Kedves európai barátaim, szeretnék bocsánatot kérni – és sürgősen figyelmeztetni önöket.
Mélységesen sajnálom, hogy az amerikaiak cserbenhagyják önöket ebben a veszélyes és nehéz időszakban, miután oly sok éven át kitartottak mellettünk. Nem szavaztam erre, nem akartam, harcoltam ellene. De amerikai vagyok, és ez az országom döntése és politikája – és szívből szégyellem magam miatta.
Most pedig a figyelmeztetés: Európának a világ egyik nagyhatalmává kell válnia, és ezt gyorsan kell megtennie, különben feldarabolják önöket.
A darabolás már el is kezdődött. Amerika és Oroszország vezetői úgy ülnek egy asztalnál Szaúd-Arábiában, mint a gyarmati uralkodók, hogy kijelöljék egy távoli kontinens határait, és az önök élete és jövője felett rendelkezzenek az önök részvétele vagy hozzájárulása nélkül.
Sokan közülünk aggódnak, hogy ez a tárgyalás az 1938-as müncheni konferenciához fog hasonlítani. Holott ez inkább a Molotov-Ribbentrop-paktumra hasonlít. Ez a tárgyalás nem megbékélés, hanem szövetségkötés.
Amerika arra készül, hogy a szó legszorosabb értelmében kiárusítsa önöket. Marco Rubio amerikai külügyminiszter arról beszélt, hogy “hihetetlen lehetőségek állnak rendelkezésre az oroszokkal való partnerségre geopolitikai szempontból a közös érdekű kérdésekben, és őszintén szólva gazdaságilag is”. Van néhány konkrét elképzelésünk arról, mik ezek a gazdasági lehetőségek.
Kirill Dimitrijev orosz képviselő arról beszélt, hogy a nyugati olajcégek visszatérnek Oroszországba. Az amerikai kormány egy olyan szerződést is bemutatott Ukrajnának, amely az Egyesült Államoknak biztosítja Ukrajna bányászatból és olajból, valamint kikötőkből és más infrastruktúrából származó bevételeinek felét, anélkül, hogy cserébe bármit is ígért volna. Egy ukrán tisztviselő ezt “gyarmati megállapodásnak” minősítette.
Ez adja ennek a Molotov-Ribbentrop aspektusát: úgy néz ki, mint egy megállapodás Ukrajna felosztására, uralmára és kifosztására, ahogy a szovjetek és a németek 1939-ben felosztották Lengyelországot. Egy brit elemző leírása szerint “nem béketárgyalások, nem tárgyalások, hanem üzleti találkozó – két főnök képviselői közötti üzleti találkozó, akik arról akarnak dönteni, hogyan lehet a legjobban megosztani a hadizsákmányt”.
Ezt jelentik Trump ismételt, szenilisnek tűnő eszmefuttatásai is Grönland megvásárlásáról vagy elfoglalásáról. Miközben Európa nagy részét Oroszországnak akarja átengedni, Dánia területéből egy nagy darabot akar kihasítani. Vlagyimir Putyinhoz hasonlóan ezt egy nagyhatalom természetes jogának tekinti az általa uralt szomszédok felett.
Azt, hogy az Egyesült Államok miként kívánja feldarabolni Európát, JD Vance müncheni beszédében jelentette be, amelyben igyekezett lebontani Németország tűzfalát a fasizmus visszatérése ellen, és gátat vetni minden olyan európai erőfeszítésnek, amely az Oroszország által irányított propaganda és felforgatás ellen irányul. Az egész beszéd egy hatalmas orwelli ellentmondás volt, amelyben egy ellenséges kormány tekintélyelvű politikája és propagandakampányai megkapták a “szólásszabadság” címkéjét.
De a szándék egyértelmű volt. Amerika jelenlegi vezetői azt akarják, hogy Európa hódoljon be annak, hogy tekintélyelvű és rasszista rezsimeket kényszerítenek rá, amelyek megfelelnek az Oroszország által újjáélesztett és most Amerikában elfogadott tekintélyelvű modellnek. Ez egy terv az Európát körülvevő nagyhatalmak politikai uralmára.
Ez lesz Európa sorsa, hacsak nem dönt úgy, hogy maga is a nagyhatalmak egyikévé válik.
Erre akkor döbbentem rá, amikor nemrégiben egy német hírmagazin címlapján láttam egy karikatúrát, amely a világ nagyhatalmait ábrázolta, akik összegyűltek, hogy feldarabolják a földgolyót. Trump képviselte Amerikát, Putyin Oroszországot, Hszi Csin-ping pedig Kínát. De senki sem volt ott, aki Európát képviselte volna.
Abszurd dolog persze úgy gondolni Európára, mint egy nem létező entitásra, amelynek nincs tekintélye a világban. Európa országai - Oroszországot leszámítva - 700 millió embert képviselnek. Európa fejlett társadalmakból, a tudomány és a kultúra nagyszerű központjaiból áll, együttesen a világ harmadik legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államokkal és Kínával egy szinten.
