Már láttunk mindent: a Föld önjelölt megmentői odarepülnek egy klímacsúcsra, ahol aztán semmit nem érnek el; őslakosok és zöld civilek tiltakoznak, hogy az elfogadott nyilatkozat nem megy elég messzire, holott zéró CO2 kibocsátás (értsd zéró növekedés, zéró prosperitás, zéró józan ész) kellene, lehetőleg még holnap; aktivisták tiltakozásul színes festékkel szennyezik be a velencei Nagy Csatornát és több más olasz folyót – mindez megtörtént idén is, a brazíliai COP30 alatt és után.
Az idei velencei protest fénypontja Greta Thunberg volt, aki – miután Izrael hazatranszportálta a Hamász által fizetett kiruccanása után – ezúttal nem a gázai “népirtást”, hanem az “ökocidot” állította soha nem lankadó figyelme középpontjába (majd szépen kitiltották a városból). Az ökocidot köztudomásúlag a sok szén-dioxiddal követi el az iparosodott világ Föld anyácska, a természet ellen, amelynek az érdeke felülírja 8 milliárd ember azon szánalmas igényét, hogy jól éljen.
Belémben tehát a tüntetők fekete gyászruhában eltemették a szenet, a gázt, az olajat és ha már ott voltak, az egész kapitalizmust, elénekelték a Bella Ciao kommunista partizándalt, “Palesztinát” éltették, és az egyik tudósítás szerint egy Krishna nevű szervező azt mondta, “az életünk múlik azon, hogy meg tudunk-e szabadulni a fosszilis energiahordozóktól.”
Ez egyébként abszolúte így van. Ha megszabadulunk tőlük, végünk van.
Minden évben halljuk a klímaváltozás miatti morális pánik szószószlóit, amint arról panaszkodnak – mint tették a dubaji COP28-on és a bakui COP29-en is -, hogy a zárónyilatkozat “nem szól kifejezetten a fosszilis tüzelőanyagok kivezetéséről”, a szöveg “elbagatellizálja a fosszilis tüzelőanyagokról való átállás kulcsfontosságú kötelezettségvállalását”. Ezek az emberek azt feltételezik, hogy az általános zöld agymosás hatására mindenki kizárólag negatívnak tartja a CO2-kibocsátást, elhiszi, hogy nyakunkon az apokalipszis, ha sürgősen nem megyünk a teljesen irreális 1,5 fok alá.
Nem mentünk, sőt, egy kicsit fölé mentünk, és nem vagyunk életveszélyben. A klímaváltozás továbbra is valós kihívás (csak politikai okokból felturbózzák), a világvége viszont, beleértve a kis szigetek elsüllyedését, továbbra is hazugság.
The Good News about Climate Change | 5-Minute Videos
No Description
“Nem sikerült a globális felmelegedés mértékét 1,5 Celsius-fok alatt tartani, ami erkölcsi kudarc és halálos gondatlanság” eredménye – közölte António Guterres ENSZ-főtitkár a COP30-on, holott ha van erkölcsi kudarc, az ő maga és a “világszervezet”, amely szó nélkül hagy minden afrikai genocídiumot. Az ENSZ emberi jogi biztosa, Volker Türk pedig odáig ment, hogy kijelentse: “felmerül a kérdés, hogy a mai elégtelen reakciót ökocidnak vagy akár emberiség elleni bűncselekménynek lehet-e minősíteni”. A mostani zárónyilatkozat bűne az, hogy már nem is tartalmazza explicit módon a “fosszilis” szót. Botrány.
Az elmúlt évek klímacsúcsainak egyetlen “eredménye” az volt, hogy tavaly Bakuban a gazdagabb országok évi 300 milliárd dollárra emelték a fejlődő országok klímaügyi pénzügyi támogatását – miközben épp a fejlődő országok felelősek az elmúlt évtizedben tapasztalt globális kibocsátásnövekedés 95 százalékáért, és 2023-ban már a kibocsátás 75 százalékáért. Kína a jelek szerint továbbra is “fejlődő országnak” számít, ugyanis valamiért mentesül a szegény országoknak nyújtott segélyek fizetése alól.
