0

Én és a hatalom nem ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük

Nem szeretem, ha beterelődöm. Egész életem arról szól, hogy senki ne tereljen sehová, az állam pláne ne. Ha azt veszem észre, hogy éppen beterelődöm, vagy mondjuk úgy, beterelődésem folyamatán kapom magam, akkor “rövid eszezés után” (E.P.) rájövök, hogy nem jó ez a passzív szerkezet, hiszen valaki éppen beterel valahová, ahová én azt nem terveztem, korábban ez lehetett volna egy vasúti kocsi, ma egy másik adónem.
“A most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról” – nyilatkozta P. László kamarai elnök azon a magyar nyelven, amin én nem beszélek. Én és a hatalom két teljesen különböző magyar nyelvet használunk, a kettő nem kompatibilis: aki a beterelődést eltervezi, és ezt elhazudja, nem azt a nyelvet beszéli, mint akiket ő beterel.
Aki őszintén elismeri, hogy természetesnek tartja a beterelendők alkalmazkodását egy általuk eltervezett élethelyzethez, aki megnyugtatónak tartja az egyszerűbb ellenőrzésemet állami oldalról, annak hálás vagyok: jobb tisztán látni. Akinek van bátorsága az újságíró képébe mondani, hogy a katából kiszorulók akár “visszatérhetnek alkalmazotti státuszba” is, az segít tisztán látnom: az illető pontosan tudja, hogy hazudik. Azért hazudik, hogy hárítsa a felelősséget. Azért hazudik, mert ebből él.
Biztos, hogy csak a javamat akarja. De én azt nem akarom neki odaadni.