1

Közös szégyenünk a parlamenti Horthy-szobor

Szívesen írtam vola, hogy a parlamenti nácik mellett a kormánypártok és az ellenzék szégyene is, hogy a magyar törvényhozás épületében, “a Nemzet Templomában”, egy parlamenti alelnök irodájában leleplezték Horthy Miklós szobrát, végül is elég lett volna sokan odamenni és megpróbálni megakadályozni az aktust – de ha kicsit belegondolunk, ez mindannyiunk (szekunder) szégyene is.

Mint minden szimbolikus és tényleges gazemberséget, ezt is a közöny tette lehetővé. Az, hogy mi is tehetünk arról, milyen lett ez az ország.

Az, hogy már minden mindegy, csak a rezsit éljük túl. Az, hogy kit érdekel, odafenn úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Az, hogy miért ne, végül is voltak jó oldalai a Horthy-érának, nagyobb volt a területünk és a nemzettudatunk, nőtt a gazdaság, a nők még a konyhában voltak, ahogy kell, a gyerekek pedig nem a kütyüiket nyomkodták. Azok voltak még az idők. Meg utána a Kádár.

A holokauszt persze sajnálatos, de nem mi tehetünk róla, el voltunk foglalva. Mással.

Holokauszt Magyarországi Emléknapja 2021

Uploaded by Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium on 2021-04-15.

A Mi Hazánk a második bécsi döntés napjára időzítve, a szobor mellé kivánságlistát nyújtott be pár más ország területének visszaszerzésére, amúgy pedig fel volt háborodva, hogy a parlament kék társalgója helyett csak a sajtóteremben kaptak lehetőséget ismertetni, miért állítanak mellszobrot az ismert háborús bűnösnek, a magyar történelem egyik legkártékonyabb seggfejének.

Ennyi volt a magyar Országgyűlés elnökének, dr. Kövér Lászlónak a hozzájárulása a szoborállítás problematikájához. Kék társalgó helyett sajtószoba, amúgy mindenki úgy dekorálja ki a dolgozószobáját, ahogy akarja, munkavállalóilag nagyon liberális ott minden, ha Dúró Dóra szerette volna, Blood and Honour-plakátot vagy Szálasi-portrét is kirakhatott volna. A magyar parlament épületében.

Nem nagyon világos, pedig a lényeges kérdés az, hogy milyen a kormánypártok viszonya Horthyhoz és korszakához: skizofrén, és akkor még nagyon finomak voltunk. Egyrészt ugye hozzák a kötelezőt, “a kormány olyan politikusnak nem támogathatja a szoborállítást, aki együttműködött az elnyomókkal”, a holokausztról is mindig szépen megemlékeznek, másrészt azért csak kitüntetnek ezt-azt, valahogy mindig becsúszik egy Siklósi, egy Raffay, egy Takaró, Szakály időnként menteget, a lakájmédia teret ad, Lázár meg koszorúzni megy.

A lényeg persze mindig az első számú vezető, ő pedig mindig úgy intézi, hogy ne lehessen számon kérni rajta a távolról nemzetinek tűnő, valójában teljesen inkonzisztens megnyilatkozásokat. Mert miközben szobrot nem akar neki, azért Horthy “kivételes államférfiú” volt, az olyanok miatt, mint ő “nem temetett minket maga alá a történelem”, és ami kulcsfontos: a Horthy-éra vezetőinek megítélését “a második világháborús gyászos szerepvállalás sem árnyékolhatja be.”

Itt azonban – és azóta is – hangyafasznyit elsikkad a második világháború előtti időszak számos gyászos szerepválallása, mondok is rögtön párat: fehérterror. Numerus clausus. Első zsidótörvény. Második zsidótörvény. Harmadik zsidótörvény. Kamenyec-Podolszkij.

A többi már történelem. Valamint földrajz és kémia.