Argentína egy agonizáló fekvőbeteg. A csőd egyre magasabb stádiumai által sújtott országot és társadalmat az adósságspirál lélegeztetőgépe tartja életben és a látszólagos politikai stabilitás, ami valószínűleg inkább csak ártott az országnak, semmint használt volna.
Az országot a negyvenes évek óta uraló szociálpopulista klientúra hol autokratikus, hol demokratikusabb formában működött, de összességében fenntartotta az állam bürokratikus túlhatalmát, egy reményekkel teli, dinamikusan iparosodó és a világkereskedelmet meghódítani készülő feltörekvő agrárhatalomból csinált egy nemzetközi bankok hitelei által „eltartott” zombiállamot. Az argentin társadalom is kellőképp kiégett és apátiába süllyedt lehet, tekintettel arra, hogy a polgároknak semmi esélye a vagyoni gyarapodásra a jegybank inflációs terrorja miatt, az állam felelőtlen hitelfelvételei pedig még nagyobb terhet fognak róni nem csupán az állampolgárokra, hanem azok unokáira is.
Ide vezetett Juan Perón politikája, aki egy fejlődő agrárországból akart egy magasan fejlett, német típusú gazdaság szintjéhez mérhető jóléti államot csinálni. Hayek „Út a szolgasághoz” c. könyvének tétele, miszerint a szociális állam előbb-utóbb bürokratikus elnyomáshoz, s az egyéni szabadság fokozatos háttérbe szorulásához vezet, Argentínában a legnyilvánvalóbb. Mégis, Argentínában, ahol kötelező részt venni a demokratikus választásokon, egy-két kivétellel minden ciklusban megszavazták ugyanannak a klientúrának a mindenkori képviselőit. S senki sem gondolta volna, hogy épp egy olyan jelölt esélyes az elnöki titulusra, aki szabadpiaci programmal és liberárius jelszavakkal kampányol.
No Title
Like this video? Subscribe and turn on notifications so you don’t miss any videos from Bloomberg Markets & Finance: https://tinyurl.com/ysu5b8a9 Visit http://www.bloomberg.com for business news & analysis, up-to-the-minute market data, features, profiles and more. Connect with us on…
Egy olyan országban, ahol az állami paternalizmus továbbra is bűvkörében tartja az embereket, elképzelhetetlennek tűnik egy individualista, az állami hatalom mindenhatóságát megkérdőjelező, ultrakapitalista programmal elnyerni a választók bizalmát. De, úgy tűnik, lehetetlenek nincsenek. A magát anarcho-kapitalistának valló Javier Milei első fordulós győzelme miatt lehet aggodalmaskodni vagy örülni – az biztos hogy ez történelmi fordulópont az argentinok életében.
Hogyha ténylegesen a libertárius programmal befutó jelölt győz, s komolyan is gondolja választási ígéreteit, lezárulhat a negyvenes évek óta tartó peronizmus, s annak a szellemiségét továbbvivő kirchnerizmus időszaka.
A peróni paternalista autokráciát, majd a kirchneri populista (tömeg)demokráciát felválthatja egy éjjeliőr, decentralizált állam, ahol nem egy túlnőtt állami vízfej gyámkodik a polgárok felett. Nem egy olyan bürokratikus hatalom uralkodik, amely örökös vagyontalanságban, s szegénységben tartja az argentin embereket, az adósságcsapda és a korrupt szürkegazdaság farkastörvényeinek béklyójában a piaci szereplőket, hanem támogatja a szabad versenyt, a magánvagyon gyarapításának lehetőségét, s olyan pénzügyi politikát folytat, amelyben a polgárok megtakarításait nem lehet elértékteleníteni különböző önkényes politikai célok érdekében.
Argentínában Damoklész-kardként lebeg az emberek feje fölött a teljes csőd és összeomlás veszélye, a peso értéke folyamatosan romlik az intenzív pénznyomtatás miatt, s a gazdasági életet átszövi a korrupció, a cserekereskedelem és a szürkézés. Talán ez a lehetetlen helyzet változik, s úgy tűnik, az argentinok is felismerték tarthatatlan helyzetüket, azt, hogy ők is lehetnének olyan prosperáló, sikeres ország mint Uruguay vagy éppenséggel Chile, ahol amellett hogy szabad a piac, Latin-Amerika legstabilabb demokráciáiként működnek.
Javier Milei-t a média jó része szélsőjobboldalinak, argentin Trumpnak vagy Bolsonaronak állítja be, amit buzgón átvett a hazai sajtó is. Csakhogy Trump gazdaságpolitikája erőteljesen monopolista és protekcionista volt (az Európai Unióval való szabadkereskedelmi tárgyalásokat is megakasztotta, s korlátozta az importot), Bolsonaro pedig nem vezetett be olyan radikális piacpárti reformokat, mint amivel riogattak a kritikusai, sőt mi több, a pandémia tombolása közepette drasztikusan megnövelte az állami kiadásokat, ami nem vall éppen egy liberális gazdaságpolitikát folytató vezetőre.
Trumppal és Bolsonaróval mégis az köti össze, hogy Amerikában a jobboldal inkább amolyan ellenbaloldali, ellenprogresszív identitáspolitikát testesít meg, populizmust, csak nem a baloldal, hanem a jobboldal jelszavait felkarolva. Lehetséges, hogy Milei nem tudott volna több szavazatot szerezni, ha csak a nyers gazdaságfilozófiai kérdésekre koncentrál, s nem próbál hatni a nagyrészt hívő katolikus és patrióta érzelmű argentinok érzelmeire (így kérdés pl., napirenden lesz-e az abortusz betiltása, amit ez a blog teljes mértékben ellenez – a szerk.).
Argentína a változás küszöbén áll. Kiváncsian várom, felszabadulás lesz-e, vagy még nagyobb káosz.
Chile új elnöke lerombolná a sikeres privát nyugdíjrendszert
