A svéd orvos, akadémikus, a WHO és UNICEF egykori tanácsadója, Hans Rosling 2018-as Tények című poszthumusz megjelent könyve egy 13 kérdésből álló kvízzel indít. A kvíz az olvasók tudását teszteli az oktatás, a szegénység, a népességnövekedés vagy épp az egészségügy globális állapotát illetően.
Miként változott meg a világ szélsőséges szegénységben élő részének (World Bank definíció szerinti) aránya az elmúlt húsz évben? — szól az egyik kérdés. A három lehetséges válasz pedig (1) majdnem megduplázódott, (2) nagyjából azonos maradt, illetve (3) majdnem a felére csökkent. Vagy: Hogyan változott meg az elmúlt száz évben a természeti csapások miatti halálozások száma? — teszi fel egy másik kérdés. A lehetséges válaszok, (1) több mint a duplájára nőtt, (2) nagyjából azonos maradt, illetve (3) kevesebb mint a felére csökkent. De szerepel a tesztben arra vonatkozó kérdés, hogy a világon élő egyéves gyermekek mekkora hányada kapott valamilyen védőoltást, vagy az, hogy a világon élő 30 éves nők átlagosan hány évet járnak iskolába.
2017-ben Rosling és csapata három kontinens 14 országának, köztük hazánk közel 12 ezer lakóját kérte meg arra, hogy töltsék ki a tesztet. A válaszadók átlagosan 2 kérdésre adtak helyes választ, ami 13 kérdés esetében még annál is rosszabb teljesítmény, mintha véletlenszerűen töltötték volna ki a tesztet; 15 százalékuk egyetlen helyes választ sem tudott adni. A gyenge teljesítmény abból fakadt, hogy a válaszadók következetesen a legpesszimistább válaszokat jelölték a kérdésekre, vagyis a legnegatívabb és legdrámaibb válaszokat.
Nézzük a szélsőséges szegénység kérdését! A szegénység valójában rendületlenül csökken a világban. Míg 1966-ban a Föld teljes lakosságának épp a fele élt szélsőséges szegénységben, addig 1990-ben már csak 37,9 százalékuk, 2024-ben pedig 8,5 százalékuk. A magyar válaszadóknak mindössze 2 százaléka adott helyes választ a Rosling-teszt kérdésére, azaz 98 százalékuk gondolta úgy, hogy a világban a szélsőséges szegénység 20 év alatt nem változott, vagy éppenséggel duplájára emelkedett. A svéd és norvég válaszadóknak is mindössze negyede válaszolt helyesen, amivel még így is a legjobb eredményt érték el.
De nézzük a másik kérdést! 100 évvel ezelőtt, az 1920-as évtizedben, a világban 100 ezer emberből évente átlagosan 26 vesztette életét valamilyen természeti csapásban (földrengésben, földcsuszamlásban, erdőtűzben, viharban, árvízben stb.). A 2010-es évtizedben ugyanez az érték 0,6. A halálozások abszolút száma még úgy is csökkent, hogy az elmúlt 100 évben a Föld lakossága több mint négyszeresére nőtt. A magyar válaszadók 3 százaléka válaszolt helyesen, azaz 97 százalékuk gondolta úgy, hogy az elmúlt 100 évben nagyjából azonos maradt, vagy éppenséggel duplájára nőtt a természeti csapások miatti halálozások száma. A norvég és finn válaszadók hatoda adott helyes választ, amivel a legjobb eredményt érték el a nemzetek között.
A Rosling-teszt eredményéből általában az derül ki, hogy az emberek többsége szerte a nagyvilágban úgy véli, a ténylegesnél nagyobb a szegénység, rövidebb a várható élettartam, többen halnak meg természeti csapásokban, kevesebb kisgyerek kap védőoltást, és a nők rövidebb ideig járnak iskolába. Valójában mindezen mutatók folyamatosan javulnak.
