Visszatekintve egyre egyértelműbbnek tűnik, hogy az október 7-i izraeli pogrom megszervezése kiterjedt annak fogadtatására, az amerikai “Free Palestine” egyetem-foglalásokra, az európai utcai erőszakos tüntetésekre, antiszemita incidensek generálására egészen Greta Thunberg Hamász általi instruálásáig. Ma pedig e törekvések átfogó, globális víziója látszik egyre világosabban: jóval többről van itt szó, mint egy darab megosztandó földről a Közel-Keleten, békéről, Gázáról, Ciszjordániáról, zsidó telepekről, egy esetleges “kétállami megoldásról”.
Nemcsak Izraelt kell minden elképzelhető területről kiszorítani – sportrendezvényekről, Euróvíziós Dalfesztiválról, szupermarketekből, magából a civilizációból – , de ezzel szoros összefüggésben a diaszpórában élő zsidókat is, akik politikai-kulturális-genetikai jellegüknél fogva nyilvánvalóan a Netanjahu-féle “népirtó” kormány helyi ügynökei. Sőt, a cél még ambíciózusabb.
Csapataik harcban állnak: a célpont pedig nemcsak Izrael, a Nyugat keleti bástyája, nemcsak a “fehér kolonializmusnak” hazudott nemzetállami gondolat, a cionizmus, és nemcsak a “zsidók” nevű nyugati szubkultúra, de maga a Nyugat. Lehet bagatellizálni az elmúlt két évben több száz százalékkal megnövekedett, “anticionista”-humanista nyelvezetbe bújt antiszemita incidenseket, de a valóság akkor is szembe jön, ha nem látjuk jönni, mert direkt ezért becsukjuk a szemünket.
“Népirtó államról” delirálnak
Érdekes felvetést tett közzé néhány hete a Welt egyik legjobb publicistája, a volt maoistából lett konzervatív-liberális Alan Posener: ahhoz, hogy megértsük a Hamász gázai stratégiáját, nem is elsősorban saját uszításaikat vagy más iszlám szélsőségesek irományait kell tanulmányoznunk, hanem Mao elnök útmutatásait.
A “Nagy Kormányos”, a világtörténelem egyik legnagyobb tömeggyilkosa ugyanis több olyan taktikát leírt a gerillaháború eszközeiről, amiket az iszlamisták akaratlanul is hűen követnek: a legfontosabb, írja Posener, hogy a gerillaharcost nem érdeklik sem az aktuális katonai erőviszonyok, sem a polgári áldozatok. Hosszú távra, elhúzódó háborúra készülnek, alapelvük, hogy “ha az ellenség támad, visszavonulunk, ha visszavonul, támadunk”, minden megtartott négyzetcentimétert győzelemként könyvelnek el.
Pontosan ezt látjuk ma minden területen, főleg a kultúrfronton.
“Amíg a gerilláknak van visszavonulási területük, legyen az bármilyen kicsi is, addig nem győzték le őket, és a legkisebb gyengeség jele esetén újra támadni fognak” – emlékeztet a szerző Mao útmutatására, és ezt látjuk a Hamász konkrét gázai manőverein túl eszmei támogatóiknál is, az európai iszlamistáktól a Harvard Egyetemig. Kultúrharc, sőt, Maónál maradva kulturális forradalom zajlik a szemünk előtt Izrael léte és a Nyugat felvilágosult értékei ellen.
Az elkövetők: az iszlamizációban érdekelt, radikalizált muszlim szervezeteken túl az antikapitalista, antiimperialista szélsőbal, a posztkoloniális teóriák kitervelői, a szélsőséges klímavédők és genderisták, akik minden hezitálás nélkül együttműködnek az iszlamistákkal, ha azt az Izrael-gyűlölet közös ügye megkívánja. Az ellenség: Amerika, Izrael, a Nyugat biztosította szabadságjogok, a szabadpiaci kapitalizmus, a magántulajdon, az individualizmus, az autonóm gondolkodás, a kétely és a különállás joga.
És tudjuk, melyik népcsoport az, amelyre a legkönnyebben rá lehet húzni mindezt. Bármely folyótól bármely tengerig.
Bolt a németországi Flensburgban: “Zsidók innen ki vannak tiltva!!!! Semmi személyes, nem is antiszemitizmus, csak gyűlöllek benneteket”
Mao brutális, 20 millió halottat követelő kulturális forradalma tíz éven át (1966-76) mindennek hadat üzent, ami élt, mozgott és nem volt 100 százalékban a kontrolljuk alatt, az “osztályharc folytatásával” akarták kiirtani a társadalomból “a kapitalista, polgári és tradicionalista behatolások” írmagját is. Semmi nem volt szent, hiszen meg kellett semmisíteni a társadalom szövetét, a “négy régit”: “régi eszmék, kultúra, szokások és magatartás”.
Ilyen nagyságrendről egyelőre csak álmodnak a mai kulturális forradalmárok, de a csapásirány kb. ez. Ők is a kultúrát támadják, ők is népnevelnének. A gazdaság ökopolitikai, “fenntarthatósági” kontroll alá vételétől a szélsőségesség politikailag mainstreammé tételén át az erőszak mentegetéséig és a nettó antiszemitizmusig terjed az érdeklődési körük, ez utóbbira pedig simán felhasználható Izrael gázai önvédelmi háborúja.
