okai voltak-vannak. Most már tudom, hogy a valódi ok ennél sokkal objektívebb és praktikusabb.

Egy diktatúra számára nem a hitvita és nem a saját propaganda terjesztése a legfontosabb dolog. Ennél legalább két fontosabb dolog is van.

Az egyik az igazság elnémítása. A másik, hogy ez az elnémítás nyilvános legyen. Ezért kellett az a két óriási antenna, dróttal összekötve, amik akkor is keményen dolgoztak, mutogatva magukat az egész városnak, amikor a Szabad Európa éppen más irányba, és más nyelveken sugározott.

Hogy miről is jutott mindez az eszembe?

Arról, hogy a YouTube a hivatalos blogján bejelentette, megszüntetik a dislike-ok láthatóságát. A dislike gomb megmarad ugyan, de a negatív visszajelzések száma rejtve marad. Hivatalos indoklásként megkaptuk, hogy a dislike-támadások. Kirekesztő, és sérti a tartalomcsiszárok érzéseit. Meg hogy a YouTube-nak fontos, hogy a kommunikáció a teljes tolerancia szellemében folyjon. Meg hogy a rendszerszintű rasszimus. Ésatöbbi.

The Real Reason YouTube Is Hiding Dislikes

Here is the real story of why YouTube is eliminating dislike counts on every video. Jeremy Hambly of @TheQuartering provides insight into why YouTube creato…

Mindez persze a mi érdekünkben. Azért hogy mindenki szabadon hallathassa a hangját. Félelem és cenzúra nélkül. Kivéve persze téged, te sötétben bújkáló, dislike-támadó, kirekesztő, pollice verso-addiktív ellenforradalmár.

Mi, akik még a Mátrixban születtünk, már a magyarázat első zöngétlen mássalhangzójat se hittük el. Pontosan tudjuk, hogy amikor egy hatalom ennyi toleranciával, érzés-párnázassal pátyolgat minket, akkor csak egyetlen dolgot akarhat tőlunk. Azt, hogy fogjuk a pofánkat.

Persze most is erről van szó.

Mert mik is ezek a YouTube videók tulajdonképpen? Nem a kismacskás, bogyóésbabocás, meg az, amit akkor nézünk, amikor a kölkök már elhúztak aludni. Nem. A valódi YouTube, Brandonnal, Rittenhouse-zal, a Hunter féle laptopokkal, csuklásrohamos szavazógépekkel stb., az agora modern megfelelői, mini-referendumok egy-egy témaról.

A veszélyük abban rejlik, hogy megvonva a mérleget a like-ok és a dislike-ok között, elég jó képet kaphatunk arról, mit is gondol valójában az egyszeri polgár. Ebből pedig semmi jó nem sülhet ki.

Ha például kiderül, hogy minden idők legnépszerűbb elnöke a maga 80 millió szavazatával soha nem képes pozitív mérleget kiizzadni a főbb napirendi pontokban, akkor talán utánaszámolnánk annak a 80 milliónak. Az sem vezetne jóra, ha kiderülne, hogy amit a Pravda egy politikai szélsőségként jellemez, valójában a főáramlat, a döntő többség világnézete.

Kétségtelen, hogy egy ideig rá lehet fogni ezeket a dolgokat az orosz Facebook-botokra, az ex-KGBs botosispánra. De minek erőlködni? Az Obertwitterführerek világát éljuk, és ebben a világban nem szükséges megindokolni semmit.

A dislike megmarad mint csali, hogy kiber-vamzerként jelentse az illetékesnek, kik is azok, akik még mindig kétségbeesetten nyomogatják, annak ellenére, hogy a számlalója már nem nyilvanos. A like viszont tovabb tündököl, mert dícsérni, hízelegni illik, sőt kell is, és aki nem tapsol elég lelkesen, annak a social credit-je sínyli majd meg a dolgot.

Tény ami tény, az illetékes kicsit megkésve kapott a fejéhez. Az éberseg hiányát kihasználva újabbnál újabb variánsokon keresztül terjed tovább a YouTube-on az a kórokozó, amit anno szólásszabadságnak neveztek. De annyi baj legyen. A független-objektív algoritmus majd mindent megold.

Egy fénysugár azért van az alagút végén, a szembejövő gyorvonat fényszóróján kívül. Nekem úgy tűnik, hogy amikor a hatalomon annyira elhatalmasodik a paranoia, hogy hegynyi méretű zavaróantennákat fényez, vagy semmi kis dislike-okkal vacakol, akkor valoszínűleg már nagyon érzi a végét.

Robert C. Castel