Varga Judit volt férjét bekérette az ügyészség, nem kizárt, hogy egy olyan ügyben, amelyben pl. éppen Varga Judittól lehet jól informált. Nagyon remélem, hogy Magyar Péter hozzá tud járulni az exét is érintő Völner/Schadl ügy jobb megértéséhez, már ha emiatt hívták be. Hogy mi miatt, azt nem közölték Magyarral, ő maga azonban régóta azt sejti, hogy más is lehet a háttérben.
A barátságos fiatalember már korábban is jelezte, közvetlenül a sikeres, 50 ezres tömeg előtti március 15-i zászlóbontása után azonban már több jel is utalt arra, hogy felesége megverése miatt is elővehetik. Magyar már február 27-én arról beszélt a Telexnek, hogy a Megafon “nőverőnek” fogja beállítani őt, ha belép a politikába. Március 15-én pedig a Partizánnak azt mondta, és a Facebookra is arról posztolt, hogy nem tudja, korrupciós ügyben vagy nemi erőszak miatt kapott idézést az ügyészségre.
Két nappal később aztán ismét ő maga hozta elő a Facebookon, hogy Rogán Antal és “a suttogó propaganda azt terjeszti, hogy többször megvertem a gyermekeim anyját és többször rendőrt kellett hívni hozzánk“, holott a vádak “totálisan abszurdak és minden valóságalapot nélkülöznek.” Ugyanitt számolt be arról, hogy egy lap újságírója (mint aztán kiderült, a HVG-s Dezső András) “a 2020. december 29-i családi vitánk után a hatalom által készített és betárazott titkos rendőri jelentést kapott meg a rendőrségtől”, és erről akar vele beszélni, ezért elébe menve a dolgoknak, leírta saját verzióját az esetről.
Közvetlenül ezután Magyar Péter exe először jelentkezett a közösségi médiában lemondása óta, nem is akárhogy. Varga Judit kirakta Facebook-oldalára az Ökomenikus Segélyszervezet kapcsolati erőszak elleni kisfilmjét, amelyhez egyetlen kommentárt fűzött: “mindig van kiút.” Ez számomra félreérthetetlen és súlyos üzenet volt.
Az elfelejtett tejföl
No Description
Itt tartott az ügy, amikor kiraktam a Facebookra (ahol nem nyilvánosan posztolok, csak ezer ismerősömnek) a következőt: “Teljesen mindegy, mit gondolunk Magyar Péterről, meg a kiszivárogtatott doksikról: ha anno tényleg verte a feleségét – és Varga Judit videója erre utal -, akkor ez a történet itt véget ér. Minden megértő magyarázgatás, relativizálgatás nélkül.”
A nők, gyerekek elleni erőszakot – legyen az fizikai vagy verbális – olyan határátlépésnek tartom, ami nem tűr toleranciát, megértést, további reménykeltő politikai követést. Aki ilyet tesz, azonnal távoznia kell a közéletből. Mármint ha tényleg igaz, és ezt a mai napig nem tudjuk. A hvg.hu két nappal később közzétett írása arra utal, hogy nem, Magyar nem nőverő, a 2020 végi, nagyon indulatos, autós üldözéssel tarkított házastársi vitáról készült egy – nem titkosított – rendőri jelentés, eljárás nem indult az ügyben.
Tegyük most félre azt, amit mások amúgy is széttárgyalnak mostanában: a Rogán-művek lehetséges szerepét, Varga Judit politikai hitelességét (miért mondott nemet az Isztambuli Egyezményre, miért hallgatott évekig a nők elleni erőszakról), nézzünk most csak egyetlen dolgot: a Magyar Péter fanclub (pontosabban: az anti-Orbán oldal) odaadó, megingathatatlan hűségét, elvtelenségét, kettős mércéjét.
Számomra – eddig legalábbis – ez ennek az ügynek az egyik legfontosabb tanulsága: ha a mi oldalunk embere ver nőt, gyereket, az csak rogáni manipuláció, kompromat, elvégre tudjuk, hogyan működik a NER. Ha Orbán veri a feleségét: tényálladék, mint a grazi klinika, de legalábbis nem zörög a haraszt.
