1. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség: a két utóbbi fokozatosan az előbbi ellen fordul – a folyamatban a szabadság két oszlopának, a piacnak és a károkozás elvének (miszerint az egyéni szabadság korlátozása csak akkor indokolt, ha másoknak kárt okoz) egyre kiterjedtebb megsértését detektálhatjuk.
2. A szabadság tradicionálisan negatív (a károkozás elvével analóg: mindent egyéni akarat szabad, cselekvésbe fordítható, ami nem a másiknak való ártalom szándékából született) képe helyét átveszi a pozitív felfogása (csak az az ember nevezhető szabadnak, akinek megvannak az erőforrásai, eszközei és felhatalmazása a szabadsága tettre váltására: magyarul a híd alatt alvás szabadsága nem szabadság, hanem kényszer, amely alól fel kell szabadítani az embereket, de az emberek csak akkor lesznek szabadok, ha a társadalom is szabad, a kollekív szabadság megelőzi a személyes szabadságot, és ezt az államnak van csak módjában biztosítani).
3. Az egyenlőség – a szocialisztikus etatizmus eszözeivel – a társadalomról alkotott felfogásban, egyre bővülő értelmezésben átveszi a vezető szerepet a szabadságtól.
4. A piaci tranzakciókat egyre komolyabban megadóztatják, hogy egyfelől finanszírozzák az állam kollektív “felszabadítási” célját, másfelől – állami, tervezési eszközökkel – nivelláljanak a társadalmi rétegek között. Ezzel párhuzamosan az állam elvonja a szabadság általános ismérvének (mint fent) értelmezését, egyszerre a kontrollja és a kikényszeríthetősége érdekében az emberi jogok gumifogalmával helyettesíti azt, amely a “szabad társadalmak” önazonosságát és narratíváját szabályozni kezdi. A szabadság mindkét hagyományos oszlopa (piac és a károkozás elve) állami meghatározás és engedélyek függvényévé válik.
5. A piac fölé települő kiterjedt intézményrendszer (a piaci mechanizmusba való állami beavatkozás: adók, szabályozók, lobbiknak való sérülékenység stb., a társadalmi források elvonása és az adók megtérülésének ellenőrizhetetlensége) révén a piac egyre jobban veszít a hatékonyságából és egyre mélyebb konfliktusokat szenved el (2008/9-es pénzügyi és gazdasági válság).
6. A hatékonyságot tovább rontja az államok eladósodása és költései (a Leviathánnak az isten pénze sem elég), amely a jólét inflált várakozásait erősíti a nyugati kultúrákban, emiatt gyengül a hagyományos életmódok vonzereje, ennek részeként gyengül az öngondoskodás normája, ideértve, hogy csökken a család szerepe, vele visszaesik a gyerekvállalási kedv, fogyásnak indul a népesség, amit viszont a piac rombolása okán nem követ és ellensúlyoz elég ütemesen a technológiai fejlődés. A tőzsdék és a koncentrálódó forró pénz rosszul tükrözik az értékteremtést, amiből időről-időre, néha hatalmas társadalmi károkat is okozva (2000 körül, 2008/9) buborékok és válságok alakulnak ki
7. Az endemikus gazdasági problémák mellett – a személyes szabadság leáldozásának részeként – megjelennek a liberális demokrácia vérszívói: a woke, cancel culture, social justice warrior jogkiterjesztők, akik a szabadság helyébe lépő jogokra hivatkozva a támadják a racionalitást, a józan észt, azaz a nyugati modernizáció igazságparadigmáját is. Az egyenlőség abszurditásba, parttalanságba fordul, nincs érték, amely ellen ne lehetne legitim módon támadást indítani. Lelkifurdalásában a nyugati kultúra tevőlegesen önmaga ellen fordul.
8. A közben erősödő globalizáció – az alacsonyabb státuszú munka külföldre szervezésével – megreccsenti a Nyugat versenyképességének alapját, a középosztályi önképeket, értékrendszert, életmódot és munkamorált. Az értékválság szimbolikus tere kiegészül a mindennapi életmódok és gyakorlat válságával. Nagy tömegek süllyednek szinte proletár státuszba, míg kevesek fokozatosan nagyon meggazdagodnak. A társadalmi kohézió csökkenése a politikai rendszer legitimásvesztését eredményezi. A piaci rombolás és kulturális rombolás összeér.
9. A korábban kisebb mértékű, egyúttal kényszerű munkásimport és bevándorlás – a korábban még kezelhető szociális és kulturális differenciálódás időszaka után – gyorsulva növekvő feszültségeket generál a romló kohéziójú társadalmakban. A woke (Egyenlőség) összeér a militáns multikulturalizmussal (Testvériség). Az így egyesült bal- és a reakciós-etnicista-ellenforradalmi irányt vett jobboldal radikalizálódó elkülönülése szétveti a politikai centrumot. A lecsúszó, az anyagi és a szimbolikus térben is elbizonytalanodó rétegek képviseletében megjelennek a nemzeti populizmusra építő politikusok, amelyek a szabadság normáitól megfosztott, értékrelativizmusba fordult, önvédelemre egyre képtelenebb ún. liberális demokrácia (régóta már csak etatista forrásallokáló populizmus) gyengülő legitimációját kihasználva a bevándorlók ellen fordítják a sokkal komplexebb problémától szenvedő honos rétegeket.
10. A társadalmi válságnak ma nem látszik megoldása a liberális demokrácia eszközeivel, csak ezek ellenében, ami tovább ronthatja a rendszer elfogadottságát, mert a válságai egyre inkább kivezetnek belőle. A technológiai forradalom – noha a mesterséges intelligencia szerintem megmarad alkalmazott tudásnak, nem kell tartani attól, hogy “saját életre kel” – még jobban szeparálni fogja a) a szoftverinnovációs-DevOps b) a tanulóképes (az MI-vel a saját szakmájában élre törő), c) az alkalmazásra képes és d) az MI szempontjából inkompetens, lemaradó szakmákat és dolgozókat, ami a liberális demokráciákat újabb, eddig ismeretlen kihívások elé fogja állítani.
11. A liberális demokrácia politikája jelenleg passzé, a belső ellenségei – az előbbi narratívájának leáldozása miatt – ma inkább tűnnek modernnek, sőt – ti. a racionalitás ellen intézett, fentebb tárgyalt támadások következtében – a józan ész képviselőinek (noha nem azok, ellenkezőleg).
12. A liberális demokrácia önfelszámolására a külső ellenségek eltökéltsége tehet pontot. Noha ez egy kis valószínűséggel várható szcenárió, a technológiai fejlődés és az ember autonóm kontrollja a saját élete fölött nehezen visszafordítható konfliktusba került egymással, ami összefüggő ívet rajzol a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség integrált ideáljának fokozatos szétmállása és az ember önképének radikálisan heteronóm, technológiai meghatározottsága között – az állam dicstelen mediátori szerepének fokozatos kidomborodásával.
A cikk eredetileg a szerző Facebook-oldalán jelent meg, újraközlés a szerző engedélyével.
Béndek Péter: Konzervatív nézőpontból a magyar demokráciáról / Magyar Péterről
