A tavaly decemberben beiktatott argentin elnök nem egy szokványos populista demagóg, aki a társadalmi problémákból fakadó elégedetlenséget politikai haszonszerzésre használja (mint ahogy erre itthon is láthatunk példát), hanem valóban komolyan gondolja azt a “kapitalista reformátori” szerepet, amit magára testált.
A davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) január 18-án elmondott, túlzás nélkül fantasztikus beszédében Javier Milei nem kertelt, amikor arról beszélt: a nyugati civilizáció komoly kihívásokkal fog a jövőben szembenézni, hogyha az etatizmus és a kollektivizmus útját választja. Ebből a ma már ritkán hallható érvelésből kiemelnék néhány sarkalatos részletet, ami szilárdan alátámasztja a szabadságpárti eszmék igazát.
“Azért vagyok itt ma, hogy elmondjam Önöknek, hogy a nyugati világ veszélyben van. És azért van veszélyben, mert azokat, akiknek meg kellene védeniük a Nyugat értékeit, egy olyan vízió ejtette foglyul, ami elkerülhetetlenül szocializmushoz és általa szegénységhez vezet”
– kezdte egy erős állítással Milei, melyben sarkosan fogalmaz, de az utóbbi időkben a párizsi klímaegyezményben tető alá hozott, az ipari termelést korlátozó, s a kínai technológiai monopolcégek térhódításának megágyazó regulációk, a Biden elnökségéhez köthető poszt-keynesiánus gazdaságpolitika, a Washington és Brüsszel közötti protekcionista vetélkedés, a norvég kormány drasztikus, szupergazdagokat elűző vagyonadója alátámasztja azt a tendenciát, amiről Milei is beszél.
Nem beszélve arról, hogy mind az Egyesült Államokban, mind Európa számos országában népszerűek a gazdasági nacionalizmust, szociális populizmust, s a bürokratikus jóléti állam kiterjesztését hirdető baloldali, vagy “harmadik utas” erők. Mindezzel együtt pedig az államhatalom is világszerte erősödik és gyarapodik, mely folyamatot a Covid-19 és az arra adott szabadságkorlátozó lockdown-intézkedések drasztikusan felgyorsították.
“Azért jöttem ide, hogy elmondjam Önöknek, hogy a kollektivista kísérletek sosem oldanak meg semmilyen problémát, ami sújtja a világ polgárait. Ezek sokkal inkább a kiváltó okai.”
Javier Milei addresses World Economic Forum in Davos | FULL SPEECH
Argentina’s President Javier Milei delivers a speech at the World Economic Forum (WEF) meeting in Davos on January 17, 2024. Please subscribe http://www.youtube.com/user/nationalpost?sub_confirmation=1
Milei szónoklatának eme részében felsejlik Adam Smith vagy Richard Cobden szelleme. Adam Smith felismerte azt, hogy a polgárosodásnak, s a modernizációnak csak gátját képezi a monopolista, versenyt korlátozó túlbürokratizált merkantilista politika, amit a 18. század végén a háborúk és a rossz pénzgazdálkodás miatt csődbe került Spanyolország és Franciaország katasztrofális helyzete is tükröz.
Richard Cobden az 1840-es években bevezetett protekcionista gabonatörvények hatására hívta fel a figyelmet, amely nyomorban és szegénységben tartotta a városi embereket, ellenben a magas árakat fenntartó földbirtokosoknak nagy hasznot hozott. Vagyis a kollektivista gazdaságszervezés nem csupán Venezuelában, Kubában, vagy Argentínában okozott már-már helyrehozhatatlan csapdahelyzetet, hanem Európában is az első ipari forradalom hajnalán. Évszázados tapasztalat ez.
“Argentína esete tapasztalati bizonyítéka annak, hogy nem számít, milyen gazdag vagy milyen fejlett egy ország, sem az, hogy milyen tehetséges és iskolázott a lakossága, sem az, hogy hány aranyrudat őriznek a jegybankja páncéltermeiben, ha olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek elgáncsolják a piacok, a szabad verseny és a szabadpiaci árrendszer működését, ha gátolják a kereskedelmet, támadják a magántulajdont. Így sorsszerű az elszegényedés.”
