0

Izrael és a gázai kórház lebombázása: új vérvád születik

Napokkal a várható gázai szárazföldi offenzíva előtt megtörtént az, ami világszerte a lehető legjobb érveket szolgáltatja az Izrael elleni gyűlölet további szításához: rakétatalálat érte a gázai Al-Ahli baptista kórházat. A Hamász egészségügyi minisztériuma által közölt adat szerint, amit mint mindig, ismét kritikátlanul vesz át a mainstream sajtó, 500-nál is több a halálos áldozatok száma (csak az AFP írt 2-300 áldozatról).

A világ nagyon gyorsan túltette magát azon, hogy néhány napja másfél ezer zsidót öltek meg, erőszakoltak meg és égettek el kizárólag zsidóságuk okán, máris a terroristák gázai állásait bombázó izraeliek lehetséges és tényleges civil áldozatai kerültek a figyelem középpontjába, pont úgy, ahogy azt a palesztin narratíva megkívánja.

Eddig se volt semmi kétség, hogy az izraeli bombázások és bevonulásuk várható halálos áldozatai ki fogják szorítani a hírekből azt, ami a visszacsapás eredeti oka, a Hamász népirtó invázióját; eddig se volt kétséges, hogy ismét előbb relativizálódik, majd jól meg is fordul tettes és áldozat szerepe, egy rövid sajnálatos kitérő után ismét a palesztinok az áldozatok. Most pedig itt a bizonyíték a cionisták népirtó szándékára: még a kórházakat is bombázzák.

Direkt. Ezt direkt csinálják – ez hallatszik ki minden kommentárból, amelyekből nem nehéz felfejteni az ószövetségi bosszú toposzát. Tudjuk, kik ezek és mit csinálnak: szemet szemért. Írva vagyon. Akárcsak az, hogy “bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat”, de ez már kit érdekel.

Igen ám, de az izraeli hadsereg (IDF) videókkal, kielemzett radar-adatokkal és terroristák egy lehallgatott beszélgetésével bizonyítva állítja: valójában egy rosszul irányított palesztin rakéta okozta a robbanást az Al-Ahli kórházban, pontosabban a klinika parkolójában, a környező épületek egyike sem szenvedett jelentős károkat.

A támadás előtt és után készült felvételeket összehasonlítva nem látszik a jellegzetes kráter, ami az izraeli légicsapások során szokott megjelenni. Ráadásul ők nem is indítottak légi, szárazföldi vagy tengeri támadást abban a térségben, amikor a rakéta a gázai kórházba csapódott – állítják, és közzétettek egy terroristák közti telefonbeszélgetést is, amelyben egyikük elismeri, hogy az Iszlám Dzsihád mellément rakétái csapódtak be a parkolóba. Az IDF azt is hangsúlyozta, hogy nem ez az első eset: az Izraelre a Hamász támadása óta kilőtt több ezer rakétából mintegy 450 gázai területen landolt.

Mire a cáfolat befutott, a közösségi médián, és annak nyomában a palesztin, arab, török, iráni, európai utcákon már rég a civileket rakétázó, népirtó Izraelt szidalmazták, izraeli nagykövetségeket fenyegettek. Így kap morális talapzatot a francia iskolában történt minapi késelés, a brüsszeli, szintén iszlamista kettős gyilkosság – és az összes még várható támadás, merénylet. Hiszen egy ilyen ellenséggel, Góliáttal szemben Dávid minden eszköze megengedett.

Azt pedig, hogy ki itt a Dávid, ők szabják meg, a zsidó állam által “elnyomott”, “megszállt” palesztinok. Miközben a 9 milliós Izrael ott van egyedül az 1,9 milliárdos iszlám világ közepén.

A nyugati értelmiség és média automatikusan a “gyengét”, a “kiszolgáltatottat” karolja fel, az pedig a Közel-Keleten évtizedek óta a palesztin fél, ennyiben teljes siker a képek,videók, posztok és megosztások, “Pallywood” átütő ereje. Az pedig kit érdekel, mi vezetett a “megszálláshoz”, mi és miért történt 1967-ben, ki nem akar békéban élni a két fél közül.

A palesztin kórházat ért (még a terroristák által sem szándékosan elkövetett) támadáson való felháborodás egyébként mennyiségében és minőségében már most érezhetően túltesz az Izraelt ért brutális agresszió utáni sajnálkozásokon.

IDF release footage to ‘prove’ it’s not responsible for Gaza hospital strikes

No Description

Az Izrael-ellenes, magát “anticionizmusként” prezentáló antiszemitizmus magától értetődően merít a klasszik zsidóellenesség eszköztárából, nem is beszélhetünk két különálló fenoménról. A Mahmúd Abbász palesztin elnök által “kórházi mészárlásnak” nevezett esemény mostantól a zsidó állammal szembeni egyik fő vádpont lesz – pont úgy, ahogy annak idején évekig hallgattuk a dzseníni menekülttáborban 2002 márciusában történt “izraeli mészárlás” hazugságát.

Mint az Gadó János “A dzseníni vérvád és társai” c. húsz évvel ezelőtti cikkéből kiderül, “a zsidó katonákat nem illette meg az ártatlanság vélelme. Noha a világsajtó nem vette készpénznek a palesztinok állításait a több száz halottról és legyilkolt civilek­ről, mindenki hangsúlyozta, hogy az ügyet ki kell vizsgálni. A mészárlásról szóló vádaknak ugyanannyi hitelt adtak, mint ezek izraeli cáfolatának.” Mire a fél világon végigfutott az izraeliek okozta több száz fős vérfürdőről szóló fake news, már senkit nem érdekelt, hogy a túzharc során “a me­nekülttáborban összesen 52 palesztin halt meg (túlnyomó részük fegyveres)”.

A szándékosan civilek százait gyilkoló fasiszta Izrael, az arabokkal szemben apartheidet fenntartó rasszista zsidó állam, a szemet szemért elvet követő “bosszú népe” – nagyjából erre számíthatunk, ez fog folyni számos médiacsatornán. Valamint, ezzel szoros összefüggésben, vér az utcákon. Nagyon sok vér.

Izrael szeptember 11-éje után: itt a palesztin álom vége. Ennyi volt.