Ezt a posztot Hochberg Ági emlékének szentelem.
“Magyarországon ma nem lehet civilek lemészárlása ellen tiltakozni. Magyarországon ma terrorizmusnak számít az apartheid elutasítása. Magyarország ma a gyilkosokat védi és a szolidaritást tiltja” – ezzel a sok tömény hazugsággal vezeti fel február 2-ára meghirdetett tüntetését a Varjú Kollektíva nevű anarchista csoport. Nahát, ezt is megértük.
Ha tehát jól értem, akkor a – gondolom – szabad, állam nélküli, önigazgató társadalom híveit dühíti “az a hatalmi önkény, amely az Izrael-párti tüntetéseket engedélyezi, a palesztin-párti tüntetéseket tiltja”, valamint az, hogy a magyar kormány egy izraeli politikus bűnöző támogatásáért az alapvető jogaidtól foszt meg.” A tüntetés szervezői nemcsak a szólás szabadságáért, de “a szolidaritás szabadságáért” is ki akarnak állni.
Máris felmerül a kérdés, hogy jó, de akkor kivel is szolidárisak itt végső soron?
A “hatalmi önkény” és egy “bűnöző támogatása” mellett van itt akár egyetlen szó is arról, hogy a Hamász október 7-i zsidóellenes pogromja is dühíti őket esetleg? Nincs. Vagy maga a Hamász? Nope. Az nem dühítő. Amit ők tesznek, az ezek szerint nem civilek lemészárlása, csak az népirtás, ha Izrael Gázában megpróbálja hosszú távra ellehetetleníteni a jövőbeni még brutálisabb pogromokat. Teljesen jól látja az antiszemitizmust monitorozó Tett és Védelem Alapítvány (TEV): “a terror kitervelői és végrehajtói melletti szolidaritás a terrorizmust éltetését jelenti.”
A – gondolom – szabad, állam nélküli, önigazgató társadalom hívei az egyik legsúlyosabb iszlamo-fasiszta terrorszervezettel vállalnak itt közösséget, amelynél még a legkisebb gond az, hogy ők kb. 3 percig működhetnének szabadon Gázában, utána kivégeznék őket, mint a többi másképpgondolkodót (a Hamász iszlamo-fasizmusa nem zavarja a nyugati szélsőbaloldalt, az LMBT-közösséget és a feministákat sem, nincsenek tehát egyedül a magyar anarchisták).
A valódi gond itt a szólás szabadságának védelme mögé bújó nettó erkölcstelenség és nihilizmus.
Fotó: Facebook/Varjú Kollektíva
Aki ismer, tudja, hogy a radikális szólásszabadság híve vagyok, az egésznek semmi értelme, ha nincs garantálva a felháborító, megbotránkoztató, immorális vélemények szabad kifejezésének szabadsága. A nácik, komcsik, iszlamisták, fanatikus klímavédők szólásszabadsága. Zsidóként például szerintem nagyrészt el kell tűrnöm, ha az utcákon Izrael- és zsidóellenes tüntetések zajlanak (ahogy Skokie város holokauszt-túlélői is el kellett, hogy tűrjék neonácik masírozását) – de csak addig a pontig kell tűrnöm, amíg ez nem jelent konkrét uszítást, gyűlöletre való felhívást.
Példaképem az e téren sokat idézett Egyesült Államok, ahol azonban a mítosz ellenére nagyon is meg van szabva ez a bizonyos határ: Oliver Wendell Holmes legfőbb bíró nevezte 1919-ben “nyilvánvaló és közvetlen veszélynek”, ennek fennforgása esetén nincs abszolút szólásszabadság, az első alkotmánykiegészítés korlátozható. Jól is néznénk ki: vannak helyzetek és szavak, amelyeknek ott és akkor azonnali, beláthatatlan következményei lehetnek.
A szervezők számára “önkénynek” minősül, hogy tavaly októberben, napokkal a Hamász brutális terrorakciója után a magyar rendőrség nem hagyta jóvá azt a tüntetést, amit a Hamász hívei hirdettek meg világszerte, a mellettük való nemzetközi kiállást demonstrálandó. A hivatalos indoklás szerint a tüntetés “közvetlenül veszélyeztette volna a közbiztonságot, és Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni.” Ez utóbbi ugyan nem szerepel a gyülekezési törvényben, de az biztos, hogy “nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértése” megtörtént volna, ahogy megtörténhet pénteken is, mint a szövegükből láthatjuk.
A mostani helyzetben nem gondolom, hogy jó ötlet betiltani ezt a nagyon kínos pénteki budapesti tüntetést – de októberben nagyon is kiszámíthatatlan volt minden, európai példák sora igazolja, hogy drámaian megugrott az antiszemita incidensek száma, több nagyvárosban a megmozdulások során/után zsidókat fenyegettek és támadtak meg a Hamász barátai.
(A nyugati egyetemeken a palesztinpárti, zsidóellenes atrocitások nyomán a szólás szabadsága mögé bújó egyetemi adminisztrációk ott tévednek, hogy a kifogásolt eseteknek közük nincs a szabad szóláshoz, és álságosak, mert szó nélkül hagyják az Izrael-párti, vagy csak zsidó diákok elhallgattatását, üldözését. “Az elmúlt hetekben az egyetemeken tapasztaltak nagy része valójában nem beszéd, hanem kifejezetten a zsidók zaklatására, megfélemlítésére és terrorizálására irányuló magatartás” – írja ez a fontos cikk.)
A nyugati szélsőbal, a komcsiktól az Antifán át a klímavédőkig régóta megtalálta az iszlamista, palesztinpárti közeget szövetségesének, a zsidó államot és a “cionizmust” (már amit ezen értenek) pedig ellenségének. Együtt szervezkednek, együtt gyűlölik a nyugati értékeket, az individualizmust, a kapitalizmust, a “kolonializmust” (ezek Izraelt tényleg gyarmatosítónak tartják a saját hazájában) – és mélyen hallgatnak a fél harmadik világban – bocs, “globális délen” jelen lévő diktatórikus, népirtó, kizsákmányoló valóságról. Nagyon érdekes, hogy most már a magyar anarchisták is részei a problémának. Ennek a magatartásnak.
A rendszerváltás alatti/utáni magyarországi anarchista mozgalmak egyik alapítója voltam, 1993-ban léptem ki a Budapesti Anarchista Csoportból és hagytam ott rohamtempóban a baloldalt. Életem során több mint tíz évig komolyan hittem abban, hogy egy állam és hierarchiák nélküli, önigazgató társadalom meg a munkásönkormányzat jö ötlet lenne. Barátaimmal számos tüntetést tartottunk, kimentünk pl. az Öböl-háború ellen tiltakozni – olyan viszont soha, egyikünk fejében sem fordult volna meg, hogy egy totalitárius, iszlamista, zsidókat gyilkoló, kisbabákat lefejező terrorszervezet mellé álljunk, noch dazu a szólásszabadság védelmére hivatkozva.
A Varjú Kollektívát elnézve soha ennyire boldog nem voltam még amiatt, hogy anno otthagytam az egészet. Így már inkább csak szekunder ez a szégyen.
Gyászmunka, avagy hogyan köszönjünk el ismerősöktől a Facebookon?
