1958-as Én, a ceruza című kis írásában az amerikai esszéista Leonard E. Read érzékletesen mutatja be egy egyszerű grafitceruza előállításának összetettségét. Leírásából az olvasó megtudhatja, hogy a cédrusrönköket ceruzahosszúságú lécekre vágják, gondosan megszárítják, megfestik és viasszal kezelik, a hornyokkal ellátott lécek közé grafitrudakat illesztenek, a léceket összeragasztják, majd ebből precíziós gépek kifaragják a ceruzatestet, amelyet aztán lakkoznak, feliratoznak, végül sárgaréz szorítópánttal és radírral látnak el.
Read leírásából az olvasó azt is megtudhatja, hogy míg a ceruza fája észak kaliforniai, addig grafitja Srí Lankából, radírjához az olaj pedig Indonéziából érkezik az Egyesült Államokba, és favágók, bányászok, szállítómunkások, mérnökök és vegyészek ezrei dolgoznak rajta. Mindezt gyárak, kemencék, gépek, energia- és szállítórendszerek kapcsolják össze. Valójában egy közönséges grafitceruza is sok ezernyi szakember kontinenseken átívelő, összehangolt munkájának eredménye. Miközben Read azt kívánja megmutatni, hogy a piac „láthatatlan keze” miként képes koordinálni mindezen folyamatokat, egy másik sarkalatos tényre is rámutat: már egy szimpla ceruza előállítása is komplex termelési rendszereket, ipari infrastruktúrákat és globális ellátási láncokat feltételez.
*
Ernst F. Schumacher német származású brit közgazdász 1973-as A kicsi szép: Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról című könyve az ökológiai gondolkodás egyik alapműve. A műben Schumacher a modern ipari társadalom normatív kritikáját fogalmazza meg: az általa lélekölőnek tekintett nagyléptékű, centralizált iparral szemben a kisléptékű, közösségi gazdaságot, a decentralizált társadalmat és a helyi erőforrásokra épülő termelést szorgalmazza, amelynek eszköze az úgynevezett „köztes technológia”. E technológiai forma „emberarcú”, amennyiben alacsony tőkeigényű, munkaintenzív, és az embert nem kiszorítja a termelésből, hanem segíti annak „kezét és értelmét” az alkotó munkában.
Művében Schumacher ugyanakkor kénytelen elismerni, hogy a kisléptékű technológiák nem alkalmazhatók univerzálisan, és bizonyos termékek előállítása kizárólag a modern nagyipar keretei között lehetséges. Egy nagy olajfinomító példáján keresztül Schumacher érzékletesen mutatja be, hogy a modern ipari termelés egy kiterjedt háttérrendszerre támaszkodik: infrastruktúrára, logisztikára, finanszírozásra, szaktudásra, oktatásra. A modern ipari termelés nem elszigetelt technikai folyamat, hanem egy egész civilizációs rend kifejeződése. Amit Schumacher kevésbé érzékel, hogy a modern tárgyi világ egésze erre a háttérre épül, és már egy hétköznapi használati tárgy is kiterjedt munkamegosztási és intézményi rendszer kicsúcsosodása.
A modern gazdaságban a nagyléptékű, mély munkamegosztás nem kivétel, hanem szabály. E felismerés azonban szétfeszíti Schumacher programjának alapjait: a „köztes technológia” nem lehet a modern gazdaság általános alternatívája, legfeljebb néhány szűk területen alkalmazható részmegoldás az ipari társadalom peremén.
*
Annak felismerése – ha csak indirekt módon is –, hogy a modern világ termékei nem állíthatók elő kisléptékű, helyi erőforrásokra épülő, decentralizált termelés keretében, olyan ökológiai gondolkodóknál is tetten érhető, mint például az amerikai regényíró-esszéista Wendell Berry. Berry számos esszéjében, mint például az 1990-es A helyi kultúra működése című írásában, következetesen a lokalitás, a kisléptékű gazdálkodás és a közösségi életforma mellett érvel, ám ennek gazdasági alapjaként rendre az agrárius termelés jelenik meg; a „szomszédságról” és a „helyi önellátásról” szóló eszmefuttatásai közepette nem esik szó lokális acéliparról vagy lokális félvezetőgyártásról. Berrynél a lokalitás gazdasági tartalma hallgatólagosan egyetlen szférára szűkül, nevezetesen az élelmiszer-termelésre, amely a kisléptékűség talán egyetlen hitelesen elképzelhető terepe.
