“A szabadságról” címmel emlékezetes módon jelent már meg könyv Magyarországon, szerzője bizonyos John Stuart Mill, az angol eredetije On Liberty, míg Timothy Snyder most ugyanezen a címen kiadott műve On Freedom. A magyar nyelv nem tesz nagy különbséget, ami nem is baj, Snyder könyvének megértéséhez azonban elengedhetetlen, hogy megkülönböztessük a kettőt.
A külső korlátoktól, főként a hatalmi beleszólásoktól mentes szabadság (freedom) teszi lehetővé autonómiám megélését, individuális jogaim akadálytalan gyakorlását, szólásom, tetteim szabadságát, tulajdonhoz való jogomat. A liberty értelemben vett szabadság erre alapozva a strukturált, intézményi, jogi vagy politikai kereteket jelöli ki, itt a fő kérdés Millt idézve: “Hol van hát az egyén szuvereintásának jogos határa? Hol kezdődik a társadalom hatalma? Mennyit kell az emberi életből az egyéniségnek és mennyit a társadalomnak a hatáskörébe utalni?”
Timothy Snyder, a kitűnő történész és szabadságpárti gondolkodó, a kollektivista, totalitárius rezsimek szakértője, akinél kevés karakánabb és tiszteletre méltóbb támogatója van az ukránok szabadságharcának (ezt a könyvet is részben ott, a háború hatására írta) új művében fogja, és szinte teljes mértékben érvényteleníti a szabadság individualista felfogását: mit sem érünk, ha egyedül vagyuk vele – sugallja, és ez valahol így is van, csak nem éppen az ő kollektivista tálalásában.
Kiderül ugyanis, hogy a szerző szabadságfelfogása ebben az óriási családást keltő (hol nyomon követhetetlen gondolati bakugrásoktól hemzsegő, hol bántóan banális és szájbarágó) szabadságügyi életvezetési bédekkerben nagyjából a szocialisták “ha éhesek vagyunk, nem lehetünk szabadok” értelmezéséhez közelít.
“Ha szabadok akarunk lenni, igent kell mondanunk, nem csak tagadnunk” – jelenti ki már az elején, valamint: “Ahhoz, hogy az emberek szabadok legyenek, biztonságban kell érezniük magukat, elsősorban gyerekkorukban.” Ha csak a klasszikus liberálisok negatív szabadságát (tehát valamilyen külső hatalomtól való függetlenséget) élnénk meg, egyedül maradnánk, magatehetetlenül, mint egy gyerek, akit kiskorában ott hagynak az út szélén – sugallja felnőtt olvasóinak.
Ehhez a tézishez azonban, hogy jó progresszív módjára beemelhesse a második generációs, többnyire szociális jogokat az alapvető szabadságjogok közé, alaposan negligálnia kell a kétféle szabadságfogalom megalkotójának, az őáltala is hivatkozott Isaiah Berlinnek a meghatározását.
Ha akadályokat állítunk mások, főként hatalmi tényezők elé, hogy ránk erőltethessék az akaratukat, akkor a negatív szabadság “e korlátok erősségével, valamint azon utak számával és fontosságával mérhető, amelyeket tagjaik számára nyitva tartanak.” Pozitív ezzel szemben már nem a valamitől való, hanem a valamihez való szabadság – itt viszont már a minket kormányzóknak lehet szabad keze, ha a társadalom magukat magasabb rendűnek, morálisabbnak tartó elemei, akik “koruk és népük legmagasabb szintű belátásával rendelkeznek, kényszert gyakorolhatnak a társadalom irracionális részének racionalizálására”. Ez pedig egyenes út a szolgasághoz.
Snyder viszont sajnálatos módon ebben látja bármiféle alapvető szabadságjog gyakorlásának a garanciáját. Szó sincsen egyéni jogokról, limitált kormányzatról: valamiféle népboldogító, jóléti, minden “alapjogot” alanyi jogon biztosító, és természetesen klímabarát államot vizionál Amerika számára, amely országról egyébként a legdermesztőbb woke közhelyeket állítja sorozatban, lényegében azt érzékeltetve, hogy Amerika történelme okán ne is legyen annyira büszke eredetére, alkotmányára, egyéni jogaira.
