Svájc néhány nappal ezelőtt nemet mondott a vagyonadóra, éspedig nem épp csak hogy, hanem meggyőző, 78 százalékos többséggel. Őszintén szólva alaposan meglepett a döntés, nagyon féltem attól, hogy a nyugati világ többi részéhez hasonlóan Svájcot is megfertőzte a trendi antikapitalista “Tax the Rich” őrület, amelynek keretében az amúgy is mindig penetráns Billie Eilish néhány hete egy rendezvényen Mark Zuckerberg és George Lucas szemébe mondta: “Ha milliárdos vagy, miért vagy milliárdos? Nem akarok gyűlölködni, de adjátok oda a pénzeteket, törpék!”
A szocializmus iránt egyre fogékonyabb generációk messzemenő szimpátiájára számító, médiahatékony kijelentéseket természetesen önnön morális felsőbbrendűségük tudatában teszik meg eme válogatott celebek, legutóbb talán Greta Thunberg könnyes szemű “how dare you?” beszéde (“üres szavaitokkal elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat”) keltett hasonló feltűnést. Thomas Piketty még egy “globális vagyonadó” bevezetését is javasolta.
Az ilyen jellegű beszédnek, akárcsak a svájci ifjúszocialisták (Juso) vagyonadó-kezdeményezésének, ugyanaz a mozgatórugója és a célja: bűntudatkeltés a vagyonosokban, gyűlöletkeltés a Földet és a dolgozókat állítólag “kizsákmányoló” kapitalizmus iránt, és főleg – a társadalom kevésbé szerencsés rétegeinek nevében beszélve – egyfajta természetes össznépi igény megfogalmazása más emberek pénzére.
A Juso “a gazdagok luxusfogyasztására” hivatkozva azt akarta elérni, hogy az 50 millió frank (53,66 millió euró) vagy azt meghaladó örökség utáni 50 százalékos adót klímavédelmi célokra fordítsák (amiatt a hallatlan probléma miatt, hogy Svájc a globális CO2-kibocsátás 0,07%-áért felelős). Kantonális szinten egyébként Svájc már most is megadóztatja az ingatlanokat.
Do the Rich Pay Their Fair Share? | 5 Minute Videos | PragerU
Do the rich pay their fair share of taxes? It’s not a simple question. First of all, what do you mean by rich? And how much is fair? What are the rich, whoever they are, paying now? Is there any tax rate that would be unfair?
A svájci adóhatóság szerint 2500 adófizető rendelkezik 50 millió frank feletti vagyonnal, a főként ingatlanokat célzó kezdeményezés plusz 4 milliárd frankot hozott volna a konyhára. Ha nem számítjuk bele azt a hosszú távú kárt, ami a vagyonosok elköltözésével, befektetéseik migrálásával, a befizetett adók csökkenésével, munkahelyek megszűnésével – valamint az osztályharc fenntartásával jár.
Ez ugyanis a legfőbb gond az ilyen jellegű követelésekkel: fenntartja és legitimálja azt az elképzelést, hogy jogunk van igényt támasztani más emberek pénzére. Holott nincs. Az a pénz nem a miénk. Nem a mi számításaink, terveink, kreativitásunk, kemény munkánk, kockázatvállalásunk, nem a mi befektetői ügyességünk hozta létre azt a vagyont, és nem a náluk kevésbé szerencsés emberek anyagi helyzete, igénye – és pláne nem a CO2-kibocsátás mértéke – határozza meg azt, hogy tiszteletben tartjuk-e civilizációnk alapkövét, a magántulajdonhoz való jogot.
Nem létezhet olyan társadalmi cél vagy “közérdek”, hogy a produktív emberek szolgálják azokat, akik nem azok (itt jegyzem meg, hogy amúgy sem másokért kéne élni). Nem másoktól vették el a pénzt, ellenben ők képesek mások vagyonszerzését elősegíteni. Ha akarnak adományozni, az szép és jó, de – ha amúgy jogszerűen adóztak – nem tartoznak nekünk semmivel. A cégek akkor teszik velünk a legjobbat, ha a profitot akarják maximalizálni: ezzel munkahelyeket teremtenek, befektetnek, kutatnak-fejlesztenek. Nincs elvárható “társadalmi felelősségük”, csak ha önként emellett döntenek.
Nem annyira a várható haszon, sokkal inkább ideológia motiválja a “Tax the Rich” őrületet. A vagyoni egyenlőtlenség minden jól működő piacgazdaság sajátja. Amúgy Amerikában az adófizetők felső 1%-a fizeti be az teljes szövetségi jövedelemadó 34%-át, a felső 50% állja a számla 96%-át. Svájcban a leggazdagabb 10% fizeti a vagyonadó 86%-át, a legjobban kereső 10% pedig a jövedelemadó 53%-át.
Remélem, mondanom sem kell, hogy itt egy – valamennyire – működő versenygazdaság piaci körülmények között meggazdagodott vállalkozóiról beszélek, nem párt- és családközeli oligarchákról, akik célzott állami, haveri segítséggel konvertáltak közpénzt magánvagyonná. Ez természetesen elszámoltatás és jogállami vizsgálat után kiált – de az ő vagyonuk, státuszuk véletlenül sem összekeverendő a tisztességesen szerzett vagyon birtokosaival.
Ez a gond a Tisza Párt által követelt vagyonadóval is, amely “a társadalmi igazságosság és szolidaritás” jegyében 1%-kal megadóztatná az 5 milliárd forint feletti vagyonokat. Ez számítások szerint olyan 1000-1500 embert érinthet ma Magyarországon – a szándékolatlan következmények azonban jóval többeket.
“Sokan érzik úgy, hogy miközben a többség hónapról hónapra él, néhány tucat kiváltságos milliárdos az állam pénzéből és politikai kapcsolatokból építette fel a birodalmát” – írják Magyar Péterék, simán összemosva a NER-oligarchákat más gazdagokkal, holott pl. a Blochamps Capital tulajdonosa szerint 5 milliárd körüli vagyonok “a magyar viszonyok között (…) sok iparágban piaci alapon, organikusan is elérhetőek, sőt a 4 és 10 milliárd közötti állomány nagy része organikus vállalkozói vagyon.”
Akkor? Mi a cél? Bemosni egyet a NER-oligarcháknak, vagy olcsó komcsi populizmust előadni a választások előtt, legitimálva az államosított lopást és az amúgy is borzasztó mértékű társadalmi irigységet, csatlakozva Botka László, Billie Eilish és Rákosi Mátyás ismét divatos “fizessenek a gazdagok” ideológiájához?
Az adócsökkentés jól hangzik – a vagyonadó viszont nagyon is kétséges