*
1776-os A nemzetek gazdagsága című klasszikus művében Adam Smith egy helyütt megjegyzi, hogy írásának születésekor Anglia bizonyára sokkal gazdagabb ország volt, mint II. Károly 1660-as visszatértekor, és hogy dacára e fejlődésnek, abban a bő 100 éves periódusban nem múlhatott el 5 év anélkül, hogy ne jelent volna meg valamilyen, a közvélemény figyelmét felkeltő könyv vagy röpirat arról, hogy Anglia jóléte gyorsan hanyatlik, földje elnéptelenedik, ipara pusztul, kereskedelme pang.
Az utókor gyermekeiként megállapíthatjuk, hogy Adam Smith óta nem történt változás. A könyvesboltok polcai manapság sem nélkülözik az apokaliptikus jövőről szóló köteteket. Az újságok szalagcímeit is többnyire a pesszimisták írják.
*
Úgy tűnhet, az emberiség rendre a történelem döntő pillanatát éli: folyamatosak a fordulópontok, a csúcspontok, az átlépett küszöbök és mérföldkövek, ahonnan nincs visszatérés; a végítélet órája egyfolytában 23:59-et mutat.
Láthatóan minden évtizednek megvan a maga közkeletű végítélet-forgatókönyve: atomháború, túlnépesedés, természeti erőforrások kimerülése, környezetszennyezés, globális felmelegedés vagy épp az emberiséget leigázó mesterséges intelligencia, amihez mindig akad egy ENSZ-jelentés, egy Római Klub-jelentés vagy valami korszakos tanulmány, ami igazolja az aggodalmakat. Miként Matt Ridley 2010-es A józan optimista című könyvében megállapítja, a pesszimizmus aktuális célja változik ugyan, de a pesszimizmus maga állandó. A vészharangokat kongató tudósok, filozófusok, politikusok és újságírók számíthatnak a nagyérdemű közönség elismerésére; és többnyire kollégáik elismerésére is.
A pesszimista vélemény a felelősségteljes szakmaiság csalhatatlan jele, ahogy az éleslátásnak és bölcsességnek szintén. Még úgy is, hogy az európai erdők biomasszája ahelyett hogy pusztulna a savas esők miatt, inkább folyamatosan növekszik, nem halt meg 150 millió ember világszerte madárinfluenzában, legfeljebb 300, és a 2008-as gazdasági válság sem hozta el a kapitalizmus végét, mindössze egy apró bukkanót jelentett a világgazdaság meredek növekedésében. Optimistának lenni viszont maga az intellektuális felszínesség, naivitás és önáltatás. Még akkor is, ha az idő rendre az optimistákat igazolja. Vagy talán nem hanyatlott a Nyugat tegnap is egy kicsit?
*
Rosling úgy vélte, az embereket egyfajta túlzottan drámai világkép ösztönzi arra, hogy tesztkérdéseire a legnegatívabb és legdrámaibb feleleteket adják. Tudósként élete nagy részét a tényalapú világkép népszerűsítésének szentelte, amiről úgy hitte, a legjobb módja lecsillapítani az emberek irracionális félelmeit.
*
Az elmúlt évtizedek során a világ helyzete nem kizárólag a Rosling-teszt által érintett területeken javult jelentősen, de az élet szinte minden egyéb területén. Kevesebben halnak meg fegyveres konfliktusokban, HIV fertőzésben, éhínségben, több gyermek jár iskolába és hosszabb ideig, több ember él demokráciában, és a szülők több időt töltenek gyermekeikkel. A nemzetközi szervezetek (ENSZ, ILO, WB) statisztikáinak köszönhetően pedig számszerűsíteni is tudjuk e változásokat.
Például az elmúlt harmincöt évben 8,5 évvel növekedett a világban a várható élettartam; 1990-hez képest 60 százalékkal csökkent az öt éven aluli gyermekek halálozási aránya; 1990-ben a Föld lakosságának 71 százaléka számára volt az elektromosság valamilyen mértékben hozzáférhető, mára ez az érték 90 százalék feletti; 1990-ben a Föld felnőtt lakosságának 75 százaléka tudott írni-olvasni, mára 87 százalékuk; mindeközben 2,8 milliárddal több ember él a bolygón; 1990 óta az ózonréteget károsító anyagok felhasználása 99 százalékkal csökkent; a tartályhajó-balesetek során kiömlött olaj mennyisége az 1990-es évekhez képest a huszadára csökkent; az elmúlt harmincöt évben a hektáronkénti 2,8 tonna gabonahozam 4,2 tonnára nőtt; a nukleáris robbanófej-készlet az ötödére csökkent.