Azt állítja például, hogy a republikánus fehér férfiak aránytalanul sok fekete fiatalt vetnek börtönbe, faji alapon, direkt azért, hogy megfosszák őket szavazati joguktól (miközben amúgy egy szóval sem állítja, hogy a bebörtönzöttek ártatlanok lennének). Az akadémiai diskurzust évek óta meghatározó szélsőbalos, antiszemita, cancel culture-es woke őrületet azonban meg sem említi, mint az amerikai szabadságjogokat valóban fenyegető tényezőt.
Mindeközben már fel sem tűnik neki, hogy olyan szélsőséges kijelentést tesz (324.o.), miszerint “ha azt akarjuk, hogy Amerika a szabad emberek országa legyen, a törvény erejével kell fellépni az óriási vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek ellen”. Írja a totalitárius rendszerek szakértője, anélkül, hogy leesne neki, milyen fentről jövő, tulajdonellenes osztályharcot propagál éppen.
Éljen a szabadság, a fenébe is – ilyen kapitalizmuspárti beszédet se mondtak még Davosban
Nem várom el természetesen a kitűnő szerzőtől, hogy libertárius legyen és azt gondolja, hogy ha a negatív szabadságra ráeresztjük a pozitívat, akkor bejön a szobába a kormányzat, és bármikor véget vethet az egésznek. Az viszont talán nem túl nagy elvárás, hogy legalább ne hazudozzon az amerikai libertárius mozgalomról (275.o.) oldalakon át, ezt az általa eltorzított fantomot felelőssé téve az amerikai szabadság kiüresedéséért és az autoriter trumpizmus bejöveteléért.
Snyder számára a (tech)libertáriusok önző, nihilista, a népen élősködő autokraták, ami akkor sem igaz meglátás, ha nyilván van példa ilyenre is. Ám a kormányzat teljes kiiktatatását követelő kis számú anarcho-kapitalistákat a libertáriusok főáramlatának megtenni csak azért, hogy stimmeljen a teória, intellektuálisan tisztességtelen eljárás. Akárcsak az, ha a negatív szabadság klasszikus liberális híveit is azzal vádolja (213.o.), hogy "nincs szükségünk kormányzatra". Ilyet alig valaki mond, olyat viszont igen (pl. az alapító atyák), hogy legyen alkotmányos korlátja a hatáskörének.
Az sincs rendben ennél a remek embernél (egy példa a sok közül), hogy a 292. oldalon azt írja, jó dolog következetesnek lenni, de néha kompromisszumot kell kötni, a 297. oldalon viszont már a konzervatívokat hazugozza le, amikor azok azt állítják, hogy fontos a szabadság, de a biztonság érdekében engedményeket kell tenni. Hogy is van akkor ez a dolog a következetességgel?
Vagy hogy is van az az állítás (269.o.), hogy a pozitív szabadság "nemcsak a szabadságot védi meg, hanem a piacot is a szabadpiac híveitől"? Nem illene némi magyarázat az ilyen nyeglén odavetett, hazug állítások mellé? Az a többször visszaköszönő balos közhely ugyanis nem magyarázat, hogy a szabadpiac hívei ássák alá a valódi szabadságot.
Összességében sajnos kár volt ezért a jóhiszemű "bevezetés a szabadságba" kísérletért: kevés érdekes, még kevesebb eredeti, ellenben sok-sok lapos és hazug meglátás tárháza ez a didaktikus politikai lektűr (az egyetlen figyelemre méltó meglátását is Edith Steinnek köszönheti, a test szó két német megfelelőjének, az önálló Leib-nak és az alávetett Körper-nek a megkülönböztetését). Timothy Snydert azért mindenképpen olvassunk, ez a melléfogás nem hitelteleníti eddigi, óriási életművét - de ha egy mód van rá, ne pont ezzel kezdjük.
Timothy Snyder: A szabadságról. Fordította: L'Homme Ilona. 21. Század Kiadó, Budapest, 2025. 430 oldal, 5990.- Ft.
