Putyin elnök tehetséges, hatékony politikus: lényegében órák alatt
- egyesítette és öntudatában megerősítette az ukrán nemzetet,
- összekovácsolta az EU-t, amely Amerikával együtt igen erős szankciókat volt képes elfogadni az orosz gazdaság megérdemelt lerohasztására,
- közös, egyöntetű transzatlanti undort generált háborúja és egész rezsimje iránt,
- szolidaritást váltott ki a hősies ukrán harcosok, civilek iránt, élükön a bátor kiállású elnökükkel,
- együttérzést és segítőkészséget indukált a milliószámra érkező ukrajnai menekültekkel,
- elintézte, éspedig hosszú évekre a halálos pacifizmust Németországban, amely most végre hajlandó fegyvereket exportálni válságövezetekbe és költeni a Bundeswehrre,
- közelebb hozta az európai emberekhez a katonai védelemben, az erős NATO-ban való gondolkodást.
Egy kicsit most mind héják vagyunk, csak éppen mire megyünk ezzel a felismeréssel, hogy ha kell, meg kell védenünk magunkat? Azzal a jelentős ráébredéssel, hogy Oroszország mellett élni nem életbiztosítás?
Mit kezdünk azzal, hogy a NATO elszántnak tűnik ugyan, de a háború kezdete óta lebegteti, hol van számára a vörös vonal, amikor be kell avatkoznia? Óriási a szakadék az elmúlt hónapok félelmetesen pontos hírszerzési információi és a háború kezdete óta tapasztalható elbizonytalanodás között.
Miért, mert Putyin beveti az atomot? Dehogy veti. A Nyugatot riogatja, saját deklarált okkupációs, etnopolitikai céljait lehetetlenítené el vele. Az atomtól való félelelem alapján az ukránok is abbahagyhatnák hazájuk védelmét: nem teszik, nagyon helyesen.
Mindenekelőtt szögezzük le: Putyin hermetikusan szabadság- és demokráciamentes rezsimjének – pláne háborút kezdeményező félként – nincsenek szuverén jogai, semmilyen követelésének nem kell eleget tenni (Ukrajna “semlegessége”), semmilyen önkényesen értelmezett biztonsági aggályait (NATO keleti bővítése, katonák és rakéták telepítése, stb.) nem kell figyelembe venni. Már eddig is népirtott Szíriában és Csecsenföldön, ellenzéki politikusokat öletett meg vagy próbált megmérgezni NATO-ország területén. Már eddig is minden szempontból minden határt átlépett.
Minden lépés, amit a Nyugat Ukrajnában tesz, kizárólag annak a függvénye kell hogy legyen, hogy az ukrán emberek és a Nyugat számára biztonságos-e, katonailag megéri-e.
Csak a demokratikus ukrán vezetésnek van joga arról dönteni, mit jelent számára a kompromisszum, és mit a megalkuvás – arról viszont a Nyugatnak, azon belül is a NATO-nak kell döntenie, milyen módon segíthetjük a harcukat. A MiG-29-esek ukrajnaiaknak való átadásáról szóló kínos huzavona arra utal, mintha a NATO Putyinnak engedné át a definiciós hatalmat afölött, mely ponttól érzi magát a NATO által megtámadva.
És lássuk be, keleti autokrata uralkodók önkényesen fogják értelmezni, mikortól vannak hadiállapotban a Nyugattal. Vadászgépek átadása? Légtér átengedés? No fly zone-ok garantálása? A keleti tagállamok megerősítése, felfegyverzése? NATO-tagállamok polgárainak részvétele ukrán brigádokban? Egy véletlen légtérsértés? Egy senki által fel nem vállalt drón bereptetése a Vörös térre, rajta a Go fuck yourself felirattal (nem akarok tippeket adni)? Ne várjuk meg, amíg Putyin dönt a konfliktusról, bármit felhasználhat ürügyként.
Miközben a NATO azon gondolkodik, vajon egy orosz vegyifegyver-támadás az ukrán lakosság ellen már kellő indok lenne-e a beavatkozásra, Putyin elnök lassan, de biztosan házhoz szállítja a háborút, a NATO közvetlen közelébe, pár kilométerre a lengyel határtól. A vegyi fegyverek bevetése mint “vörös vonal” leginkább arra jó, hogy a szervezet időt vásároljon magának – ami oké, de az, amitől fél, már rég megtörténik: a civil lakosság irtása.
Az zajlik a szemünk láttára, amire a BBC helyi tudósítója hívta fel a figyelmet: az oroszok úgy harcolnak majd, mind Csecsenföldön és Szíriában, utcáról utcára, megtizedelve a civil lakosságot. Már most is lakóházakat bombáznak, kórházakat, szülészetet, atomerőművet (!) támadnak – elképzelni nem tudom, mire vár a NATO. A hitelességével játszik, ha megtűri a fenyegető agressziót közvetlenül a határainál.
Putyinnal nem lehet alkudozni, nem lehet megbékéltetni (appeasement): ő már régen rendszerprobléma, béke csak akkor lesz, ha saját elitje, ellenzéke, tábornokai megbuktatják. Ebben a Nyugat persze aktívan segíthet – de konkrét teendő most az ukrán terepen lenne, egy humanitárius katasztrófa megelőzése céljából. Már most egyértelmű, hogy egy ilyen jellegű preventív akcióra az ENSZ soha nem adná áldását, hiszen Oroszország is meg Kína is a BT tagja.
De nem is kell. 1999-ben sem volt szükség az ENSZ Betéti Társaság jóváhagyására, hogy a NATO (nem az 5., hanem a 4. cikkelye alapján) a nem tagállam Koszovóban elvégezze azt, amire Európa képtelen volt: leállítani egy jelentős népirtást, “etnikai tisztogatást”, elejét venni egy humanitárius katasztrófának. A shoah óta minden évben azt halljuk, hogy “soha többé”, anélkül, hogy ebből bármi is konkrétan következne. Tényleg megint tétlenül fogunk végignézni egy civilek elleni háborút?
“A NATO-nak lehetősége, de lehet, hogy kötelessége, hogy felülvizsgálja az Oroszországgal szembeni katonai ellenállás küszöbértékét. Ezt már megtette a katonai segítségnyújtás kiterjesztésével, de lehet, hogy tovább kell mennie” – írja ebben az okos cikkben John Raine elemző, aki szerint a NATO-nak “el kell fogadnia a humanitárius beavatkozás olyan koncepcióját, amely lehetővé teszi számára, hogy hatékonyan vessen be erőt az élet védelme érdekében.”
“Ukrajna egyik eddigi tanulsága az, hogy a Kremlt sem a NATO jelenlegi álláspontja, sem a példátlan szankciók nem tartják vissza a hagyományos fegyverek tömeges bevetésétől. A szövetség számára ebből az a nehéz következtetés származik, hogy nem lehet megakadályozni Oroszországot abban, hogy hagyományos háborút vívjon európai határain, hacsak a NATO nem mutatja meg: készen áll arra, hogy egy bizonyos ponton katonai választ adjon, és hogy leküzdje az eszkalációtól való félelmét.”
Nem vagyok ostoba: az orosz hadsereg természetesen nem mérhető a szerbhez. Senki nem akar 3. világháborút. De a fő cél továbbra is a hiteles elrettentés kell hogy legyen. Ha a NATO nem lép időben, Putyin minden értelemben át fogja lépni a határt. És ha bármit tanultunk a történelemből: nem kéne megvárni.