1990-ben 12 millió ember rendelkezett mobiltelefon-előfizetéssel, mára a mobil-előfizetések száma meghaladja a Föld teljes lakosságát; 35 évvel ezelőtt a Föld lakosságának 1 százaléka sem használt internetet, mára ez az érték 66 százalék; az akkumulátorok ára 97%-kal esett az elmúlt három évtizedben; a jelenlegi személyi számítógépek processzora több százezerszer gyorsabb, mint 1990-ben, a tárolókapacitásuk pedig több ezerszer nagyobb; 1990-ben a világ bruttó hazai terméke 23 ezer milliárd dollár volt, 2023-ban elérte a 106 ezer milliárd dollárt, a nemzetközi kereskedelem volumene mindeközben az ötszörösére nőtt, és több százmillió ember emelkedett ki a szegénységből.
1990-ben 280 millió turista utazott a világban, manapság 1,3 milliárd ember utazik évente, és hasonló üzemben növekedett a légiközlekedésben résztvevők száma is. Ám mindezek pusztán kiragadott számok és példák. Valójában a végtelenségig lehetne sorolni mindazt a hatalmas fejlődést, amit a világ csak az elmúlt néhány évtizedben elért. Hosszabb időtávra tekintve a fejlődés még sokkal szédületesebb.
*
A fejlődés mindig új problémákkal jár. Például nem tesz jót a gyerekeknek a túl sok videojátékozás. De a gyerekeknek az sem tett jót, amikor a bányában dolgoztak. A régi korok embere irigyelné a maiak problémáit.
*
2024-ben a Föld teljes lakosságának 8,5 százaléka élt szélsőséges szegénységben, azaz több százmillió ember. Volt ami romlott az elmúlt évtizedekben. Például 1990 óta a világban megduplázódott az elhízott emberek aránya, ami máskülönben maga is a növekvő jólét jele.
A fejlődés távolról sem jelenti azt, hogy máris a létező világok legjobbikában élnénk. Azt sem jelenti, hogy az emberiség kényelmesen hátradőlhetne, mert a problémák maguktól megoldódnak. A fejlődést nem vehetjük magától értetődőnek, miként a problémákat sem vehetjük félvállról. Valójában még a vészharangok kongatása sem hasztalan jelenség, mert az maga is része annak az alkalmazkodási folyamatnak, ami feltárja és megoldja az emberiség előtt álló problémákat.
A végítélet-forgatókönyvek főként abban tévednek, hogy feltételezik, a dolgok mindaddig a szokásos módon folytatódnak tovább, míg be nem következik a katasztrófa. De ez soha nem így történik, mert időközben alkalmazkodunk a változásokhoz. Az emberiség eddigi története egyáltalán nem támasztja alá azt a fajta pesszimizmust, hogy a világ egyre rosszabb hely lenne, főként nem hosszú távon. Éppenséggel minden tapasztalat ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Thomas Babington Macaulay, a 19. századi történész joggal tehette fel a kérdést: vajon milyen elv alapján lehetséges az, hogy míg visszatekintve csak fejlődést látunk, előrenézve csakis korcsosulásra számítunk?
*
Vegyük észre azt a hatalmas fejlődést, mely napról napra a szemük előtt zajlik! A Rosling-teszt válaszadói 2017-ben olyannak látták a világot, amilyen utoljára 1960-ban volt. Ne fogjuk be a fülünket a vészharangok hallatán sem! Törekedjük a tényalapú világképre, és persze legyünk optimisták! Az idő végül az optimistákat igazolja. Még nem vagyunk túl legjobb napjainkon: a világ 100 év múlva jobb hely lesz a jelenleginél.
