“Oltásellenesek” – így kezeli a sajtó jó része azokat az ezreket-tízezreket, akik most már hetek óta rendszeresen kivonulnak Európa köztereire, hogy hangot adjanak markáns álláspontjuknak. Vagy dühüknek. Vagy mindkettő. Megkockáztatom, hogy a kifejezetten oltásellenesek vannak köztük a legkevesebben: a legtöbben vagy a túl szigorú covid-intézkedések, a gazdaságot ellehetetlenítő lezárások, az oltatlanok igazolhatatlan diszkriminációja ellen vonulnak utcára, vagy ellenzik azt, hogy a védőoltást kötelezővé tegyék, mint történt Ausztriában, vagy mint tervezik Németországban.
Az sem igaz egyébként, hogy ezek csak náci meg egyéb fringe őrültek: sajnos valóban sok a szélsőjobber a megmozdulásokon, de ott vannak normál polgári vagy balos, zöld tüntetők éppúgy, mint ezoterikus poszthippik, Steiner-követő antropozófusok, akiknek a világnézetéről teljesen mindegy, mit gondolunk: ezek az emberek demokratikus alapjogokért állnak ki. Mindannyiunk jogaiért.
Az egyre arcátlanabb állami kényszer ellen. A szólás, a szabad vita, az önrendelkezés szabadsága mellett. Teljesen igazuk van (ha most eltekintünk az utcai erőszaktól).
Akik pedig hetek óta azzal fárasztanak engem meg mindenki mást a Facebookon, hogy az oltatlanok ellen uszítanak, akik nyugodtan hulljanak, mint a férgese, nehogy már potyautasok legyenek, meg nehogy már leterheljék a valójában nekünk, előrelátó, altruista oltottaknak járó intenzív ellátást, azok remélem kicsit magukba is néztek az elmúlt napokban.
(Ha valakinek kimaradtak volna az előző posztjaim: teljes mértékben oltáspárti vagyok – de önkéntes alapon.)
Egyre egyértelműbb ugyanis, hogy sem az oltatlanok társadalomtól való elzárása, sem az oltásokról való vita elfojtása (miért is egyértelmű pl. a gyerekek beoltása, ha lényegében nem érinti őket a probléma, a Pfizer meg nem sokat ér?), sem az oltás kötelezővé tétele nem igazolható tudományosan. Még azt sem tudni, hogyan hatnak az oltások a legújabb, legenyhébb variánsra, az omikronra, amely nem kizárt, hogy véget is vethet az egész rémálomnak.
Rövid bevezetés a self-ownership-be, azaz önmagunk birtoklásába:
Liberty 101: Chapter 2: The Principle of Self Ownership
Welcome to Chapter 2 of the Liberty 101 video series. Now that you have a better understanding of the liberty movement, let Brad Robbins, Vice President of T…
Hogy mennyire nem szélsőséges álláspont a kötelező oltás elvetése, arra példa az egyik jelenlegi német kormánypárt: a liberális FDP alelnöke már egész mozgalmat szervezett ellene, holott saját pártelnöke is hajlik a kötelezővé tételre.
Wolfgang Kubicki egyik érve az, hogy a kötelező oltás ütközik a német alaptörvénnyel, amely garantálja az egyén testi sértetlenségét. (A magyar meg azt írja, ha már itt tartunk: “Az emberi méltóság sérthetetlen”, az eü-ről szóló 1997. évi CLIV. törvényben pedig ez áll: “Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza (…).” A himlő meg a kanyaró elleni kötelező oltást idehozni Kubicki szerint nem jó példa, azoknál ugyanis a betegség kiirtása volt a cél, ezt a Covidnál lehetetlen elérni.
Fontos érve az FDP-alelnöknek az is, hogy akkor most meddig tarthat ez a kötelező mandátum, az első, vagy a negyedik oltásig, vagy 4-6 havonta visszatérően oltásra rángatható minden állampolgár? Az általa benyújtott kezdeményezés egyébként épp az oltási hajlandóságot, a további kampányokat akarja elősegíteni azzal, hogy önkéntessé teszi.
A magyar vita, ha jól látom, még el sem kezdődött, talán annak is köszönhetően, hogy az Orbán-kormány azért erre még nem vetemedett, eddig csak a munkáltatókra hárította a felelősséget (ami oké is, hiszen a munkaadó és munkavállaló közti bizalmi viszonyt érinti). Okos és racionális érveket hoz elő Karsányszky Ferenc ebben a fontos írásban, ő azt hangsúlyozza: “…döntő szempont, hogy az alapvető jogok csak szükséges és arányos mértékben korlátozhatók”, márpedig az igencsak bizonyítása szorul, hogy a kötelező oltás átmenne a szükségesség/arányosság teszten.
“Önmagában az, hogy az intézkedés megfelel a cél eléréséhez, nem elegendő, az is fontos, hogy mással nem kiváltható” – írja, és azt hangsúlyozza, ami annyira nyilvánvaló, hogy szinte fáj, hiszen jó másfél éve tudjuk: “…hogyha az egészségügyet tehermentesíteni szeretnék, elsősorban a rizikócsoportokkal kapcsolatban szükséges megtenni lépéseket.”
A kötelező oltás ellen lenne azonban egy még fontosabb, nem pragmatikus, hanem morális érvem, amely a személy egyéni döntésére, pontosabban ezen döntés filozófiai alapjára hivatkozik. “Le a kötelező oltással. Az én testem – az én döntésem” – hirdetik Amerika-szerte a tüntetők, az utóbbi jelmondatot teljes joggal lenyúlva az abortusz tiltása elleni női mozgalomtól, amelynek egy része jól ki is akadt azon, mire használják az ő szlogenjüket.
Pedig nincs két külön önrendelkezés: ha elfogadjuk, hogy (remélhetőleg racionális időbeli korlátok között) végső soron a nő dönthessen a saját terhességéről, tehát a saját testéről, akkor ez ugyanúgy megáll minden más, a saját test integritásával kapcsolatos vitában. Birtoklom magamat, sem a testem, sem a lelkem nem az államé. Felnőttként én döntök arról, szívok-e füvet, iszom-e alkoholt, legyen-e abortuszom, vagy pl. legyen-e eutanáziám, ha majd menthetetlen vagyok. Ugyanígy: megengedem-e az államnak, hogy beoltson, miután saját magam kikalkuláltam a koromból, nememből, eü-állapotomból fakadó egyéni rizikókat.
Ehhez azért is érdemes ragaszkodni, mert bárhol engedünk, megszűnik az állam és az egyén közti kötelező határ, a keletkező űrbe pedig a kormányzat beszivárog, és kitölti a teret: illiberális kényszerrel, ostoba paternalizmussal és újabb felesleges jogszabályokkal. Nemcsak az egészségünket védem itt meg a joguralmat, hanem a világ legkisebb kisebbségét is: az egyént.
