Mivel baloldali, ökológiai, ezoterikus és számos egyéb okból ismét terjed az ostoba antikapitalizmus, a szinte semmilyen új érvvel előállni nem tudó pénz-, piac-, verseny- és kereskedelem-ellenesség, az “önzés” és a “kapzsiság” kárhoztatása (már amit ezeken értenek), eszembe jutott Francisco D’Anconia híres beszéde Ayn Rand “Atlas Shrugged” (Veszett világ) c. regényéből.
Francisco, a regény pozitív hőseinek egyike, egy többnyire korrupt, a politikai vezetéssel összefonódott gazdasági “elit” rendezvényén véletlenül meghallja, hogy az egyik szereplő igen álságosan arról beszél, hogy a pénz megrontja az embert. Beszéde rávilágít a tisztességgel szerzett vagyon eredetére, jelentőségére, és a valódi, kreatív termelők, kapitalisták és a parazita, általában hatalomközeli nettó tolvajok közti fundemantális különbségre. Az alábbi szemelvények természetesen nem pótolják a beszéd egészét – leginkább azonban a teljes regényt ajánlom a b. figyelmükbe.
“Szóval ön azt gondolja, hogy a pénz minden rossz gyökere? A pénz olyan csereeszköz, amely nem létezhet megtermelt áruk és az árukat megtermelni képes emberek nélkül. A pénz annak az elvnek az anyagi formája, hogy emberek, akik üzletelni kívánnak egymással, kereskedés útján kell, hogy tegyék, és értéket kell adniuk értékért. A pénz nem a lejmolók eszköze, akik könnyekkel igénylik az ember termékét, sem a fosztogatóké, akik erővel veszik el. A pénzt csak azok az emberek teszik lehetővé, akik termelnek. Ezt tekinti ön rossznak?
Amikor pénzt fogad el az erőfeszítéseiért cserébe, csak abból a meggyőződésből teszi, hogy kicseréli mások erőfeszítéseinek a termékére. Sem a könnyek óceánja, sem a világ összes fegyvere nem tudja azokat a pénztárcájában lévő papírdarabokat azzá a kenyérré átalakítani, amire szüksége van azért, hogy megérje a holnapot. Azok a papírdarabok, amelyeknek aranynak kellett volna lenni, a megbecsülés jelei, az ember igényét jelzik azoknak az energiájára, akik termelnek. Az ember pénztárcája az ember nyilatkozata arról a reményről, hogy valahol a világon vannak, akik nem élnek vissza azzal az erkölcsi elvvel, ami a pénz gyökere. Ezt tekinti ön rossznak? (…)
A gazdagság az ember gondolkodóképességének a terméke. Akkor a pénzt az az ember, aki feltalál egy motort, azok kontójára teremti, akik nem találják fel? A pénzt tehát az intelligensek a bolondok kontójára teremtik? A tehetséges a tehetetlen kontójára? A törekvő a lusta kontójára? A pénzt minden becsületes ember erőfeszítéssel teremti, képességének arányában, mielőtt még a lejmolók és a fosztogatók elvehetnék tőle. A becsületes ember pedig az, aki tudja, hogy nem fogyaszthat többet, mint amennyit megtermel.
A pénzzel folytatott kereskedelem a jóhiszemű ember törvénykönyve. A pénz azon az axiómán nyugszik, hogy minden ember saját elméjének és saját erőfeszítésének a tulajdonosa. A pénz nem tesz lehetővé olyan hatalmat, amely előírja az ember erőfeszítésének értékét, kivéve más ember tudatos döntését, aki hajlandó saját erőfeszítését viszonzásként eladni. A pénz lehetővé teszi, hogy áruinkért és munkánkért megszerezzük azt, amit annak érnek, aki megveszi őket, de nem többet. A pénz csak olyan ügyleteket enged meg, amelyek a kereskedők önkéntes ítélete alapján, kölcsönös előnyökkel járnak.
A pénz annak elismerését követeli tőlünk, hogy saját javunkra és nem saját ártalmunkra, a nyereségre és nem a veszteségre kell dolgoznunk. Annak elismerését követeli, hogy nem igavonó barmok, akik arra születtek, hogy hordozzák a nyomorúságunkat, hogy értékeket és nem sebeket kell felkínálnunk, hogy az emberek közti közös kötelék nem a szenvedés, hanem az áruk cseréje. A pénz azt követeli, hogy ne a gyengeségünket adjuk el az emberi hülyeségnek, hanem a tehetségünket az értelmüknek, azt követeli, hogy ne a felkínált legsilányabbat vegyük meg, hanem a legjobbat, amit a pénzünkért találunk. (…)
The Root of Money (Atlas Shrugged Part 2)
James Taggart is what would now be called a “crony capitalist.” His wedding guests are the elite of a politicized economy. Taggart, Francisco d’Anconia, and Hank Rearden are all members of the “1%” –but Francisco, in his “money speech” is challenging the whole idea of the “1%.”
