Londonban áll a bál: autósok ezrei tiltakoznak felháborodottan a munkáspárti polgármester legújabb intézkedése ellen. Sadiq Khan ugyanis kiterjesztette az ultra-alacsony kibocsátású zónát, az úgynevezett ULEZ-t a brit főváros egész területére, ami azt jelenti, hogy az előírt kibocsátási normákat nem teljesítő (a 2006 januárja előtt gyártott benzinüzemű és a 2015 szeptembere előtt gyártott dízelüzemű) autók tulajdonosainak napi 12,50 fontot (közel 15 eurót) kell fizetniük, ha a fővárosban akarnak közlekedni.
Mivel Anglia élő demokrácia, az érintett autósok nem hagyták szó nélkül a zöld arrogancia újabb megnyilvánulását: hol dühös tüntetéseket tartottak (ahol elmondták, hogy “rengetegen vannak itt, akik idős szüleiket gondozzák vagy gyermekeiket kell iskolába vinniük. Sokan csak autóval jutnak el munkahelyükre. Őket sújtja ez az adó, ami igazságtalan”), hol pedig eléggé el nem ítélhető módon megrongálták, ill. ellopták az ULEZ betartását kontrolláló utcai kamerákat.
Nem nehéz észrevenni, hogy kik azok leginkább, akik régebbi modellekkel közlekednek, akiket tehát a szociálisan érzékeny polgármester intézkedése érint: az amúgy is infláció sújtotta kis keresetű embereket, akiktől hiába várja a felső középosztálybeli ökotudatos, vegán polgárság, hogy vegyenek Teslát. Ha pedig egoista módon mégiscsak kocsiba ülnek, fogadják el, hogy célba érésüket bármikor megakadályozhatják magukat az aszfaltra ragasztózó radikális klímavédők, mert övék a morál, valamint a mennyek országa.
A britekkel ellentétben Budapesten természetesen a beletörődés csendje fogadja az egyre penetránsabb autóellenes intézkedéseket. A mi torkunkon simán le lehet nyomni a dugókat gerjesztő folyamatos sávlopásokat (a covid idején önkényesen felfestett körúti biciklisávokat, az Üllői úti oszlopsort egy aránytalanul széles biciklisáv kedvéért), a belvárosi kerületek szándékos labirintussá változtatását, és ami a legszebb: a Lánchíd autómentesítését, tekintet nélkül arra, milyen plusz forgalmat generál ez az őrület a város más részein.
Budapest főpolgármestere előzetes hatás- és környezettanulmányok nélkül, egy manipulatív kérdésekkel operáló népszavazásra hivatkozva döntött a Lánchíd autómentesítése mellett: a kérdést 136 ezer ember, a szavazásra jogosultak 9 (!) százaléka döntötte el, 91 százalékunk tehát részt sem vett a “lakógyűlésen”. Amelyen arra a kérdésre, hogy “Ön szerint milyen legyen a közlekedés a Lánchídon” ezt a két válaszlehetőséget adták meg: “Továbbra is sűrűn és dugók nélkül járhassanak a buszok / A felújítás előtti, a jelentős dugók ellenére is.” Igazán hiteles lesz ezután a NER “nemzeti konzultációinak” szapulása.
Igen, a Lánchídon most tiszta a levegő, csak néha surran át rajta busz, taxi, nyilván most boldogok a gyalogosok, a biciklisek és a lelki szegények. De nem tudom, látták-e, mi van a város többi részén? Dugó. Düh. Beletörődés. Milyen jól jön ilyenkor a kádári szocializáció.
A dugókról az autósok tehetnek, inkább szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog – ezt üzente elhíresült módon Karácsony Gergely a szintén minősíthetetlen rakpart-lezárások idején, jó néha emlékezni arra, hogyan gondolkodnak (jellemzően baloldali zöld) politikusok az életünkről. Ezt a lekezelő zöld arroganciát azóta számos helyen láttam visszaköszönni, néhány hónapja egy ismerősöm kommentelte, hogy ha ő át tudott váltani biciklire, akkor más is át tud, legutóbb pedig az LMP egyik politikusnője posztolta, hogy “ha (…) a szomszédos közúti sávokon dugó alakul ki, azt nem a kerékpárosok okozzák, hanem a túl sok autó. A megoldás nem a védett kerékpársáv felszámolása, hanem az autózás valós költségeinek megfizettetése, vagyis be kell vezetni a használat- és szennyezésarányos útdíjat.”
Túl sok autó, aha. A túl sok autó = túl sok ember, túl sok család. Túl sok önálló ember, egyéni élethelyzetekkel, egyéni célokkal. Ők a probléma: a szuverén emberek, családok. Az autóellenesség: súlyos beavatkozás az egyének, családok legprivátabb döntéseibe, magánszférájába. Az ökopolitikai arrogancia megnyilvánulása, mélyen lenézve az egyén szabadságát, mobilitását, függetlenségét, az élet autonóm tervezését.
Vegyük észre a fenti idézet lényeges elemét, azt, hogy egyáltalán nem csak a szennyezést akarják büntetni (erről még talán érdemes racionális vitát folytatni): a használatot is. Ugyanezek a zöldek ugyanígy kikelnének az ellen is, ha holnap reggeltől mindenki elektromos autókkal járna. Ami valójában zavarja őket ugyanis, az az autók használata. Az, hogy aki maga vezet, azt nem tudják alávetni abszurd, önmegtartóztató, életidegen – sőt, életellenes – szabályaiknak.
Ezek az emberek nem a környezetet védik, hanem más emberek szabad döntéseit, időbeosztását akarják kontrollálni.
A “környezet” szempontjai a szép új klímavilágban felülírják az egyén és a közösségek túlélési, prosperálási szempontjait. A klímavédő baloldal semmi gondot nem lát abban, hogy egész népeket kioktasson és vezessen el a boldog, fenntartható jövőbe, ahol nincsenek autók, repülőutak (csak ha ők mennek fontos COP-konferenciákra), nincs “felesleges” fogyasztás (hogy mi a felesleges, azt ők mondják meg), nincs szén, olaj és atom, és persze lehetőleg magántulajdon sincs, csak olyasmi, ami helyi és “közösségi”.
Előbb-utóbb pedig visszajön majd a jó öreg “mindenkitől képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” erkölcstelen őrülete is, ami már eddig is minden társadalmat tönkretett, amelyik csak bevezette. A fényt este általában gyertyák szolgáltatják az ilyen társadalmakban.
“Klímavédelem” címén Kína érdekében teszik tönkre Európa autóiparát
