Egyáltalán nem vagyok az állami oktatás híve, szerintem az államnak alapvetően semmi keresnivalója nem lenne az oktatás piacán, az iskolák privát, alapítványi vagy közösségi kezekben sokkal jobb helyen lennének – de ha már az állam “vállal felelősséget” gyerekeinkért, a minimum az, hogy meg is fizeti a tanárokat.
Arra pedig még csak nem is arcátlanság a legjobb szó, hogy kirúgja azokat a tanárokat és tanárnőket, akik résztvettek a megalázó fizetésük elleni tiltakozásokban, polgári engedetlenségi akciókban – ez valami teljesen más dimenzió.
Ez történt ugye a Kölcsey Ferenc Gimnázium legalább öt tanárával: akciójukkal az érintettek állítólag megszegték a közalkalmazotti jogviszonyból eredő alapvető kötelezettségeiket. Előtte a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét mentették fel még szeptember elején, amiért ő is részt vett polgári engedetlenségi akcióban.
“A pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak esetében a munkavégzés megtagadása együtt jár a tanulók érdekeinek, jogainak veszélyeztetésével, különös tekintettel a (…) tankötelezettség teljesítésének korlátozására” – írta a Kölcsey tanárainak a Belső-Pesti Tankerületi Központ nevű abszolút felesleges szervezet, akiknek a szájából különösen érdekes és hiteles a gyerekek érdekeire való hivatkozás.
Megszegték a tanárok a közalkalmazotti kötelezettségeiket? Veszélyeztették a tanulók érdekeit, jogait? Hol élnek a tisztelt (nem) tankerület bürokratái? Ha valamit a tanulók alaposan megtanultak ezekben a hetekben – ha már ugye az életnek tanulnak, nem az iskolának, bár ezt a tankerület nyilván másképp látja – az az, hogy bátornak lenni, a közös érdekekért minden állami fenyegetés dacára kiállni: cool és erkölcsös dolog. Az pedig kifejezetten megható volt, hogy több tüntetésen ők is kiálltak tanáraikért.
Nem tudom, tudja-e a tisztelt (nem) tankerület, hogy meg sem engedheti magának tanárok kirúgását, hacsak ők maguk nem állnak be hétfőtől a Kölcsey és más iskolák tanári asztalai mögé, de ez a pragmatikus kérdés még a legkisebb gond itt. A gond természetesen a kirúgások üzenete, tanárok és diákok felé egyaránt: a megalázásátok a cél. Az engedelmes tanár, a szervilis gyerek mint végtermék a cél. A fentről jövő eszetlen és immorális előírások betartása a cél.
A tanárok röhejes fizetésének üzenete, a béremelés felelősségének EU-ra hárítása: minden vidéki stadiont többre becsülünk nálatok. A veszteséges Vodafone 49 százalékát, 410 milliárd közpénzből, többre becsüljük nálatok, akik a gyerekeinket oktatjátok. Mi így árazunk be titeket, és ezzel persze a gyerekeinket.
Thoreau and Civil Disobedience
Henry David Thoreau not only wrote Walden; he is also responsible for a small pamphlet titled Civil Disobedience, which recommends that – when a US president is taking a wrong turn – good citizens have a duty to protest.
Igazságtalan törvények, központi elvárások ellen erőszakmentes polgári engedetlenséggel lázadni egyenesen kötelesség – írta alapművében az amerikai individualista gondolkodó, Henry David Thoreau.
A törvények betartásának alapvető állampolgári normáját nagyon kivételes esetben, kirívóan erkölcstelen és igazságtalan törvények, előírások esetén – amelyek jogilag pro forma rendben lehetnek – megkérdőjelezheti az egyén lelkiismerete, az a végső menedék, ahová nem egyszerűen elmenekül az állam elől, de amellyel szembeszáll vele:
“A törvény még soha egy szemernyivel sem tette jobbá az embereket; s a törvénytisztelet még az egyébként jóindulatú embereket is naponta az igazságtalanság cinkostársaivá teszi. (…)
Az embernek természetesen nem kötelessége, hogy a rossz – bármilyen irtózatos legyen is az – kiirtásának szentelje magát; lehet más, tisztességes foglalatossága is, ami leköti; de az mindenképpen kötelessége, hogy a rosszért ne vállaljon felelősséget, s ha már egyébként nem foglalkozik vele, legalább ne segítse elő. (…)
Nekünk, szerintem, elsősorban embereknek kell lennünk, és csak másodsorban alattvalóknak. Nem annyira a törvényt, mint inkább az igazságosságot kell tisztelnünk. (…)
Az állam fegyvere nem a magasabb rendű értelem vagy tisztesség, hanem a magasabb rendű fizikai erő. Nem arra születtem, hogy kényszert alkalmazzanak velem szemben. A magam módján akarok lélegezni. Hadd lássuk, ki az erősebb. Mennyi ereje van a sokaságnak? Engem csak azok kényszeríthetnek valamire, akik valamilyen magasabb törvénynek engedelmeskednek, mint én. (…)
A kisebbség tehetetlen, amíg a többséghez igazodik; így még csak nem is kisebbség. De ha teljes súlyával opponál, akkor ellenállhatatlan.”
Ez utóbbit értsük nyugodtan a várható további “gördülő” polgári engedetlenségi akciókra, készülő sztrájkokra: ne a társadalmi többséghez igazodjunk – de az egyelőre passzív pedagógusi többséghez se. (A többség eleve ne legyen soha igazodási szempont, de erről majd máskor.) Nemhogy nagy, de elsöprő erejű szakmai és emberi szolidaritásra lenne itt most szükség, minőségi és mennyiségi áttörésre, kormánypárti pedagógusok meggyőzésére, közös fellépésre.
És sajnos nagyfokú bátorságra is – hírek szerint más iskolák félnek alkalmazni az ily módon elküldött tanárokat. Teljes szolidaritásom az elküldött, vagy most még csak befenyegetett tanárokkal; sok bátorságot és átütő polgári engedetlenséget kívánok.