Az EU kezét-lábát töri, hogy 15 év alatt 90 százalékkal csökkentse szén-dioxid kibocsátását – holott az unió csak a globális kibocsátások 6 százalékáért felel. Miért éri meg visszafojtani az iparunkat, a gazdasági növekedésünket, miért éri meg 2035-től függővé tenni autóiparunkat Kínától – a sehogy sem mérhető környezeti hatásért?
"Bár Európa egykor a kibocsátások terén dominált, ma már nem játszik központi szerepet a klímaügyben. Az Egyesült Államok sem. A jelenlegi és jövőbeli kibocsátások döntő hányada Kínából, Indiából, Afrikából, Brazíliából, Indonéziából és sok más, a szegénységből kilábaló országból származik. Egy friss forgatókönyv szerint a jelenlegi politikák mellett az EU és az Egyesült Királyság az évszázad összes kibocsátásának alig több mint 4%-át fogja adni, ami közel áll az Egyesült Államok 4,9%-os hozzájárulásához" - írta Bjorn Lomborg, az egyik legkiválóbb klímakutató, hangsúlyozva:
A fejlődő országoknak megfizethető, megbízható energiára van szükségük. Kína, India és Afrika nem fog térdet hajtani Európa zöld dogmája előtt.
Márpedig pontosan ez a lényeg. A Nyugat a fosszilis energiákkal lett gazdag és szabad. Az olaj, a gáz és a szén tette le az alapjait annak a páratlan prosperitásnak, amit a Föld az iparosítás óta, de leginkább az elmúlt fél évszázadban tapasztalt, ezek tették lehetővé milliárdok számára a nyomorból való kiemelkedést, az orvostudomány hihetetlen eredményeit, az új technológiák szédítő iramú fejlődését. A legnagyobb szegénységben élők száma mára a Föld összlakosságának 10 százaléka alá csökkent. Az indiaiak átlagjövedelme pl. tíz év alatt megháromszorozódott.
Mindez nem ment volna csak nappal, széllel, vízzel. Ehhez elég sok fosszilis energia és ezzel összefüggésben jó nagy adag kapitalizmus kellett (ami persze működik "fenntartható" energiával is, de majd ha ott tartunk). Most pedig elérkeztünk arra a pontra, hogy amikor a "fejlődő" világ is kér a prosperitás lehetőségéből, az időközben agymosott Nyugat azt mondja nekik: nope. Azt nem tehetitek szegény klímával.
Roger Pielke Jr., az American Enterprise Institute klímapolitikai szakértője pontosan megfogalmazta a "klímapolitika vastörvényét": ha a környezetvédelmi célok és a gazdasági célok ütköznek egymással, a politikai vitákban a gazdasági célok nyernek (tegyük hozzá: szerencsére). Az emberek hajlandóak bizonyos árat fizetni a klímavédelemért, de ez az ár alacsony. Ha pedig a nettó túlélés a tét, akkor zéró.
"Ideje túllépni a klímakérdésről szóló vitát uraló világvége-narrációkon. A klímaváltozás valódi probléma, de nem a világ vége. A klímagazdaságtan szerint, ha nem foglalkozunk vele, 2100-ra 2-3%-kal csökkenhet a globális GDP – vagyis csak 435%-kal leszünk gazdagabbak 450% helyett. A klíma csak egy a sok kérdés közül, nem pedig egy minden mást elhomályosító apokalipszis" - írta Lomborg.
Megfontolandó szavak - amik természetesen nem fognak elérni azokhoz, akik nem is annyira az éghajlatot akarják rendberakni, mint a mi egyéni döntéseinket, fogyasztási szokásainkat, piaci viszonyainkat felülírni.
