“A magyar állam ezért nem fizetett és nem is kért semmit” – állítja Havasi Bertalan, miután a HVG megkérdezte tőle, hogy miután “az idén kétmilliárd forint közpénzzel támogatott Alapjogokért Központ (…) támogató szponzorként van feltüntetve az esemény weboldalán”, volt-e ára a miniszterelnök fellépésének.
Orbán sajtófőnökének válaszában mindkét elemnek jelentősége van: a nem fizetésnek és a nem kérésnek is.
Ahhoz azonban, hogy eldöntsük, tulajdonképpen melyik a rosszabb verzió, ha a) Havasi hazudott és a magyar adófizetők mégis fizettek egy amerikai pártközeli szervezetnek az állam egyik Quango-ján keresztül, vagy b) Havasi igazat mondott, és egy fillér közpénzünkbe nem került a dolog, tudnunk kell, hogyan is működik a CPAC.
Köztudott – és ezt a konzervatív-libertárius Frontiers of Freedom elnök-vezérigazgatója néhány napja el is mondta a Hírklikk c. lapnak -, hogy a republikánus konferencia szponzorációs alapon működik, kizárt, hogy Orbánéknak ne kellett volna fizetni a részvételért. Gyorsan tegyük hozzá: ezzel az égvilágon semmi baj nincs, mindennek ára van. Baj az elhallgatással meg a sunnyogással van.
“A CPAC már régóta a konzervatív mozgalmat alkotó különböző csoportok és eszmék elsőszámú fórumaként hirdeti magát. De ha meg akarod mutatni magad a befolyásos republikánus aktivisták és politikai döntéshozók éves találkozóján, akkor először meg kell fizetned az árát” – írta még 2018-ban a Daily Beast, egyértelművé téve, hogy a több tízezer dolláros belépő biztosít jogot a konferencia programjának alakítására. Az Open Secrets tavalyi dokumentációja szerint mostanra már elsősorban Trump-párti szervezetek támogatják anyagilag is a CPAC-et.
A magyar Alapjogokért Központ a mostani dallasi konferencia “supporting sponsors” (támogató szponzorok) kategóriájában szerepel. Ám a szervezet már a CPAC idén februári, floridai konferenciájának is a szponzora volt, éspedig a “contributing sponsors” (hozzájáruló szponzorok) kategóriájában. A különbség a két kategória között: 20 ezer dollár.
Az Alapjogokért Központ, ha a közzétett szponzori csomagokat nézzük, szintet lépett: februárban még 15 ezer dollárt fizethetett az Orbán nélküli floridai rendezvény “contributing” csomagjáért, most pedig, ha igaz, “supporting”-ként már 35 ezer dollárba került az Orbán Viktor nevű politikai termék (már ha feltételezzük, hogy az infláció dacára maradtak a februári árak). Megjegyzendő, hogy a rend kedvéért az Alapjogok Központ nevű teljes tévedés főigazgatója, Szánthó Miklós is mondott beszédet a CPAC konferenciáján.
A HVG-hez hasonlóan én is emailben érdeklődtem a CPAC-nél és külön Alex Hinsonnál, az American Conservative Union (ACU) igazgatójánál, hogy szponzorként pontosan mennyit fizetett az Alapjogokért a konferenciáért, választ még én sem kaptam – de lehet, hogy még csak nem is ez a kérdés lényeges része.
Ha most Orbán, illetve az általa reprezentált hazai politikai rendszer amerikai konzervatív adaptációjától, mint számos okból súlyos politikai problémától eltekintünk – erről majd hamarosan külön -, akkor nem kizárt, hogy a “nem fizetett és nem is kért semmit” állítás még problémásabb, mint a 35 ezer dolláros csekk.
Mert az mit jelent? Meghívást és ingyen beszédet – egy létező, ám az átláthatatlan mutyizónába került, rejtélyessé vált szponzori csomag mellett. Szívességek és lekötelezettségek a nyilvánosság számára áttekinthetetlen háttéralkuit. Sem a magyar közélet, sem az amerikai republikanizmus jövője – Reagan pártja! – jövője szempontjából abszolúte nem mindegy, hogyan befolyásolja itthon a trumpizmus a NER-t, sem fordítva, a Putyin- és Kína-barát NER a GOP-t. Nincs ingyenebéd, nemhogy a gazdaságban, de a politikai életben aztán különösen nem – kérdés, ki és hogyan fizeti meg az árát.
