Megint jönnek, riogatnak. A negyedik hullám “berobbanásától” tartó Zacher Gábor zárt térben ismét kötelezővé tenné a maszkviselést, Szlávik János pedig nemtelen egyszerűséggel közli, hogy “ha valaki megbetegszik, nagyon komoly esélye van arra, hogy lélegeztetőgépre kerül, és az esetek bizonyos százalékában meghal.” Tényleg? A “bizonyos százalékában” persze stimmel, ezzel a megfogalmazással nem lehet mellélőni.
Az viszont konkrétan hazugság, hogy a megbetegedettek nagy eséllyel lélegeztetőre kerülnek. Enyhén növekvő tendenciával napi ötszáz fölött van az új fertőzöttek száma, folyamatosan nő a gyógyultak száma, ötvennél többen vannak lélegeztetőgépen, napi öt-hat a halottak száma. Mindez nem tűnik éppen vészhelyzetnek, teljesen más most minden, mint tavaly: nagy az átoltottság, márpedig a beoltottak alig 1 százaléka betegszik meg. Abban Szláviknak igaza van, hogy az oltatlanok vannak leginkább veszélyben.
Egyetértek, őket meg kéne győzni. Határozottan oltáspárti vagyok, e blog olvasóit is arra kérem, hogy aki még nem tette meg, oltsa be magát. Azt viszont véletlenül sem gondolom, hogy a mindenkori vírusadatokra hivatkozva a kormányzat előírhatná nekem, mit csináljak, viseljek-e maszkot az utcán, otthon maradjak-e, mehetek-e étterembe, mehet-e a gyerek iskolába, oviba. Előadhatja az érveit, de végül én döntök. Pláne, hogy a vírus ugyan velünk marad, de várhatóan lebutítva, az Oxford/AstraZeneca-fejlesztői szerint legalábbis “idővel a náthavírushoz hasonlóvá szelídül az új típusú koronavírus.”
Érdekes volt látni az elmúlt évben, mennyire hasonlít a Covid-pánikoltatás a klíma-pánikoltatásra: csak egyetlen érvényes tudományos konszenzus van, aki ezt megkérdőjelezi, az szélsőséges és a partvonalra kerül; a kormányzat mondja meg tudományos adatokra hivatkozva, milyen lesz az életformád, ő dönti el, lefojtja-e az ország gazdaságát; ő dönti el, utazhatsz-e, otthon maradsz-e. A Covid világszerte remek ürügy volt az állami kontroll megerősítésére, a társadalom-mérnökösködésre, az egyéni jogok korlátozására, természetesen a nagyobb jóra, a “közegészségügyre” hivatkozva.
Mindeközben üditő látni, hogy az az ország, amely nem rendelt el kártékony és felesleges lockdownt, viszont tiszteletben tartotta polgárai szabadságát és méltóságát, megnyerte az érvek versenyét (köszönöm Letoha Tamásnak, hogy a Facebookon felhívta a figyelmet az UnHerd cikkére). Svédország kezdettől a legveszélyeztetettebbekre próbált fókuszálni (sajnos még így is sok idős ember halt meg az otthonokban), viszont nem állította szembe hazug módon az ország egészségét az ország gazdaságával, nem záratta be az általános iskolákat, boltokat. Mindenkit felelős magatartásra, common sense-re kértek, azt mondták, meg kell tanulnunk együtt élni a járvánnyal, nem gondolták, hogy a higiénés dirigizmus és a szocialista tervgazdaság keveréke a megoldás a járványra.
On Liberty – John Stuart Mill
In this video, I explore John Stuart Mill’s seminal essay, On Liberty.Music:Cool Vibes Kevin MacLeod (incompetech.com)Licensed under Creative Commons: By Att…
Az ottani járványkezelés hősének, Anders Tegnellnek a mondanivalójából különösen egy kitétel érdekes, ami segít megérteni a svéd attitüdöt:
“Ez volt a hagyomány, önkéntes alapon lehetett mindezt megtenni, és az emberek hallgattak is erre, mert a lakosság és a kormány, valamint az ügynökségek között nagyfokú a tisztelet és a bizalom. Ezért elég nagy hatást tudtunk elérni azzal, hogy a dolgokat önkéntes alapon végezzük.”
Tisztelet és bizalom tehát – de ennek az alapja a kormány részéről az egyén akaratának tiszteletben tartása. Ez ad alapot arra, hogy a polgár bízhasson a pénzén fenntartott intézményekben, a jogállamiságban. Egy individualista számára a mélyebben fekvő kérdés meg az, hogy akár “normál”, akár vészesetben hol lépheti át a kormány azt a határt, hogy beavatkozhat az életembe, felülírva az egyéni döntéseimet. A klasszikus liberalizmus klasszikusának, John Stuart Millnek elég pontos válasza van ebben az 1859-ben megjelent fő művében:
“…az önvédelem az egyetlen olyan cél, melynek érdekében az emberiségnek – kollektívan vagy egyénileg – joga van beavatkozni bármely tagja cselekvési szabadságába. Az egyetlen cél, amelynek érdekében jogosan lehet egy civilizált közösség bármely tagjával szemben – akarata ellenére – erőszakot alkalmazni: mások sérelmének a megakadályozása. Az ő saját – fizikai vagy erkölcsi – java nem elégséges indok erre. Nem lehet jogosan kényszeríteni valamire, vagy visszatartani valamitől azért, mert ez jobb lenne neki, mert ettől boldogabb lenne, vagy mert – mások szerint – ez lenne a bölcs, netán a helyes dolog. (…)
Az egyén csak annyiért felelős a társadalomnak, amennyi viselkedéséből másokat érint. Mindabban, ami csak őt érinti, jogos függetlensége korlátlan. Önmagának – saját testének és lelkének – mindenki korlátlan ura.”
Ez utóbbi kitétel természetesen elvezet az önmagunk birtoklásáról szóló libertárius elvhez, de erről majd máskor, a lényeg amúgy is a határ megvonása. Tehát. Pandémia idején ezek szerint nem hivatkozhat a kormány a többség egészségére, ha engem elnyom? Nem.
Amíg ki nem alakul az egyéneket a legkevésbé korlátozó átmeneti életmód, addig egy kormányzat nyilván hozhat a közjó érdekében, a terjedés megfékezését célzó higiénés szabályokat, de csakis ideiglenesen, kellő arányossággal, kollaterális károkat, szándékolatlan következményeket is mérlegelve. Semmi sem jogosítja fel arra, hogy ez a kollektív védelem az egyén “javát” károsítsa, azaz olyan, a saját döntéseivel, tulajdonával kapcsolatos dolgokra kényszerítse, ami már nem érinti mások jogait. Ráadásul a lockdownok értelmetlensége, a maszkiviselés minimum kétséges volta megkérdőjelezi azt is, hogy mindig megfelelő tudományos szakértőkre hallgat-e a kormány ilyenkor. A gazdasági élet megölése pedig egészen biztosan súlyos határátlépés egy kormányzat részéről.
“Saját testi, lelki vagy szellemi egészségének mindenki maga a legjobb őrzője. Az emberiség többet nyer, ha eltűri, hogy mindenki úgy él, ahogy neki tetszik, mint ha arra kényszerítik egymást, hogy úgy éljenek, ahogy a többieknek tetszik” – írja Mill, és ehhez már kár is bármit hozzátenni.
