Kedves jóemberkedő polgártársaim, önök, akik nem győzték teleszörnyűlködni a közösségi médiát az elmúlt napokban, kérem, álljanak le ezzel a nehezen viselhető érzelmi giccsel.
Mielőtt nekem esnének, szeretném hangsúlyozni, hogy én is elszomorodtam szegény M237-es kilövésén, nem volt szép dolog egyáltalán, szeretem az állatokat, amit azáltal is kimutatok, hogy jó negyven éve nem eszem meg őket. Igen, aki kilőtte ezt a farkast, nyilván seggfej volt, vadászként is, emberként is kétséges minőségű – az egyetlen mentsége az lett volna, ha önvédelemből cselekszik, vagy ártatlanok életét akarja megmenteni.
Tudjuk, nem ez történt. Seggfej kóbor kutyának nézte a feltűnő jeladót viselő állatot, lelőtte, majd levette róla és a folyóba dobta a jeladót. Innentől a dolgok mondhatni normális kerékvágásban folynak: a rendőrség természetkárosítás bűntette miatt nyomoz a tettével még el is dicsekedő vadász ellen, aki akár börtönbe is kerülhet, hiszen védett állatot lőtt le.
(Ami egyébként igencsak túlzás lenne. Börtön? Egy lelőtt állatért? És mit kapott ez a vadász önöktől a kommentjeikben? “Milyen lesújtó, hogy csóri farkas sorsát is arra használjuk, hogy embervért igyunk!” – írta találóan Czutor Zoltán.)
Ennyi történt, és nem több. Nem Orbán Viktor lőtte le saját kezűleg az amerikai nagykövetet. Nem most, és nem Borsodban lőtték le a magyarok szabadságát, Nyugathoz tartozásunkat. Viszont az önök szelektív empátiája, kettős mércéje, dühre, sírásra és szolidaritásra való képtelensége tartja fenn azokat a viszonyokat, amik ilyen tévreakciókat is előhoztak.
“Lelőtt farkas vagyunk… Az igazi Európából idetévedt farkas sorsa szimbolikus. Nálunk minden ‘farkast lelőnek’, amely nyugatról ide téved. Lelőtték a jogállamot! Lelőtték a hatalom számonkérhetőségét, leválthatóságát!” – írta egyikük. “Erős szimbolikája van a farkas sorsának! Van egy csodálatos élőlény, ami belső erőtől hajtva vándorol, teszi az élet adta dolgát, megy szenvedélye szerint… és ideér ebbe az elátkozott országba, ahol el kell pusztulnia egy hobbigyilkos miatt” – írta másikuk. “A farkas, a nemes állat valahogy a szabadság képviselője, ráadásul nyugatról, a Nyugatról jön …. Azért zaklat fel mindenkit annyira a farkas esete, mert egy olyan ország képét mutatja, amiben nem lehet élni. Ki akar ilyen országban élni?” – olvasom máshol, de ez már a sokadik, és nem is vagyok meglepve.
Tényleg, ennek a farkasnak a kilövése mutatja fel, mint cseppben a tenger, milyen egy elkúrt országban élünk? Ez testesíti meg mindazt amit a) 2010 óta a NER itt művelt, b) amit az ember művel időnként a természettel? Egy Svájcból a fél schengeni zónán átkelő védett állat szomorú sorsa kell hogy a szimbóluma legyen szabadságunk régóta tartó, számos okokból végbement elvesztésének? Teljesen elvesztettek önök minden mércét?
“De ha más nem kerekedik ki ebből, ennek a szerencsétlen állatnak a története már rávilágít nagyobb fokozattal egy régóta felgyűlemlett problémára. Arra, hogy az ember nagyképűen, lenézően tulajdonként es jogként kezeli a vadvilágot, a természetet. Pedig a Természet és a vadvilág az egy kiváltság a mi számunkra. Mert mi is csak ‘átutazók’ vagyunk itt” – írta ki sokuk helyett egy Jelentős Természetvédő.
Nem, nem vagyunk átutazók. Semmilyen öncélú természetkárosítást, szennyezést, farkaskilövést nem védek, de a minket körülvevő természet, a források, nyersanyagok értünk, emberekért vannak. A mi értelmünk, érdekünk az első, mi vagyunk a saját öncélunk, nincs “partnerség” a természettel, ilyet maga a természet sem tűr. Amit csak lehet, védeni kell benne – de az emberi élet fenntartása, sokmilliárd ember jólétének megteremtése nem lehet egyenértékű “a természet” megóvásával.
Mi hozta elő önökből mindezt az ökopolitikával is átitatott kínos giccset? Most éppen miért empatikusak? Csak egyetérteni tudok jeles kollégám, Lakner Dávid Facebook-posztjával:
“Volt ugye néhány nappal ezelőtt egy ilyen hír, hogy valaki egy pesti tanyán megszülte gyermekét, majd kirakta a lomok közé, ahol végül egy macska rágta halálra a kihűlt újszülöttet. Ha nem hallottál róla, az nem véletlen, ugyanis bár mindenhol megírták, de egy ilyen hírt olvasva valami érdekes oknál fogva nem ‘háborodik fel egy ország’, nem kezd el az okokon és azon töprengeni, hogyan lehetne egy ilyen szörnyűséget megelőzni. (Természetesen nem a szinte minden esetben rendkívül idegesítő petíciózást hiányolom.) Ilyesmi csak akkor történik továbbra is, ha kilőnek egy állatot. Az aztán egy országot megráz. A farkas pusztulása, amelyiken pedig még jeladó is volt. Jeladó!”
A tanyán történt megrázó ügy miért nem allegóriája valaminek? Mi a helyzet azzal a számos brutális gyilkossággal, ami ebben az országban történik, férfiak, nők és gyerekek megölésével, a családon belüli napi erőszakkal? Mindez “nem egy olyan ország képét mutatja, amiben nem lehet élni”?
Néhány jogvédő ismerősömtől eltekintve ilyenkor valamiért nem látom, hogy a falamat elárasztanák a szolidaritással és gyásszal elegy felháborodás hangjai. A rendszerváltás óta eltelt évtizedek legnagyobb szörnyűségét, a 2008/2009-es romagyilkosságokat az elkövetők lényegében egy ország távolságtartása, unott közönye mellett követhették el. Hat embert öltek meg, köztük a négyéves Csorba Robikát – emlékszik még őrá valaki?
Úgyhogy azt kérném, hogy minden jogos felháborodás ellenére engedjük el szegény M237-es kilövését. Csak egy farkas volt.