Szerda reggel Szakács István Megafon-influenszert rendőrök vitték el, és házkutatást tartottak nála, miután a közösségi oldalán kijelentette, hogy ha Orbán Viktornak a haja szála is görbülne, akkor ötszázezer „hazafi” megmozdul és mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiszabadítsák a fogságból.
Végül nem tartóztatták le, a nap folyamán kiengedték. Ez azonban még nem változtat azon a tényen, hogy embereket elvinni a véleményük miatt nem oké, sőt mi több egy vörös vonal átlépése.
Számomra Szakács István is ember, olyan egyenjogú és egyenrangú polgár mint én, vagy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Azzal együtt is, hogy értékítéletem szerint a Fidesz agitációs- és propagandagépezete az elmúlt évtizedben talán utoljára az ötvenes években tapasztalt módon mételyezte a hazai közbeszédet.
Szakács István is vastagon szétkente virtuális fekáliáját a közösségi médiában, a legembertelenebb megnyilvánulása talán az volt, amikor Karsai Dánielt, az eutanáziához való jog élharcosát öngyilkossági kísérletre akarta buzdítani. Szakács István sem Istent, sem embert nem ismerve hajtott végre merényletet az emberi méltóság ellen – viszont nem is ő volt az egyedüli digitális narancskabátos Lenin-fiú a rezsim agitátorai közül, és nem ő volt a Szamuely Tiborja ennek a gépezetnek.
Azonban egy szabad országban, ami mellett elvileg a magyar nép döntő többsége letette a voksát április 12-én, a digitális narancskabátos Lenin-fiúkat minden verbális gazemberségük ellenére nem érheti semmiféle jogkövetkezmény a megnyilvánulásaik miatt.
Ugyanis egy szabad országban mindenki szabadon lehet nemcsak okos, hanem hülye, sőt gonosz is. Ha betartják a jogszabályokat, akkor csak egy valaminek tartoznak elszámolással ezek a hitszónokok, a saját lelkiismeretüknek. Azt, hogy ezt hogyan és miként teszik, beszélnek az Úristenhez, iránymutatást kérnek médiumokon keresztül Orbán Viktor ragyogó elméjétől, vagy bocsánatot kérnek az uszító propaganda áldozataitól, az megint csak az ő bensőséges dolguk – erről szól a lelkiismereti szabadság.
Hogyha azt gondolják, hogy tiszteletre méltó munkát végeztek a rezsim szolgálatában, amit meggyőződéssel, vagy puszta opportunizmusból tettek, akkor lelkük rajta. Nekünk, mezei közösségi médiát fogyasztó választópolgároknak is megvan a jogunk ahhoz, hogy elküldjük a Szakács-féléket melegebb éghajlatra, és félkegyelmű idiótának tituláljuk.
Nem gondolom azt, hogy a fideszes propagandisták nem vonhatók felelősségre. Dehogynem, ha vagyon elleni vagy erőszakos bűncselekményt követtek el. Viszont nem gondolom azt sem, hogy a fideszes propagandistáknak bűnhődniük kellene a véleményük miatt, vagy hogy bármiféle kierőszakolt következménye kell hogy legyen a tevékenységüknek.
Hogyha többek akarunk lenni náluk, akkor az emberi méltóságukat tiszteletben tartjuk, és kiállunk az ő szólás- és véleményszabadságuk és minden más egyetemes joguk mellett is.
Akik egy szabad ország reményében szavaztak, azok igenis legyenek többek a Szakács Istvánoknál. Hogyha a szerzett hatalom jogán való politikai leszámolásokat szorgalmazzuk, azzal csak hasonló érzelmek fogságába kerülnénk, mint amit a Szakács Istvánok és híveik viseltettek a Fidesz politikai ellenfelei iránt.
Viszont, ha már letartóztatás, akkor inkább azt javasolnám, hogy az a mikrofon elé ültetett félkegyelmű hülyék helyett inkább a gépezetüket fenntartó intézmények élére helyezett fehérgalléros bajkeverőket érintse.
A Columbia Hamász-barát diákjának esete a szólás szabadságával
