1

“Gazdasági semlegesség”: majd a kelet-ázsiai monopoltőke megment minket

Orbán Viktor szeptemberben nagy elánnal kijelentette, hogy a világpiacnak törvényszerűen kitett magyar gazdaságnak úgymond semlegesnek kell lennie. Azon túl, hogy ez önmagában is egy nagy önellentmondás, a „gazdasági semlegesség” jól hangzó frázisának puffogtatása pusztán csak egy erőltetett kommunikációs próbálkozás arra, hogy a gazdasági hanyatlást és az életszínvonal csökkenését egyre inkább megérző emberek figyelmét elterelje arról, mekkora bajban vagyunk.

Számos elemzést találhatunk arról – persze a kormányzati sikerpropagandán kívül – ami arról szól, milyen nagy arányban csökkent a gazdaság teljesítőképessége, esett vissza az emberek fogyasztása, rekedtek meg a bérek. A fizetőeszközünkről nem is beszélve, amit az elmúlt években olyan intenzíven sokszorosítottak politikai haszonszerzés céljából, mintha szimpla rajzpapír lenne.

Orbán Viktornak pedig mindenre az a megoldása, hogy új, nagyvonalú terveket akar megvalósítani, ebben a nagy tervezésben pedig már odáig jutott, hogy önkényesen meg akarja változtatni a nemzetközi gazdasági viszonyokat is. A gazdasági és életszínvonalbeli visszaesés felelősségét persze nem vállalja magára a teljhatalmat gyakorló, rendeletekkel kormányzó államapparátus, nem zavartatja magát emiatt. Inkább a francia elnököt, a német kancellárt, az amerikai elnököt furdalja a lelkiismeret, hogy milyen fenyegetett helyzetbe sodródott a magyar gazdaság.

Pártunk és kormányunk pedig kénytelen a mélyvízben gúzsba kötve segítségért kiabálni, várva hogy a kelet-ázsiai monopoltőke majd új Kínai Kelet-indiai Társaságként megmentse Magyarországot az elsüllyedéstől, s felszabaduljon a globalista, nyugati karvalytőke béklyói alól. Eléggé ironikus amúgy, hogy Magyarország épp a NER központi tervezésének eredményeként lett a „globalista karvalytőke” foglya, úgy, hogy a hatalom döntötte el, kiket enged gigaberuházni, kiknek fog kedvezményezni, közben pedig Nagy Kormányosunk rámutatott a térképen egy tetszőleges településre, összebeszélve a beruházóval, ahol felépülhettek az üzemek.

Többségében persze a Dunántúlon, az olcsóbb volt az államnak, nem kellett milliárdokat feccölni új utak és iskolák építésébe, mint amennyit kellett volna a Dél-Alföldön vagy Észak-Magyarországon. A magyar gazdaságpolitika tehát tudatosan és felülről szervezetten működött, ami hajaz az államszocializmus tervszerűen végrehajtott, etatista gazdaságpolitikájára. Függetlenül attól, hogy állami vállalatok vagy multicégek ruháztak be, a módszer ugyanaz volt.

Az eredmény pedig az lett, hogy gazdasági függőségünk a külföldi multicégektől csak nőtt, viszont közben a hatalmi érdekeket kiszolgáló, cinikusan „nemzeti burzsoáziának” nevezett oligarchia állami feltőkésítése következtében nem alakult ki egy önállóan működő, versenyképes, piacorientált nagyvállalati elit, ami hatékonyan becsatornázta volna a magyar gazdaság erőit a világgazdaságba.

A fejlett észak- és nyugati európai, ill. amerikai kapitalista demokráciák annak köszönhetik domináns gazdasági erejüket, hogy több az olyan helyi multimilliárdos, s ennek folytán helyi székhelyű multivállalat, amely a piacból tartja fent magát. A mi feltőkésített oligarcháink ehhez képest állami szubvenciókból élnek.

Orbán Viktor koncepciójában szó volt a „blokkosodás” veszélyéről is, amiben a nyugati hatalmak Kína- és Oroszország-ellenes politikáját ostorozta, mondván, ez hanyatláshoz, visszaeséshez fog vezetni az euroatlanti világ számára. A helyzet azonban az, hogy épp azok a harmadik világbeli országok indultak el a hanyatlás útján, melyek teljes mértékben kiszolgáltatták magukat a kínai gazdasági gyarmatosításnak.

Dél-Afrika vagy épp a délkelet-ázsiai országok nem igazán mutatják azt, hogy fejlettségben, jólétben felérnének vagy kezdenének felérni a nyugati országokhoz. Az is érdekes, hogy az Európai Unió épp azzal vágta magát térden, hogy a Kínával kiépített kereskedelmi kapcsolat negatív egyenlegű lett, többet importáltunk onnan, mint exportáltunk. Szóval ez a narratíva hamisnak mutatkozik, a Kínával való kapcsolatunk szorosabbra vonása inkább Orbán hatalmi rendszerének nemzetközi beágyazottságát segítené.

Az tehát, hogy ennyire legatyásodtunk, épp annak köszönhető, hogy a NER piacellenes, etatista, mégis kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát folytatott az elmúlt 14 évben. Az állami tervezés, amely ellehetetlenítette a kreatív vállalkozó egyének alulról történő építkezését, a fogyasztókat olyan anyagi helyzetbe sodorta a pénz elinflálásával és a túladóztatással, amely felborította és a végletekig torzította a termelők és a fogyasztók közötti természetes viszonyt. Az pedig, hogy a kormány a szabadkereskedelem mellett kampányol hazugság, legalábbis a kiskereskedelmi multik ellen indított háború és adminisztratív nyomás tükrében.

Fotók: MTI

“A piacgazdaság szétverve”: a jogállamiság mellett a kapitalizmust is újra kell építeni

Gyenge Dániel