A pénz csak eszköz. Elvisz bennünket bárhová, ahova kívánjuk, de nem helyettesít bennünket a sofőr szerepében. Megadja nekünk a vágyaink teljesítésének eszközét, de nem lát el bennünket vágyakkal. A pénz csapás azoknak, akik megpróbálják megfordítani az oksági törvényt, azoknak, akik azzal próbálják helyettesíteni az elmét, hogy ráteszik a kezüket az elme termékeire. A pénz nem vásárolja meg a boldogságot annak, akinek nincs elgondolása arról, mit akar: a pénz nem ruházza fel értékrenddel, ha elkerülte annak tudását, mit értékeljen, és nem ruházza fel céllal, ha elkerülte a döntést, hogy mit keressen.
A pénz nem vesz intelligenciát a bolondnak, sem csodálatot a gyávának, sem tiszteletet a hozzá nem értőnek. Az, aki megpróbálja a nálánál különbek elméjét megvenni, hogy szolgálják, és pénzével helyettesíti az ítéletet, az alacsonyrendűek áldozataként végzi. Az intelligensek elhagyják, de a csalók és szédelgők az általa fel nem fedezett törvény vonzásának engedelmeskedve köré sereglenek: e törvény kimondja, hogy az ember nem lehet kisebb a pénzénél. Ezt nevezi ön rossznak? (…)
Csak az az ember alkalmas arra, hogy vagyont örököljön, akinek nincs szüksége rá, aki megteremtené saját vagyonát, mindegy, hol kezdte. Ha egy örökös méltó a pénzére, az szolgálja; ha nem, elpusztítja. De ön ezt látván azt kiáltja, hogy a pénz megrontotta. Igazán? Vagy ő rontotta meg a pénzét? Ne irigyeljék a méltatlan örököst; a vagyona nem az önöké, és önök sem vennék nagyobb hasznát. Ne gondolják, hogy szét kellett volna osztani önök között; ha ötven parazitával terheljük meg a világot egy helyett, az nem hozza vissza a holt erényt, amit a vagyon megtestesít.
A pénz élő erő, amely elpusztul gyökerei nélkül. A pénz nem szolgál olyan elmét, amely nem méltó hozzá. Emiatt nevezi ön rossznak? A pénz a fennmaradásunk eszköze. Az ítélet, amit kimondunk a megélhetésünkről, egyúttal az életünkről mondott ítélet is. Ha a forrása romlott, akkor kárhozatra ítéltük saját létünket is. (…)
Valamely dolgot szeretni annyit jelent, hogy ismerjük és szeretjük a természetét. A pénz szeretete annak a ténynek a tudása és szeretete, hogy a pénz a bennünk levő legjobb erők teremtménye, és annak kulcsa, hogy erőfeszítésünket elcseréljük az emberek legjobbjainak erőfeszítéséért. Az, aki eladná a lelkét egy ötcentesért, az, aki a leghangosabban kiáltja világgá a pénz iránti gyűlöletét… és jó oka is van, hogy gyűlölje. (…)
A pénz egy társadalom erényének a barométere. Amikor azt látják, hogy a kereskedelem nem megegyezés, hanem kényszer alapján működik; amikor azt látják, hogy a termelés érdekében olyan emberek engedélye szükséges, akik nem termelnek semmit; amikor azt látják, hogy a pénz azokhoz folyik, akik nem árukkal, hanem kegyekkel kereskednek; amikor azt látják, hogy az emberek korrupcióval és protekcióval gazdagabbak, mint munkával, és a törvényeik már nem önöket védik ellenük, hanem azokat védik önök ellen; amikor azt látják, hogy a korrupciót megjutalmazzák, és a tisztesség önmagunk feláldozása lesz, akkor tudhatják, hogy társadalmuknak vége.”
Az idézet forrása: Ayn Rand: “Veszett világ – Mi történik, ha az értelem sztrájkba lép?”. Alexandra Kiadó, Budapest, 2018. Fordította: Kovács Lajos.