Európa alkotja a NATO nagy részét is, amely a világ legerősebb katonai ereje. Még az Egyesült Államok nélkül is jóval erősebb a szegény, elmaradott, kimerült Oroszországnál, ráadásul az Egyesült Királyságnak és Franciaországnak saját nukleáris erői vannak, amelyek elrettentő erőt jelentenek más nukleáris hatalmakkal szemben.
Európa nagysága többről szól, mint pénzről, fegyverekről és területről. Az amerikaiak sokáig azzal hízelegtek maguknak - egy francia, Alexis de Tocqueville szavait kölcsönözve -, hogy "Amerika azért nagy, mert jó". A jó alatt azt értettük, hogy szabad társadalom vagyunk vagy voltunk. A feudális és arisztokratikus korlátoktól megszabadulva minden egyén szabadon törekedhetett a jólétre és az új eszmék követésére, függetlenül a születési körülményektől, vallástól vagy nemzeti, faji vagy nemi hovatartozástól. Ez lehetővé tette számunkra, hogy teljes mértékben kihasználjuk saját népünk tehetségét és energiáit, és hogy befogadjuk bevándorlók millióit, akik a világ minden tájáról elhozták nekünk a tehetségüket és energiáikat.
Amerika úgy döntött, legalábbis egy időre, hogy ezt befejezi. Itt az ideje tehát, hogy valaki más vegye át ezt a pozíciót a világ élvonalában. Nincs alkalmasabb régió erre, mint Európa, amely a nehéz tapasztalatok után széles körben és mélyen elfogadta a szabad társadalom toleranciáját és pluralizmusát.
A liberális demokrácia olyan szupererő, amely naggyá tehet egy országot vagy egy kontinenst. A világnak szüksége van legalább egy ilyen liberális-demokratikus hatalomra, amely menedékként, védelmezőként és példaként szolgál a világ többi része számára. Ha ez nem Amerika lesz - ki tudja, meddig -, akkor jobb, ha ez Európa lesz.
Európának nem lesz könnyű dolga. Az Európai Unió egy laza szövetség, amelynek bürokráciája furcsán tolakodó tud lenni az apró kérdésekben, de még mindig nincs igazán egységes központi végrehajtó szerve. Ki kell találniuk, hogyan tudnak együtt dolgozni és határozottan cselekedni. Az egység azonban a harc és a győzelmek megosztásából fog fakadni - ahogyan az Egyesült Államokat alkotó tizenhárom különálló gyarmat esetében is, és ahogyan az USA és Európa esetében is a második világháborút követő évtizedekben és a hidegháború után.
Európa képes arra, hogy komoly hatalomként érvényesüljön, csak akaratra van szüksége.
Az akarat a szükségből fakad - ha úgy döntenek, hogy felismerik. El kell fogadniuk a tényt, hogy szabad nemzetekként való létezésük forog kockán, hogy az alternatíva az idegen erős emberek akaratának való alávetettség. Ezt az értesítést most kapták meg, véglegesen a rijádi találkozóról.
És gyorsan kell dönteniük. Európa vezetői és a közvélemény még mindig úgy tesznek, mintha a szokásos szabályok érvényesülnének, és hónapok és évek alatt gondos mérlegeléssel reagálhatnának az eseményekre. Ez egy tévhit.
Tudomásul kell venniük, amit sok amerikai fedezett fel a belpolitikánk által okozott éles sokkban, ahol egy nem megválasztott, hivatalos pozícióval nem rendelkező ember épp most szerelte le a kormányunkat, ledöntötte az összes védőkorlátot, és szinte korlátlan hatalmat adott magának, amelyet most szándékos kegyetlenséggel gyakorol a becsmérelt kisebbségekkel szemben. Mindez nem a normális politika, hanem egy forradalom sebességével zajlik. Ahogy állítólag egy forradalmár mondta: "Vannak évtizedek, amikor nem történik semmi, és vannak hetek, amikor évtizedek történtek”. Önök most ezeket a heteket élik át.
Önök máris beléptek egy olyan világba, amely különbözik attól, amit legtöbbünk valaha is ismert, egy olyan világba, amelyben Amerika nem az önök biztonságának garanciája, nem szövetségese, de még csak nem is a szabadságuk jóakarója. Amerika most egy nagyhatalom, amely más nagyhatalmakkal szövetkezik, hogy uralmuk alá hajtsa önöket.
Hogy ezt megállítsák, és hogy a szabadság fényét életben tartsák a világban, önöknek kell nagyhatalommá válniuk.
Robert Tracinski filozófiát tanult a Chicagói Egyetemen, több mint 25 éve író, előadó és kommentátor, individualista, az objektivista filozófia híve. A politikai liberalizmussal foglalkozó Symposium folyóirat szerkesztője, a Discourse magazin rovatvezetője, saját hírlevele a The Tracinski Letter. Ő a szerzője a "So Who is John Galt Anyway? - olvasói útmutató Ayn Rand Atlas Shrugged című művéhez" c. kötetnek. A magyar fordítást a szerző engedélyével közöljük.
