“Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság. (…) Az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani.” (Magyarország Alaptörvénye)
“A vita, amit Magyarországon elindított az emberi méltóság tartalmáról, kereteiről és korlátairól – többek között az ő fellépésének következményeként – halálával nem ér véget. A megrendítő betegsége során tanúsított magatartása is ékes bizonyítéka annak, hogy Karsai Dániel az emberi méltóság kiemelkedő képviselője volt. Nyugodjon békében!” – írta a 47 éves alkotmányjogász halála után Gulyás Gergely, annak a kormányzatnak a képviselője, amely mindent megtett azért, hogy ez a vita lehetőleg még Karsai életében véget érjen.
Az emberi méltóság alkotmányosan garantált alapelve: hazug, üres frázis ma Magyarországon, akárcsak egy másik alapjog, a tulajdon védelme, amelynek szavatolása után az Alaptörvény siet leszögezni: “A tulajdon társadalmi felelősséggel jár”, ami máris egy önkényesen felhasználható korlátja a magántulajdonom feletti szabad rendelkezésnek. Az emberi méltóságot szintén naponta lehet lábbal tiporni: a kórházakban, az iskolákban, a politikai nyilatkozatokban.
“A magyar társadalom nem bátorítja a betegeket arra, hogy a halált keressék, hanem gondoskodik róluk, és támogatja őket” – ezt bírta például leírni strasbourgi ellenkérelmében (Észrevételeiben) a magyar kormány azután, hogy Karsai a strasbourgi bírósághoz fordult, mivel “az életvégi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogait sérti.” (Strasbourg végül elutasította az ügyvéd keresetét.) A paternális üzenet lényege: mi jobban tudjuk, mi az érdeked, mint te magad.
Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánják legalizálni, “határozott az álláspontunk, és elfogadhatatlannak tartunk minden olyan döntést, törekvést, ami emberi élet kioltását lehetővé teszi más számára” – írta tavaly novemberben az igazságügyi minisztérium is, egy szót se vesztegetve az ALS- és más gyógyíthatatlan, perspektívátlan betegek szenvedéseire, alkotmányos méltóságára, obszcén módon az életet ünnepelve egy olyan ügyben, ahol már csak a halál ideje a kérdés.

Karsai Dániel (1977-2024)
Kövér László már egyenesen a “halál kultúrájáról” beszélt, miután hétfőn a Momentum frakcióvezetőjének kérésére a teljes parlament (a kormánypártok is) egyperces néma felállással emlékezett meg Karsai Dánielről. Mintha legalábbis Bedő Dávid a Hamász vagy a Hezbollah halott terroristáira akart volna emlékezni. “Ami most történt, az egy olyan ízléstelen provokáció volt, ami felhasznált egy tragikusan elhunyt embert halálában arra, hogy politikai propagandát fejtsen ki, egyébként a halál kultúrája mellett” – jelentette ki a házelnök, egyértelmű jelét adva, hogy máig nem találta meg sok éve elgurult gyógyszerét.
Kevés cinikusabb indoklása van az eutanázia tilalmának, mint az élet szentségére való hivatkozás. Igen, az élet szent. Ám “az emberi élet kioltásának tilalmának” érvével gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, sokszor rettenetes fájdalmakat átélő embereket fosztanak meg attól, hogy döntésképességük maradékának birtokában külső asszisztenciát kérjenek életük befejezésére. Speciel az ALS esetében az érintettekre lassú testi leépülés vár, miközben tudatuk végig tiszta marad.
Ezt akarjuk? Szenvedjenek, mert ha segítünk nekik, az gyilkosság? Nem, nem akarjuk: a magyarok jó kétharmada helyeselné, ha Magyarországon élni lehetne a “kegyes halál” lehetőségével, közel felük az aktív eutanáziát is támogatná.
Birtokoljuk magunkat, testünket, lelkünket, tehát mi magunk dönthetünk az életünk, és így, ennek szerves részeként, a halálunk mikéntjéről és idejéről, már amíg tudatunknál vagyunk. Ha pedig érezzük, hogy eljön az idő, amikor már nem leszünk tudatunknál, csak a végzetes betegség, a fájdalom, a kiszolgáltatottság jön elkerülhetetlenül, elemi jogunk meghatározni, hogyan végezzük. Ez az individuum egyik legfontosabb joga.
Teljesen felesleges folyton azt hangsúlyozni, hogy a visszaéléseket ki kell küszöbölni. Ez csak természetes, és nem éppen rocket science felkészült jogalkotók számára. Az autóvezetést se tiltjuk csak azért, mert néha embereket gázolnak az utcákon. Az egyetlen dolog, amit az aktív és passzív eutanázia jogánál garantálni kell, az a döntés önkéntessége, ami semmiképpen sem csorbulhat.
Egy szabad társadalomban a kormányzat egyetlen szerepe ilyen esetben az, hogy garantálja: az eutanáziával kapcsolatos döntést vagy maga a (felnőtt) érintett, vagy hozzátartozója, vagy más olyan személy hozza meg – bármiféle kényszer nélkül -, aki tisztában van a lépés következményeivel. Magától értetődő, hogy ez az individuális jog nem teremt kötelezettséget bármely orvosra nézve, hogy végre is hajtson egy ilyen lépést, ha az a lelkiismeretével, vallásával összeegyeztethetetlen.
Alapvető emberi jogaink nem az államtól származnak, hanem természeti jogok, akárcsak a szabadsághoz és a saját sorsunk alakításhoz való jogunk. Senki nem dönthet helyettünk, nélkülünk az életünkről. Semmilyen kormányzat nem ítélhet minket az élet nevében hosszú hónapokra fájdalomra, kiszolgáltatottságra.