0

Nem leszünk gyarmat! Ja, de. És nagyon nagy ára lesz

Van egy távol-keleti nagyhatalom, amire a világ feltörekvő, Amerikát kanyarban előző gazdasági hatalmaként hivatkoznak. Ez kb. annyira fedi a valóságot, mint hogy Orbán Viktor gyíkember. De nem is ez a lényeg.

Sokkal inkább az, hogy ez a globális befolyásáért minden aljas kommunikációs és titkosszolgálati eszközt bevető, egész etnikumokat koncentrációs táborokba záró, vallásüldöző, “hatalmas” gazdasági erejét rabszolgamunkára és periférián levő fejletlen országok erőforrásainak kizsákmányolására építő, rendőrállamot működtető Kínai Népköztársaságnak miért nyalják körbe a seggét egyes európai vezetők úgy, mintha egy megkerülhetetlen globális partner lenne?

Orbán Viktornak egyetlen érve van: a kínai pártállam ún. “gazdasági ereje”, ami lenyűgözi őt. Ehhez képest a világ legerősebb gazdasági, katonai hatalmának, az Egyesülr Államoknak a magyarországi nagykövetét, David Pressmant ott gyalázza primitív módon a Fidesz kommunikációs gépezete ahol tudja. De Kínával szemben már behúzza fülét, fejét az orbánista szellemi holdudvar, az agit-prop osztály, s sorjázzák a régimódi elemzéseket arról, hogy Kína nemsokára megelőzi az USA-t, új világrendet fog építeni, ami méltó versenytársa lesz az euroatlanti tengelynek.

Ez az új világrend azonban gyenge lábakon áll.

Kína is éppúgy ki van téve a világgazdasági folyamatoknak, a külföldi működőtőkének, mint bármely más gazdaság, egy főre jutó GDP tekintetében továbbra sem emelkedett ki a harmadik világ országainak sorából, nemzeti összterméke sem haladja meg a transzatlanti országok teljesítményét, s a Teng Hsziao-ping által megalapozott gazdasági növekedés is lelassult. Nem beszélve arról, hogy Kínának India képében komoly versenytársa akadt a külföldi tőkebefektetésekért vívott küzdelemben. A belső adósságválságáról, a demográfiai problémáiról nem is beszélve.

“Klímavédelem” címén Kína érdekében teszik tönkre Európa autóiparát

Kína a belső strukturális problémáit és fokozódó politikai elszigetelődését erőteljes alá-fölérendeltségi viszonyra törekvő gazdasági expanzióval és titkosrendőrsége csápjainak meghosszabbításával próbálja kompenzálni. Mindezek után felmerülhet az a kérdés is, hogy a fejlett, szabad, felvilágosult Európa és az Egyesült Államok továbbra is fenntartsák-e a kereskedelmi-politikai kapcsolatokat a jogfosztások, emberellenes intézkedések és erőszakos nyomásgyakorlás ellenére Kínával, vagy minden erejükkel azon legyenek, hogy megszakítsák ezen viszonyt?

A 2020-as kreditrendszer fejleményei, s Hszi Csin-ping új maoista rendszerének külföldi befolyásépítése, melyek a hanyatló Nyugatra kivándorolt kínai civil közösség terrorizálását, s a nyugati demokráciák stabilitását aláásó műveleteket is magában foglalja, talán választ adhatnak ezen dilemmára. A kínai pártgépezet ugyanis ezen programmal a társadalom és a gazdaság teljes kollektivizálását kívánja elérni. Ezzel pedig számos amerikai, európai befektető és vállalkozó veszítheti el érdekeltségeit és jövedelmező kapcsolatait, s itt nem csupán a multinacionális vállalatokra, hanem a külföldi befektetések által segített kisvállalkozásokra is gondolnunk kell.

Úgy tűnik, Kína ’70-es évek vége óta tartó, piacgazdasági vívmányokkal kísért etatista tervgazdasága csúcspontjára érkezett, és Hszi Csin-ping egy kapitalizmust teljesen elutasító, tiszta szocialista modell megvalósítására tesz kísérletet. Az új maoizmus útjára lépő kínai elnök azonban felismerte, hogy lator politikáját legitimálnia kell a globális partnerekkel szemben is.

Azonban míg Nyugat-Európába egyenrangú félként ment a kínai elnök, a kereskedelmi kapcsolatok sérthetetlenségéért lobbizva, s meggyőzve a vezető politikusokat arról, hogy nem akar Oroszországhoz hasonló ellenséges külpolitikát folytatni, addig az autó- és akkumulátor-nagyhatalmi álmokat dédelgető Magyarországon nem kellett félnie attól, hogy magyarázkodnia kéne olyan "bagatell" ügyek miatt, mint a kínai monopoltőke és a bankszektor pártállami összeköttetései, a kínai munkások betelepítése, a kínai rendőrök (korábban: egész rendőrörsök) jelenléte.

Az Amerika- és Nyugat-ellenességről. Rendszertelen reflexiók

Sőt mi több, baráti kapcsolataink szintet léptek: új autógyárat avatnak Pécsett amely épp úgy kellett a törékeny, multik nagyberuházásaira alapozott magyar gazdaságnak, mint az elsivatagasodó Alföldre az energiaigényes akkumulátorgyárak. Mondanom sem kell, hogy a "globalisták által dróton rángatott" Emmanuel Macronnak és Ursula von der Leyennek sokkal erősebb az alkupozíciója és az érdekérvényesítő képessége a keleti nagyhatalmakkal szemben, mint a "béketábor" nagyonszuverén vezetőjének, Orbán Viktornak.

Persze, tény hogy kis ország vagyunk, rászorulunk a többoldalú kereskedelmi kapcsolatokra, külföldi beruházásokra - viszont hogyha nem folytatna a miniszterelnökünk kiszámíthatatlan külpolitikai hazárdjátékot, talán nem lennénk az egyik oldalról gazdasági gyarmatként, a másikról pedig megbízhatatlan trójai falóként kezelve. Minél inkább sodródunk a kínai pártállam szárnyai alá, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy újdonsült partnereinkkel együtt fogunk elszigetelődni, Kína ipari, Oroszország energiagyarmatává avanzsálódva.

Az az érv pedig, hogy a keresztényüldöző, Bibliát cenzúrázó, az ujgurokat milliós átnevelő-táborokba záró Kínával azért kell szorosabbra fűznűnk a kapcsolatainkat, mert ő a dinamikus fejlődés motorja, s így ő lesz a domináns fél a világpolitikában, egyenesen hazugság. Tizenkét éve is az volt, most is az. Akármennyire próbálja is a kommunista Kína high-tech és nagyipari monopolcégeinek kiterjesztésével kisajátítani magának a globális kapitalizmust , az Egyesült Államok és az Európai Unió marad továbbra is az erősebb és stabilabb fél.

Nyilvánvaló, hogy a keleti nyitásnak egyre kevesebb a gazdaságilag racionális haszna, viszont Orbán Viktor már nem is a gazdasági érdekek, sokkal inkább saját illiberális, autokratikus rendszerének stabilitása érdekében fűzi szorosabbra a kapcsolatait mind Kínával, mind Oroszországgal. Ennek azonban nagyon nagy ára lesz, amit természetesen nekünk kell megfizetnünk.

Nem engedhetjük át Tajvant az új maóistáknak

Gyenge Dániel