Az agráriumra történő kizárólagos fókusz azonban kimondatlanul is azt sugallja, hogy a modern gazdaság messze túlnyomó része olyan fokú munkamegosztást, specializációt és infrastruktúrát feltételez, amely nem valósítható meg lokális keretek között. Nem véletlen, hogy Ernst F. Schumacher maga is a mezőgazdaságot tekinti a „köztes technológia” eszményi alkalmazási területének. Valójában már egy szimpla eke vashegye is valamely távoli vasércbányában kezdődik: a lokális kisléptékűség többnyire addig tartható fenn, amíg a nagyvilág biztosítja hozzá a megfelelő eszközöket. Más szóval, a „kicsi szép” világ működőképessége olyan feltételekre támaszkodik, amelyek benne magában nem állnak fenn. A lokális gazdaságok nem válhatnak a modernitás általános alternatívájává, legfeljebb a modernitáson belüli szigetek lehetnek, amelyek a külvilág technológiai többletéből táplálkoznak.
*
Ernest Callenbach amerikai újságíró 1975-ös Ecotópia című regénye a zöld utópiák korai klasszikusa. A mű úti beszámolóként mutat be egy ökológiai elvek szerint szervezett társadalmat, amely a lokalitás, az emberléptékű gazdálkodás és a környezetvédelem eszményeire épül. Valójában Ernst F. Schumacher A kicsi szép című könyvének egy irodalmi-fikciós modellje, amelyre a regény több helyütt konkrét utalásokat is tesz. Az Ecotópia azonban – éppen fikciós szabadságánál fogva – élesebben exponálja a zöld utópiák visszatérő belső feszültségét: mintha lehetséges volna egyszerre radikálisan átalakítani (ha nem épp teljesen megszüntetni) az ipari társadalmat, miközben megmaradnak annak technológiai vívmányai.
Ecotópiában gördülékenyen működik a tömegközlekedés (vasút, busz), széles körben alkalmazzák a megújuló energiaforrásokat (napelemek), használják a rádiót és a televíziót, sőt megjelenik a videótelefon is, azaz egy olyan eszköz, amely a regény keletkezésekor még éppenséggel a science fiction birodalmába tartozott. A zöld utópiák mintha nem ismernék fel, hogy a tárgyi világ technológiai színvonala szorosan összetartozik a mögötte álló termelési rendszerrel, és ezáltal bizonyos technológiai rendszerek meghatározott társadalmi és gazdasági formákkal járnak együtt. Az ipari rendszerek nem férnek meg a hagyományos közösségi életformákkal.
A 20. század nem egy gondolkodója és történésze, például Lewis Mumford, Fernand Braudel vagy Ivan Illich, különböző módokon fogalmazták meg, hogy bizonyos technológiai rendszerek bizonyos társadalmi formákat kizárnak. Már Karl Marx is tett egy – minden egyéb fenntartás mellett – ebben a tekintetben helytálló megfigyelést: a kézimalom a hűbérurak társadalmát, a gőzmalom az ipari tőkések társadalmát eredményezi.
*
Kornai János munkásságának visszatérő tétele, hogy a konkrét gazdasági rendszerek meghatározottságai egymással szorosan összefüggő konfigurációkat képeznek, amelyek ugyanabból az alapvető intézményi struktúrából és működési mechanizmusból fakadnak. A szocialista gazdaság teljes foglalkoztatottsága együtt jár a krónikus hiányjelenséggel, míg a kapitalista gazdaság innovációs képessége és hatékony erőforrás-allokációja bizonyos fokú munkanélküliséggel és kapacitáskihasználatlansággal.