Javier Milei ezalatt a peronista gazdaságpolitika káros következményeire is utalt. Az argentin emberek évtizedek óta érezték a vállukon az etatizmus káros következményeit. A háromjegyű inflációt, amely tönkretette a polgárok megtakarított vagyonát, az ipari termelőkre, a kereskedőkre, a lakástulajdonokra nehezedő nagy adóterheket, melyek a termelékenységet és a versenyt is korlátozták, ellenben ösztönözték a korrupt, bürokráciával összefonódott szürkegazdaság kivirágzását.
Miközben továbbra is fenntarthatatlannak és elavultnak bizonyultak a széleskörű, bismarcki mintájú köszolgáltatások, melyeket pedig mindig előszeretettel állítanak be a “gonosz, profitorientált” magánegészségügyi, magánbiztósítói rendszer humánus alternatívájaként, holott sok esetben drágább, mégis jóval alacsonyabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak, mint a szabadpiaci rendszer.
A mindenkori kormány pedig mindemellett fedezetlen pénznyomtatással tartotta fent az adósságspirált, vele együtt pedig a jóléti állam látszatát, s ezen keresztül a hatalmát, az árszabályozásokkal pedig a már nálunk szovjet időkben megismert szocialista hiánygazdaság terhét zúdította a nyomorban és kiszolgáltatottságban élő argentin emberekre.
“Vannak neokeynesiánusok, progresszívok, populisták, nacionalisták és globalisták. Nincsenek közöttük jelentős különbségek. Mindnyájan azt mondják, hogy az államnak kell kormányoznia az egyének életének minden vonatkozását. Mindnyájan olyan modellt védenek, ami szöges ellentétben áll azzal, ami az emberiséget a legnagyobb fejlődésre és haladásra segítette a történelem folyamán.”
Javier Milei ezúttal is rátapint az igazságra. Itt külön érdemes lenne kiemelni a progresszíveket (és az alt-right csoportokat), akik az identitáspolitika zavaros világába züllesztik a nyugati társadalmakat, melynek következtében azok egyre megosztottabbak lesznek, s a polgári demokratikus értékektől is elidegenednek. Erre a legvészjóslóbb példa az erőszakos etnikai zavargásokat is kiváltó Black Lives Matter (BLM) mozgalomnak a polkorrekt öncenzúrába kényszerító működése, vagy a nyugati – s főként amerikai - egyetemeken tomboló anticionista őrület, amely ’68 szellemében emeli piedesztálra a fundamentalista, totalitárius, szélsőbaloldali "antiimperialista" rezsimeket és mozgalmakat.
Milei nem véletlenül foglalt állást Izrael mellett a terrorellenes háborúban, ahogy nem véletlenül utasította el kategorikusan a BRICS-tagságot sem. Argentínának Nyugaton a helye, ahol a fejlett euroatlanti, a szabadság, tulajdon és jogbiztonság eszményein alapuló világ jelentheti számára a mintát, nem pedig a keleti despoták, autokraták és kleptokraták között.
"Ne adják meg magukat az állam előretörésének! Az állam nem megoldás. Az állam maga a probléma. Önök, üzletemberek a főszereplők, a történelem pozitív hősei. Biztosak lehetnek benne, hogy Argentína mától az Önök feltétlenül elkötelezett szövetségese. (...) Éljen a szabadság, a fenébe is" - zárta végül mondandóját, megemlékezve "az államból élő parazitákról" is, mindebből nem nehéz kihallani Ayn Rand filozófiájának azt a gondolatát, amely a kreatív vállalkozókat, kapitalistákat a társadalom hőseinek látja.
Milei nem kertelt az egyre balosabb és zöldebb Davosban: az államot egyetemesen rossznak nevezte, világosan kifejezve, hogy az elsődleges probléma a nagyra nőtt, túlhatalmat gyakorló adóztató-szabályozó bürokrácia, na meg a pénznyelő mamutszervezetei. Országa ezt gyökerestől meg is tapasztalta. Tulajdonképpen Argentínában minél inkább csökkent a gazdasági szabadság indexe, annál inkább burjánzott el a rendszerszintű korrupció, s nőtt a szegénység. Ez pedig világosan bebizonyítja azt, hogy Javier Milei kapitalista reformtörekvéseinek nagyon is van értelme.
Milei beszédének részleteit az "Osztrák Közgazdaságtani Iskola" fordításának alapján közöljük.
