Javier Milei argentin elnök a kormánypárti propagandashow-vá züllesztett budapesti CPAC idei díszvendége, aki ráadásul támogatásáról biztosította Orbán Viktort annak választási kampánya során. Kész Zoltán még januárban kelt nyílt levele részletesen kifejti, miért nem kellett volna ezt tennie, mivel Orbán nem az a konzervatív, akinek kiadja magát. (SL)
Nyílt levél Javier Milei elnöknek
Tisztelt Milei elnök úr!
Ezt a levelet őszinte meglepetéssel és némi aggodalommal írom, miután hírek szerint a magyar választások előtt támogatásáról biztosította Orbán Viktort.
Meglepetéssel, mert az Ön argentin elnöki posztra való felemelkedését az etatizmus, a kliensrendszer és a morális korrupció kompromisszumok nélküli elutasítása jellemezte, amely akkor következik be, amikor a politika váltja fel a piacokat. Aggodalommal, mert Orbán Magyarországa sok olyan kórképet mutat fel, amelyek ellen Ön közéleti pályafutása során harcolt.
Nem vonom kétségbe reformeri őszinteségét, sem a gazdasági szabadság iránti intellektuális elkötelezettségét. Pontosan ezért gondolom, hogy ez a pillanat magyarázatot és talán újragondolást érdemel.
Orbán rendszere nem kapitalizmus
Orbánt nemzetközi szinten gyakran „nemzeti konzervatívként” vagy a globális baloldal ellenpólusaként, a haladás elleni erőként állítják be. De a retorika nem egyenlő a közgazdasággal.
Gazdasági szempontból Orbán egy olyan rendszert irányít, amelyet leginkább állami irányítású klientúra-gazdaságnak lehetne nevezni: itt a politikai lojalitás határozza meg a tőkéhez való hozzáférést, a piacok a hatalomnak vannak alárendelve, és a siker vagy a kudarc végső döntőbírája továbbra is az állam marad.
Hadd vázoljam röviden, miért tekintünk mi, a kapitalizmust védők közül sokan nem szövetségesként, hanem figyelmeztetésként Orbánra.
• Büntető jellegű ágazati adókat vetettek ki a banki, kiskereskedelmi, távközlési és energiaiparra, szelektíven célba véve azokat az iparágakat és vállalatokat, amelyeket politikailag kényelmetlennek tartanak. Ez nem semleges adóztatás; ez gazdasági kényszerítés.
• Az üzemanyagok, az élelmiszerek és a háztartási energia árainak szabályozása többször is eltorzította a piacokat, hiányt okozott, és az inflációt a gazdaság más területeire terjesztette ki. Ezek tankönyvi példaként említhető intervencionista intézkedések, amelyek kimenetele előre látható.
• A politikailag irányított tulajdonátruházások a magyar gazdaság egész ágazatait átalakították. Az eszközök nem a verseny révén cserélnek gazdát, hanem a hatalomhoz való közelség, a szabályozói nyomás és az államilag támogatott kedvezményezés révén.
• Nyíltan hangoztatják a független tőke iránti ellenszenvet. Orbán egy „nemzeti burzsoázia” létrehozását szorgalmazta, ami alapvetően összeegyeztethetetlen a szabadpiaci elvekkel, ahol a sikernek az értékteremtésből kell származnia, nem pedig a politikai hűségből.
• Az újraelosztástól való függőség – különösen az uniós források révén – felváltotta a strukturális reformokat. A külső pénzeket a hazai klientúra-hálózatokon keresztül forgatják vissza, ami inkább megerősíti az államot, mintsem leépítené azt.
Ez nem kapitalizmus. Ez nem liberalizmus. És biztosan nem az a radikális piaci reform, amelyet Ön Argentínában képviselt.
Miért fontos ez önnek?
A támogatások nem járnak költségek nélkül. Értékeket, szövetségeket jelentenek, és – akár szándékosan, akár nem – a kormányzati rendszerek jóváhagyását is.
Az Ön legnagyobb politikai ereje a hitelességében rejlik: abban a meggyőződésben, hogy hajlandó szembeszállni a beágyazott érdekekkel, ahelyett, hogy alkalmazkodna hozzájuk. Orbán rendszere pontosan ilyen alkalmazkodásra épül, a politikai hatalom és a gazdasági kiváltságok közötti tartós paktumra.
Ha – akár csak retorikailag is – Orbán mellé áll, azzal azt kockáztatja, hogy elmosódik egy alapvető különbség: a piacorientált reformerek és az államkapitalista erőemberek közötti különbség, akik csupán különböző kulturális ellenségekkel szállnak szembe.
Ez a különbség nem csupán a közgazdászok számára fontos, hanem a befektetők, a reformerek és a világ minden táján élő fiatalok számára is, akik Önben valami ritkát látnak: egy olyan vezetőt, aki hajlandó kimondani a beavatkozási politika kudarcairól szóló kényelmetlen igazságokat.
Baráti figyelmeztetés
Ezt a levelet nem ellenséges szándékkal, hanem tisztelettel írom.
A történelem kegyetlen azokhoz a reformerekhez, akik erkölcsi tekintélyüket olyan rendszerek szolgálatába állítják, amelyek ellentmondanak saját elveiknek. Ön hatalmas politikai kockázatot vállalt azzal, hogy lebontotta Argentína gazdasági illúzióinak kultúráját. Tragikus lenne, ha ez a tisztánlátás külföldön elmosódna.
Orbán nem egy félreértett kapitalista. Nem egy konzervatív reformer, akit a progresszívek alaptalanul rágalmaznak. Ő egy olyan európai modell megalkotója, amelyben a piacok a hatalmat szolgálják, és nem fordítva.
Nekünk, akik a kapitalizmust védjük, különösen óvatosnak kell lennünk, hogy ne keverjük össze az anti-progresszív retorikát a piacbarát politikával.
Elnök úr, a gazdasági szabadságért folytatott küzdelem eleve elég nehéz anélkül is, hogy hitelt adnánk annak utánzóinak.
Tisztelettel,
Kész Zoltán – a Magyar Országgyűlés volt képviselője, az Atlas Network tagja
Éljen a szabadság, a fenébe is – ilyen kapitalizmuspárti beszédet se mondtak még Davosban
