Donald Trumpra lehet bármit mondani, de az biztos, hogy nem veszi félvállról a nemzetközi terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelmet. Nigériában legutóbb, kissé bizarr de üdvös karácsonyi ajándékként egy ISIS-hoz kötődő iszlamista terrorsejtet iktatott ki, mely által kétségkívül jó pár tömeggyilkos gazemberrel kevesebb lett a világban. Az események remélhetőleg folytatódni fognak, tekintve hogy az etnikailag és vallásilag is megosztott ország instabilitását kihasználva az ISIS egyik helyi fiókszervezete, a Boko Haram évtizedek óta mészárolja a keresztény törzseket és a békés muszlimokat is.
Trump azonban nemcsak Nigériában, hanem Venezuelában is nagytakarítást végezne, ami nem csoda, hiszen a rezsim évtizedek óta dolgozik azon, hogy az USA és szövetségi rendszerének egyik fő ellenpólusa legyen. Persze ezt nem gazdasági versennyel akarja elérni, hanem azzal, hogy a nemzetközi bűnözésbe és drogkereskedelembe bekapcsolódva szisztematikusan tönkreteszi és destabilizálja az amerikai társadalmat.
Trump lépései azonban nem arattak osztatlan lelkesedést. Mint minden amerikai katonai akciónál, olvashatunk és hallhatunk olyan kritikus kommentárokat, melyek szerint az USA törvénytelen és etikátlan cselekedet hajt végre, mert beavatkozik egy idegen ország szuverenitásába, és természetesen az „amúgy is csak az olaj miatt” féle demagóg közhely sem maradhat ki.
A kérdés persze költői. Hogyan lehet egy olyan ország esetében szuverenitásról beszélni, melynek területét jórészt egy nemzetközi terrorista hálózat egyik sejtje uralja, saját sarián alapuló „jogrendszert” és közigazgatást tartva fent? A másik ilyen úgynevezett szuverén ország Venezuela, amelynek rezsimje most „amerikai imperializmust” kiált, miközben 2000-től, a „nagy bolívari forradalomtól” kezdve néhány év leforgása alatt az ország gazdasági erőforrásait, infrastruktúráját sikerült átjátszani Iránnak és Oroszországnak.
Az „olaj miatt mennek oda” duma pedig már lejárt lemez. Igaz, igazságtartalma ugyan lehet, hiszen nagyhatalomról beszélünk, amely költségvetésének már öt százalékát áldozza hadikiadásokra, nyilvánvaló hogy gazdasági hasznot is keres egy katonai hadműveletben. Viszont az olajkitermelés felügyelete sokadlagos szempont amellett, hogy az adott országban a nemzetközi terrorista és szervezett bűnözői hálózatok gócpontjai működnek a helyi politikai elit asszisztálásával. Hogyha az Egyesült Államok hadserege csak az olaj miatt menne akciózni, akkor Norvégiában, Kanadában, Nagy-Britanniában, Azerbajdzsánban is régóta tengerészgyalogosok masíroznának.
A másik dolog, amit a magunkfajta atlantisták és az Egyesült Államok szemére szoktak vetni az az, hogy a „terrorellenes háború” csak ürügy arra, hogy az USA gazdasági érdekeit katonai eszközökkel érvényesítse a világ országaiban, mi pedig ezt elhisszük és bólogatunk. Ehhez képest a venezuelai rezsim működése az egyik világos bizonyítéka azoknak az államok feletti, egyes politikai rezsimek bevételi forrásaként fenntartott bűnözői és terrorhálózatoknak a létezésére, melyek világszerte tesznek pokollá és oltanak ki nap mint nap emberéleteket, destabilizálnak olyan országokat, melyekben az államiság gyenge lábakon áll, és befolyásolják a lakosság gondolkodását dezinformációval.
Ahogy az áru, a tőke, a munkaerő és az információ áramlása is globálissá vált, úgy a nyomában járó bűnözés is, mely által a terrorszervezetek is kiterjesztették kapcsolatrendszerüket a világ minden táján.