Meggyőződésük – hiszen mindenhol ezt olvassák a főáramú lapokban – hogy Gázában direkt kiéheztetik az arabokat, hogy fegyveres zsidók élelmiszerért sorban álló, éhező arabokra lőnek, hogy kiirtsák őket. A zsidók az új nácik, tehát az ilyenek ellen minden megengedett.
A látens pogromhangulatról, a zsidók ellen elkövetett atrocitások számának drámai megugrásáról múltkor már írtam, íme egy rövid update az azóta eltelt hetekből:
- az izraeli Premier Tech csapat részvétele miatt palesztinpárti tüntetők megzavarták és félbeszakították a Vuelta kerékpárverseny utolsó szakaszát Madridban, összecsaptak a rendőrökkel, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök pedig támogatásáról biztosította őket;
- ugyanez a Sánchez miniszterelnök felvetette, hogy ha lenne atomfegyverük, szívesen bevetné Izraellel szemben a gázai háború leállítása érdekében, egyben közölte, Gáza miatt nem szabadna engedélyezni a zsidó állam részvételét nemzetközi sporteseményeken;
- eddig hat ország akarja bojkottálni az Euróvíziót, ha azon Izrael is részt vesz. A dalverseny szervezői nagylelkűen “felajánlották” az izraeli műsorszolgáltatónak, hogy javít a helyzetén, ha hivatalos nyilatkozatot ad ki, amelyben elítéli a kormányt és az izraeli hadsereget (IDF), és akkor nem izraeli zászló alatt, “neutrálisan” feléphetnek;
- ugyanezt a maoista időkből ismert nyilvános, önmegalázó elhatárolódást várta el a belgiumi Gent városa Lahav Shanitól, a Müncheni Filharmonikusok izraeli fődirigensétől, aki a szervezők szerint “nem határolódott el egyértelműen Izrael kormányától”, ezért a zenekart kitiltották zenei fesztiváljukról;
- Kaliforniában húsz palesztinbarát polgár az egyik meggyilkolt izraeli túsz, Guy Illouz unokatestvérét véresre verte és megfenyegette, csak azért mert héberül beszélt;
- antiszemita lózungokat kiabáló palesztinbarát tüntetők megrohamozták a pisai egyetem egyik tantermét, és megtámadtak egy olasz professzort, aki ellenezte az izraeli egyetemekkel való kapcsolatok megszakítását. A bűne ezenkívül az volt, hogy szerinte nem népirtás zajlik Gázában, és a “cionista” jelzőt sem tartotta sértőnek;
- a párizsi Panthéon-Sorbonne Egyetem elsőéves közgazdaságtan hallgatói kizártak az Instagram-csoportjukból több hallgatót, azzal vádolva őket, hogy “cionisták”, mert zsidó hangzású nevük vagy vezetéknevük van;
- folyamatosan bántalmazzák és zaklatják Európában az izraeli, ill. zsidó turistákat;
- a németországi Flensburg egyik használtcikk-kereskedésének ablakába a tulajdonos ezt a cédulát ragasztotta ki: “Zsidók innen ki vannak tiltva!!!! Semmi személyes, nem is antiszemitizmus, csak gyűlöllek benneteket”. A helyi politikai elhatárolódott, a tulajdonost feljelentették, a cédula a bolt belső részébe került.
Az október 7-i pogrom óta eltelt két évben végleg egyértelművé vált, hogy nemcsak a zsidó állam, de a diaszpórában élő “törvény népe” sem tabu már, hiszen civilizációnk múltjának velünk élő relikviáiként a “négy régi” megtestesítői. Az új, progresszív antiszemitizmus mintegy automatikusan húzta fel magához a mélyből a klasszik zsidóellenesség ismert jegyeit.
A többségi széles dolgozói tömegekhez hasonlóan a zsidó közösségekben is mindig akadnak, akik azt hiszik, hogy alkalmazkodással, behódolással, jóemberkedő nyilatkozatokkal elkerülhetik, hogy őket is elérje a kulturális forradalom. Elhatárolódnak Netanjahutól (mintha bármi dolguk lenne vele), szörnyűlködnek az “aránytalan” gázai háborún, “szélsőségesnek” tartják közösségük azon tagjait, akik fontosnak tartják a terroristák elleni katonai fellépést. A rossz hír az, hogy korunk új maoistái szemében rájuk – származási alapon – ugyanúgy vonatkozik a flensburgi cédula: “Semmi személyes, nem is antiszemitizmus, csak gyűlöllek benneteket.”
A Nyugat képes ugyan felháborodni az antiszemitává váló hétköznapokon, de egyelőre úgy tesz, mintha nem lenne különösebb köze ehhez a törzsek közti, néha túlzó nézeteltérésekhez. A Nyugat, nem először, teljes tévedésben van: ostoba, szervilis gesztusokkal igyekszik megbékélni a már nem is lopakodó iszlamizációval, kiszolgálni az új szélsőségesek kultúrharcát – miközben már rég átvette és a főáramba emelte érveiket, nyelvezetüket, gondolkodásmódjuk alapját képző moráljukat.
Mondanám, hogy innen szép nyerni, de nem: innen már nyerni sem lesz szép. “Adott körülmények között a rossz is vezethet jó eredményhez, s a jó is rossz eredményhez” (Mao).
Az Izraelről való folyamatos hazudozás közvetlen veszélyt jelent a zsidókra
