5

Beköszöntő, avagy miért szeptember 11-én indul ez a blog?

“Személyemben érzem sértve magam. A Világkereskedelmi Központ elleni gyáva merénylet mindaz ellen irányult, amiben én is hiszek. A támadás a New York-i ikertornyok mellett természetesen a büszke individualizmus, a szabad piac, a demokratikus szabadságjogok, a békés világkereskedelem értékeit is el akarta találni (valamint, áttételesen, a cionizmust és Izraelt). A civilizáció értékeit” – írtam a Népszabadságba első, messze nem utolsó felindulásomban napokkal azután, hogy sokkot kaptam.

Ma sem írnám másként, ma sem érzek másképp. Ez személyes ügyem.

A sokkon csak kényszerűen túllépni tudtam, feldolgozni valójában nem. Nem tudom, létezik-e politikai gyászmunka, de nálam kicsit eltart még, ill. valószínűleg így maradok most már. Elképzelhetetlen volt, hogy jönnek valakik, és mivel nem szeretik azt, ahogyan élünk, pl. van zene, és a nőknek is vannak jogaik, ezért utasszállító gépeket manővereznek bele a szabadság, a kereskedelem, a kapitalizmus jelképeibe. Jelképeimbe.

Dráma volt élőben végignézni a halált. Pár hónappal azelőtt ott jártunk a WTC tetején, barátokkal.

Amikor a haverom hívott, hogy figyelj, most azonnal kapcsold be a CNN-t, és én lerogytam a készülék elé, akkor már hét-nyolc éve elég drasztikusan lejöttem a radikális baloldalról, és békés szabadpiaci libertáriusként terveztem leélni hátralevő éveimet: majd a szabadkereskedelem létrehozza a békét meg a szabadságot, hja, persze. A sokk ezen módosított egy kicsit.

9/11 napok alatt olyan hidegháborús külpolitikai héját hozott elő belőlem, amit előtte nem hittem volna, és ami máig eltart. Ez inkább neokon dolog, mint hagyományosan, izolacionistán libertárius, de talán nem is a címkék a fontosak, maradjunk abban, hogy a klasszikus liberalizmus az, ami elég pontosan fedi, amit a világról gondolok. És akkor az objektivizmust még elő se hoztam.

Hamar fejbe kólintott a valóság: a szabadság értékeit fegyverrel, magas védelmi és nemzetbiztonsági büdzsével is meg kell tudni védeni, különben semmi értelme. Semmi. Nem gondolom, hogy Omár mollát vagy Szaddam Huszeint érzékenyítő tréningre kellett volna küldeni.

Kis kormányt akarok, amely nem avatkozik be az életünkbe, nem szed sok adót – ugyanakkor annyira azért erős, hogy ha megtámadják, ütőképes, a szó szoros értelmében. Szívemből szólt a Bush-doktrína a preventív háborúról, 100 %-ig támogattam Afganisztán és később Irak lerohanását. Ma sem döntenék másképp: a nyugati civilizációt, a liberális értékeket védeni kell. Nem, a megvalósítás enyhén szólva sem az volt, amit vártam, főleg Irakban nem, de erről (is) majd később, ugyanitt.

Amerika megtámadása azonban több volt, mint hadüzenet a Nyugat ellen, annal mélyebbre célzott és talált:  morális bizonyosságunk (az ő értelmezésükben: “önhittségünk”), gondolkodási és döntési képességünk, racionalitásunk ellen is irányult, éspedig halálkultuszt hirdető, hangulatvezérelt nihilisták részéről. Ez az a pont, ahol hosszabban kéne írnom Ayn Rand hatásáról, hiszen épp azokban a hetekben, hónapokban olvastam el a két kulcsregényét; az is külön poszt lesz, sőt, nem is egy.

Döbbenetes volt látni, hogyan hódoltak be már napokkal 9/11 után a jóemberek az új normálisnak, hogyan nyert teret a “nézzünk már magunkba” elv, hogyan szajkózták “progresszív” gondolkodók, hogy valójában mi vagyunk az oka, Amerika és az egész Nyugat, hiszen nem kéne beavatkozni a Közel-Keleten, el kéne engedni Izraelt, ha ez annyira bántja a muszlimokat. Lefordítom magyarra: a mi politikai kultúránk nem jobb az övékénél, az univerzális emberi jogok csak addig univerzálisak, amíg meg nem érkeznek az afgán határra, különben is, kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk felettük?

Bullshit.

A mostani afganisztáni szégyenletes kivonulás már egy olyan világban történhetett meg, ahol egyre inkább a woke baloldal keretezi a valóságot, ezek folytatják más oldalról, amit az iszlamisták elkezdtek: a kultúránk, a ráció, a szabad gondolkodás és a mindezt lehetővé tevő kapitalizmus elleni hadjáratot, éspedig a campusokon, a médiában, a mainstream lapokban. A relativizmus, a polkorrektség és a woke méreg egyre inkább átitatja a nyugati közgondolkodást. És persze, ahogy várható volt, az évforduló közeledtével itthon is akadt szerző, aki szerint “tálibok Nyugaton is vannak. Még ha ezek a tálibok keresztény és nemzeti színekbe öltözködnek is”, relativizálva, elmosva mindent, ami fundamentális különbség. De mondhatnánk úgy is, hogy ég és föld.

Az ilyen cikkeket, posztokat én ismét hadüzenetnek tekintem: szabadságpárti értékeim, személyes méltóságom ellen. Az ilyenek miatt is ragadok most blogot.

*

Köszönöm Seres Attilának a technikai segítséget és Ozsvárt Tóth Ritának (OTR Design) az artworköt, örök hálám!