“Múltkor Kecskeméten voltam, tiszta véletlenül hallottam egy kórházi dolgozótól – és most olyat mondok, amiről, valószínűleg azt mondjátok, hogy abszurd -, hogy oda viszik Orbán feleségét mindig, amikor összeveri. A kecskeméti kórházban rakják rendbe” – közölte 2017 decemberében Nagy Bandó András tényként az Egyenes Beszédben. Amikor Rónai Egon visszaszólt, hogy ez egy régi mendemonda, a humorista visszakérdezett: “nem magyar mondás az is, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél?”
A korrektség kedvéért: Nagy Bandó utána bocsánatot kért Orbán Viktortól. Az Amerikai Népszava című moral insanity viszont még a minap is ilyeneket bírt leírni: “Orbán még mindig az első feleségét veri, míg Trump a harmadikat. Melania annak ellenére, hogy nem az eszével tűnt ki soha, ami az értéke, azt jól őrzi. Felcsútiasan szólva, jól tartja magát. Hozzá képest, s Melania mellett, Lévai Anikó nem emeli Orbán ázsióját Trumpnál” (bocs, de szennylapokat nem linkelek).
Íma, Magyar Péter Facebook-oldalán a random reakciók arra a posztjára, ahol először belengette, hogy nőveréssel is vádolhatják:
“Sokaknak most vált hitelessé Péter! Hazudnak mint eddig mindig! A módszereiket is ismerjük! Ehhez értenek. De most először érzik a hatalmukat veszélyben, és ez jó! Tartson ki! Támogatjuk sokan!” “Kitartás!! Sok erőt!! És igen, írdd meg a nyilvánosságnak az igazat!” “Kedves Péter , a támadás és lejáratás várható volt, sajnos, ez tényleg öven aluli ütés, de ezektől még rosszabb is várható , ha veszélybe érzik magukat! Minél jobban ütnek, mi annál jobban bízunk benned, mert ez is mutatja, hogy nagyon félnek Tőled ! Kitartást !” “Ennél undorítóbb lejárató kampányt, hogy még a kedves volt felesége is beleszállt estére (lásd Varga Judit Facebook oldalán), arra szavak nincsenek. Péter az elejétől kezdve védte a volt feleségét, a gyermekei anyját, de fordítva?”
Nézzük az én FB-oldalamat (az egyik kommentben külön jeleztem, hogy Varga a kapcsolati erőszakról osztott meg kisfimet):
“Az annyit jelent, h nez kisfilmeket, jol teszi. majd ha kisfilmet posztol arrol, amit üzenni akar, elhiszem (bar lehet, h akkor is leszarom), addig viszont biztos leszarom a költöi üzeneteket.” “Kgb-s putyini kompromat, nem kéne bevenni, és totál mindegy mit tartok MP-ről (vannak jelentős fenntartásaim)” “Na,ez az ügy jól mutatja, hogy működik a karakter gyilkosság. Teljesen mindegy, hogy verte -e a feleségét abból a szempontból, hogy elég egy pletyka ahhoz, hogy bárki erkölcsileg megsemmisüljön.” “VJ-nek érdekében áll volt férje lejáratása” “Annyira azért nem védtelen; a Szàmvevőszék aljas vezetőjének oltalma alatt áll” “Hogy lehetne hinni Vargának? Ettől a kormánytagtól egy árva szóra nem futotta a pedofdilbotrany és a lemondása heteiben. Hallgatott mindvégig, heteken át, egészen máig. Egyértelmű, hogy nem felelős a valasztoknak, a magyar társadalomnak. Csak Orbánnak és Rogannak felelős. Ők irányítják, hogy mit tegyen”
Önállótlan bábu, nem védtelen, tehet róla, nem tett ellene. Lehet, hogy sokaknak most vált hitelessé Péter, amikor még semmit sem lehetett tudni arról, verte-e a feleségét – másoknak meg az a belterjes, kettős mércés közeg vált végképp hiteltelenné.