Venezuela eladta magát annak az Iránnak, amely a nemzetközi terrorizmus egyik fő finanszírozója, és eladta magát annak az Oroszországnak is, amely pusztán haditámaszpontként és kémközpontként használja az országot. Minden olyan ország, ahol Irán (Oroszországgal és Kínával is karöltve) szorosabb kapcsolatrendszereket épített ki, idővel belső zűrzavarba süllyedt, s humanitárius válságot, zsarnokságot és bűnparadicsomokat hozott létre. Ez még csak nem az iráni állam, hanem egyik kinyújtott közel-keleti csápjának, a Hezbollahnak az „érdeme”. Irán és a Hezbollah összefonódása Jemenen és Szírián kívül Latin-Amerikában is tetten érhető, ami nem véletlen. Ezekben az országokban továbbra is nagy számú muszlim arab és libanoni (köztük manorita keresztény) populáció él, amelyet ki is használ a terrorszervezet.
Ez a folyamat pedig több évtizede zajlik. A szervezet a nyolcvanas évek óta épített ki földrajzilag zártabb régiókban bázisokat, ahol bűnözésre hajlamos emigránsokat toboroztak maguk közé , s a kontinens szerte szétszórt, imámokkal is gyarapított sejtjeikkel radikalizálták a helyi muszlim közösségeket (vagyis terjesztették a politikai iszlám ideológiáját), ezzel is destabilizációt keltve a belpolitikailag stabilnak amúgy sem nevezhető dél-amerikai országokban. Ez volt az iráni iszlám forradalom exportjának első felvonása, az ideológiai nevelés közben pedig egy katonai hírszerzési hálózat is kiépült.
A terrortámadásokat is ezek a kaftánba, turbánba öltözött ügynökök koordinálták. A Hezbollah először az 1992-es Buenos Aires-ben székelő izraeli nagykövetség ellen elkövetett tömegmészárlásnál tűnt fel a nyilvánosság előtt, amelyet 1994-ben megismételtek a zsidó közösségi központ felrobbantásával, több mint száz civil életét kioltva. A szélsőséges iszlamisták aztán fokozatosan kirajzottak és szétterjedtek a kontinens minden irányába, hisz nem volt egy regionális szinten hatékony ellenerő, amely a fészket még a kiburjánzása előtt megsemmisítette volna. Így épségben eljutott a vírus Argentínából Venezuelába, Kolumbiába is.
Persze ennek a vírusnak megvoltak a gazdatestjei a célországok politikai osztályában, akik hatalomra is kerültek. Hugo Chávez, Venezuela 2000-ben megválasztott elnöke, a mai napig hatalmon lévő kommunista narkórezsim „alapítója” tette fel a terrorszervezetek térképére az országot, persze ahhoz hogy ez észrevétlen legyen, a lakosság támogatását is meg kellett szereznie. Ehhez a jól bevált államszocialista, etatista eszközöket alkalmazta, vagyis a szociális biztonság érzetét eladva a kiszolgáltatott embereknek szoros függő viszonyt alakított ki a társadalom és az államhatalom között.
Chávez kollektivizálta a gazdaságot, szigorú felügyeletet vezetett be a kereskedelemre, és a vállalkozásokra, közben pedig az „antiimperialista harc” jegyében orosz fegyverek vásárlására költötte az olajvagyon jelentős részét, amiből ment a Hezbollah hadurainak zsebébe is. A maradékot pedig kiosztották különféle szociális támogatások formájában a szegényeknek, akik a nagy nyomorukban nem is tudták, hogy éppen építik köréjük a barakkot – persze a szuverenitás és szabadság jegyében – miközben jóízűen eszik a főtt krumplit.
Ez a „szociálisan érzékeny” rezsim, miután bedöntötte a gazdaságot, tönkretette az áram- és élelmiszerellátást, a közlekedést, s a lakosságot az éhezés és a terror világába taszította, lezárta a határait is, hogy a segélyszállítmányok ne juthassanak be a lakossághoz. A rezsim ezt módszert a Hezbollah egyik testvérszervezetétől, a Hamasz-tól vehette át, amely rendszerint kisajátítja és magas áron eladja a helyi civileknek az ENSZ Gázába küldött segélyszállítmányait.