Ezek nem véletlenszerűen együtt járó jelenségek, hanem ugyanazon rendszerlogika következményei. A különböző gazdasági rendszerek e rendszerspecifikus tulajdonságai éppen ezért nem is különíthetők el egymástól, hanem kölcsönösen feltételezik egymást. Következésképp nem lehet a különböző gazdasági rendszerek kedvező tulajdonságait kiválogatni, a kedvezőtleneket pedig egyszerűen elhagyni. Kornai az 1980-as Hatékonyság és szocialista erkölcs című előadásában egy találó bevásárlókocsi-hasonlattal érzékeltette mindezt: nem lehet „optimális gazdasági rendszert” alkotni különböző rendszerek előnyös attribútumainak tetszés szerinti összeválogatásával, mintha egy gazdasági reformer helyezné az általa kívánatosnak tekintett tulajdonságokat egy szupermarket bevásárlókocsijába, miközben a kevésbé kívánatosakat a polcon hagyja.
Egy gazdasági rendszer alapvető tulajdonságai „csomagban” érkeznek, ami egyúttal azt is jelenti, hogy bizonyos előnyök csak bizonyos feltételek, és velük együtt bizonyos hátrányok árán érhetők el. Kornai valójában a gazdasági rendszerek belső koherenciáját hangsúlyozza, és az ebből fakadó következményt: egy rendszer választása egyben annak kedvező és kedvezőtlen tulajdonságainak elfogadása is. Mindez közvetlenül kapcsolódik a zöld utópiák belső inkoherenciájának problémájához. A „kicsi szép” világa és a modern technológiai civilizáció nem két egymással szabadon kombinálható elem. Ahogyan nem létezik kapitalizmus munkanélküliség nélkül, vagy szocialista gazdaság hiány nélkül, úgy nem létezik decentralizált, kisléptékű gazdaság a modern ipari-technológiai rendszer eredményeinek fenntartása mellett.
A zöld utópiák legfőbb belső ellentmondása, hogy egyszerre kívánnak modernek és premodernek lenni, mintha létezhetne kézműves videótelefon. A választás éppen ezért nem kerülhető meg. A videótelefon választása egyúttal a centralizált, nagyléptékű ipari rendszer választása is, ez utóbbi az előbbi ára. De a „kicsi szép” választása sincs ingyen: még a grafitceruzáról is le kellene érte mondani.
*
Kolnai Aurél filozófus 1960-as Az utópikus mentalitás című esszéjében azt írja, hogy az utópikus gondolkodás nem ismeri fel, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja a valóságban meglévő kényszerű kompromisszumokat és az alternatívák közötti választás elkerülhetetlenségét. Az utópista ugyanis úgy véli, hogy minden kívánatosnak tekintett célkitűzés egyszerre megvalósítható, mert az egyik megvalósítása nem teszi szükségessé a többiről való – részleges vagy teljes – lemondást. Callenbach Ecotópia című regényében például a videótelefon nemcsak a „köztes technológiával”, hanem a rövid munkaidővel is megfér: a társadalom tagjai húszórás munkahét mellett, rugalmas és szabálytalan munkarendben dolgoznak; egyszerre műveltek és tájékozottak, miközben az oktatás is „kicsiben” zajlik, és a diákok idejük jelentős részét a természetben töltik. A vágyvezérelt utópikus gondolkodás számára minden együtt lehetséges, ami külön-külön kívánatosnak tűnik.
*
Az ökológiai fenntarthatóság legitim cél, ám a „kicsi szép” eszméje illúzió. Megvalósítására törekedni – kimondatlanul is – azt jelentené, hogy a premodern gazdasági világ felé való visszalépést fogadjuk el megoldásként. A „kézimalom” társadalmának azonban nincs kapacitása nyolcmilliárd ember eltartására; a modern technológia ma már a puszta emberi túlélés záloga. Érdemes szem előtt tartani Ludwig von Mises intelmét: az ipari társadalom nélkül maguk az ipari társadalom kritikusai sem születhettek volna meg. A modernitásból nem visszalépni kell, hanem előrelépni. A modernitás eszköztára pedig a tudomány, a technológia és a piac. Valójában mindenkor ezek jelentették az emberiség problémáira a megoldást. Ez nem utópia, hanem a valóság.
