A háború tüzében égő, hanyatló és szakadék szélén álló Európa közepén a béke utolsó mentsvára, a béketábor oszlopos tagja igyekszik gondoskodni arról hogy a magyar emberek nyugalma, békéje és jóléte biztosítva legyen eme vészterhes időkben. Mondjuk ezt eléggé sajátos eszközökkel próbálja kieszközölni, melyek engem nem igazán nyugtatnak meg, s nem igazán adnak bizakodásra okot a jövőt illetően.
Három éve tartó háborús veszélyhelyzet van, a miniszterelnök rendeletekkel kormányoz, törvény és jog ura, az emberek folyamatos kiszolgáltatottságban vannak a hatalom kegyével vagy épp szigorával szemben. Mindeközben a politikai diskurzust az országgyűlési választások óta a kormánypártok folyamatosan a háborúval tematizálják alattomos módon, mellyel tovább gerjesztik a megosztottságot a társadalomban, végletekig feszítve a konfliktust a szekértáborok között ellenségképek kreálásával.
A kormány kommunikációs gépezetének machiavellista hatékonysága megkérdőjelezhetetlen. A rémhírek szisztematikus terjesztésével hatékonyan idézi elő a félelemérzetet a tömegekben, hogy majd bizalmat kaphasson a megriadt, a biztonságot a szabadsággal szemben előtérbe helyező néptől arra, hogy a központosító és jogsértő intézkedéseiket keresztülvihessék, “megvédjük a magyar családokat” címen.
A mostani uszításra, megosztásra és riogatásra épülő plakátkampány a “háborúpárti” ellenzékről is ezt a félelemérzetet hivatott mesterségesen fenntartani. A buszmegállótól a panelházak oldalfalain át a terek közepén álló hirdetőoszlopokig mindenhol az ellenzéki politikusok ördögire maszkírozott tekintete látható, ahol Gyurcsány Ferenc a központi figura, összetartva ezt a “háborúpárti” csapatot. Azonban amellett, hogy ezért a plakátáradatért rémhírterjesztés címén felelősségre lehetne vonni az egész bagázst, kitűnik, mennyire teszi próbára az emlékezőképességünket.
Gyurcsány Ferenc 2008-ban, amikor Oroszország katonai inváziót indított Grúzia ellen, a diplomáciai jelentések szerint olyan közönyösen reagált az eseményekre, mintha nem akarna tudomást venni a megszálló hadműveletről, mintha az meg sem történt volna. Bár nem játszotta el a pacifista békeharcost, azzal, hogy sunyi módon meghunyászkodva várta egy NATO-tagország kormányfőjeként a konfliktus végét, nem vall éppen egy thatcheri (vagy blair-i) hozzáállásra.
2008-ban pedig még Orbán Viktor és a Fidesz volt az, mely határozott állásfoglalást sürgetett Grúzia mellett, s a Kreml önkényes katonai akciójának elítélését. Akkor a Fidesz és Orbán Viktor volt tehát a “háborúpárti”, Gyurcsány Ferenc pedig a béketábor oszlopos tagja. 2022-ig még úgy is tűnt, hogy az üzleti-gazdasági természetű keleti nyitás ellenére megmarad a kormány euroatlanti szövetség iránti katonai és külpolitikai elköteleződése.
És ha már baloldal, fontos megemlítenünk a 2021-es palesztin-izraeli konfliktust. Ennek során ugye az iráni rezsim által is szponzorált iszlamista Hamász terrorszervezet összehangolt rakétatámadásokat indított Izrael ellen, amelyet az IDF – az izraeli védelmi erők – ellen irányuló robbantásos merényletek kísértek. Ezt a konfliktust is agresszív hajlamú csoportok kezdték, akik egy szuverén állam integritására és biztonságára törtek, a terrorhadjárat nem kevés civil áldozatot követelt.
A magyar ellenzéki összefogás politikusai, pártjai (akiket most potenciális háborús agresszornak bélyegez a kormánypropaganda) pedig síri csendben lapultak – habár akadt politikus, aki megszólalt a témában. Szabó Tímea (Párbeszéd) egy homályos, semmitmondó álpacifista szöveget írt ki, melyben úgy szólított fel békére és tűzszünetre – ismerős szavak, igaz? – hogy közben Orbán Viktort “embertelennek” bélyegezte, mert “nem lépett fel” a háború ellen.
A Fidesz viszont akkor a jó oldalra állt, megvétózott egy Izrael-ellenes EU-nyilatkozatot, Szijjártó Péter az elsők között, hivatalos nyilatkozatban állt ki Izrael szuverenitása, s önvédelemhez való joga mellett, elítélve a palesztin agressziót. Ilyen összetett néha a világ.