A chávezi rendszer megszilárdulása nemcsak a térség két hasonló kommunista banánköztársaságának, Nicaraguának vagy Kubának volt áldás, hanem az Amerika-gyűlölő bűnszervezeteknek is. Hugo Chávez nyíltan támogatta a hidegháború korai szakaszában alapított kolumbiai kommunista gerillacsoportot, a FARC-ot is (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők), amely sokkal hosszabb fejlődési utat járt be, mint a Hezbollah. Ennek a fejlődésnek az eredménye az lett, hogy a „proletár” forradalom ügye mellett tevékenységi köre kiterjedt több területre is: „foglalkoznak” emberrablással, illegális bányászattal, fegyvercsempészettel is.
Hiába kommunisták, a gyermekmunkával, a profithajhászással és a háborúval a jelek szerint nincsen baj, amíg ők csinálják.
A FARC felkeltette a Hezbollah figyelmét is, amelyhez nem politikai, katonai kapcsolat fűzte, az üzletelés fő tárgya a kábítószer volt, amit venezuelai-libanoni klánokon, bürokratákon keresztül bonyolítottak le. Mindez összefüggésben áll azzal, hogy 2005-ben, miután Chávez kétes megállapodásokat kötött az akkori iráni miniszterelnökkel, a holokauszttagadó Mahmúd Ahmadinezsáddal, a Hezbollah mellett a FARC emberei is védelmet, illetve muníciót kaptak Venezuelától, hogy könnyűszerrel csempészhessék át a drogot a karibi ország kikötőit felhasználva Kuba, majd Közép-Amerika felé.
S ha még ez nem volna elég, a család Hezbollah-kiképzőtáborokat is működtet a Venezuelához tartozó karibi Margarita-szigeten. Venezuela tehát nem egy szimpla diktatúra, amely brutálisan elnyomja a lakosságot, hanem egy nemzetközi, erőszakos, több ezer ember halálát okozó bűnszervezet központja is, amelynek fő anyagi forrását az olajbevételek és a drogbiznisz teremtették. A baloldali autokrata rezsim pedig mindehhez asszisztált, a hatalommal visszaélve államilag legalizálták a maffiarendszer működését. Azt, hogy mennyi, kartellek és terroristák által kioltott emberélet, mennyi tönkretett család, és mennyi élhetetlenné lett térség és település írható Chávez, Maduro és a köréjük csoportosuló korrupt klikk számlájára, megszámlálni nem lehetne.
Tényleg az amerikaiaktól kellene félteni Venezuela olaját és erőforrásait? A kínaiak latin-amerikai gazdasági gyarmatosítása érdekes módon nem zavarja a kritikusokat, pedig ők is ugyanazért jöttek. Érdekes, hogy az imperializmus ellen küzdő humanista békeharcosok ingerküszöbét az ujgurokat bebörtönző, Tajvant megszállással fenyegető Kína terjeszkedése nem üti meg, dehát ízlés kérdése.
Donald Trump erős jelét mutatja annak, hogy szándékában áll a „világ csendőreként” rendet rakni ott, ahol szükséges. Itt jön felszínre Trump tekintélyelvűségének és forrófejűségének jó oldala is, mégpedig hogy a nyugati civilizáció ellenségeivel szemben a nyers, de határozott és elrettentő módszereket részesíti előnyben, ott, ahol az lehetséges. Nem mondható el róla, hogy komolyan venné az amerikai demokrácia intézményeit, értékeit, vagy hogy külpolitikájában a morális értékekért való kiállás szerepet játszana - de így is öröm látni, hogy ő sem téveszti teljesen szem elől azt a küldetést, ami az amerikai elnökökre rátestálódott a második világháború után, amikor a Pax Americana eszméje megteremtetett.
