3

A kviddics vége, avagy újabb transzügyi támadás JK Rowling ellen

Ha valaki megkérdezné, mit tartok ma a világon a legnagyobb veszélynek, akkor az iráni nukleáris fenyegetés és az idegesítő, antikapitalista klímapolitika után harmadik helyen rögtön a szélbalos woke mozgalmat említeném, amelynek egyik fontos harctere az identitáspolitika, benne a transzgender ideológiával.

Egy augusztusi cikkemben megpróbáltam megindokolni, hogy a NER tökfelesleges népszavazása dacára miért kell ezzel mégiscsak foglalkozni, és miért nagyon fontos a gyerekek védelme a transzügyi nyomulással szemben, nagyon reméltem, hogy nem kell már visszatérnem rá. Erre sorra jönnek a transzügyi hírek, és velük az az egyre gyakoribb állítás, hogy a nemváltás valamiféle szélsőségesen individualista lépés. Pedig nem. Elsőre úgy tűnhet, de nem az.

Azt írja például a Hetekben megjelent – amúgy kitűnő – cikkében Pécsi Tibor történész, hogy “ma már sokkal inkább a természetes biológiai adottságok teljes figyelmen kívül hagyását hirdeti az ideológia (a szélsőséges genderizmus – SL), egyetlen céljuk van: az egyén boldogsága mindenáron (akár társadalmi feszültségek gerjesztése árán is.)” A feszültséggerjesztés stimmel, de nem, nem az egyén és az ő boldogsága itt a lényeg: a woke őrület célja új kollektív nyelvi és társadalmi normák keresztülvitele, végső soron pedig az ideológiai/szellemi tér uralása.

Látszólag röhejes, valójában nagyon is komolyan veendő fejlemény ezügyben, hogy két amerikai kviddics-csapat is bejelentette: megváltoztatják a játék nevét, hogy ezzel is kifejezzék távolságtartásukat a játékot kitaláló JK Rowlingtól. A fantázia szülte kviddics valóságos verzióját több mint 30 ország több mint 450 csapata játssza, a Harry Potter-sorozatot pedig ugye sokmillióan szeretik, nem kis nyilvánosságról van tehát szó, amelyhez eljut az írónő újabb megalázása, bemocskolása. (Előtte nem hívták meg az HBO 20 éves HP-találkozójára, Emma Watson és a többi főszereplő pedig nyíltan megtagadta őt.)

Rowling bűne az, ami eddig is: öntudatos feministaként régóta beleáll abba, hogy igenis létezik biológiai nem, kettő van belőle, és nem több, a nőket nőknek nevezzük, nem pedig “menstruáló embereknek”, és nem helyes, hogy női identitású férfiak jelennek meg a nők élettereiben, mosdóiban, sportklubokban, női börtönökben.

Ha a biológiai nem (sex) nem valóságos, akkor nincs azonos neműek közti vonzalom sem. Ha a biológiai nem nem valóságos, akkor világszerte megszűnik a nők megélt valósága. Ismerem és szeretem a transz embereket, de a biológiai nem fogalmának eltörlése sokak számára elveszi a lehetőségét annak, hogy értelmesen beszéljenek az életükről” – írta.

Múlt héten pedig egyetértően megosztotta egy parlamenti képviselő cikkét, aki “abszurdnak” merte nevezni, hogy a skót rendőrség közölte: ha egy erőszakolónak pénisze van ugyan, de nőnek vallja magát, akkor nőként fogják nyilvántartani. “A háború béke. A szabadság rabszolgaság. A tudatlanság erő. A pénisszel rendelkező egyén, aki megerőszakolt téged, nő” – kommentálta szarkasztikusan a Twitterén.

“Rowling kiakasztja a muglikat” – részlet egy brit tévéműsorból:

Headliners: JK Rowling upsets the muggles compulsion by asserting fundamental biological realities

The Headliners panel discuss police in Scotland, who are reportedly recording sexual assault on the basis of an attackers gender identity, not on biological …

A természetesen “transzfóbnak” bélyegzett Rowling privát lakcímét egyébként valakik nyilvánosságra hozták, online pedig már régóta, napi szinten kap életveszélyes fenyegetéseket.

Veszélyes nő lehet.

Veszélyes, mert szembemegy egy egyre agresszívabb narratívával, amely “egyéni jogok” vagy “szabad identitásválasztás” címén kritikátlanul elfogadandónak tartja az öncsonkítást, a visszafordíthatatlan nemváltó műtétet. Dacára annak, hogy az ilyen műtétektől ráadásul nem lesz valaki másmilyen nemű, a biológiai nemed objektív tény, nem pedig valami konstrukció. A New York Magazine decemberi száma egyenesen címlapon ünnepli azt a nőt, aki igen drasztikus eszközökkel szabadult meg nőiségétől, és most férfinak vallja magát, kiváltva számos feminista teljesen jogos kiakadását.

Mit ünneplünk pontosan egy ilyen címlappal? Miért annyira magától értetődő az, kérdezi Douglas Murray ebben a remek könyvben, hogy transzügyben a testet kell a lélekhez igazítani, nem pedig fordítva? Ő maga válaszolja meg a kérdést: a mindent felülíró identitáspolitika miatt. Az ugyanis – jöjjön akár a jobboldali “identitáriusok”, akár a baloldali “progresszívek” részéről – kollektív tulajdonságaid, csoportidentitásod alapján ítél meg téged (nemed, fajod, bőrszíned, stb.), nem pedig az egyéni karaktered alapján.

Hogy egyértelmű legyen: véletlenül sem a transz emberekkel van gondom, hanem a transzgender ideológia intoleráns nyomatásával. Individualistaként természetesnek tartom, hogy egy felnőtt azt kezd a testével, amit csak akar, ez valóban az ő dolga (egy kiskorú nem, de ebbe a részébe most ne menjünk bele). Az egyén jogai, döntései az ismert határokon belül sérthetetlenek.

A transzügynek azonban ezen túlmenően három okból sincs köze az individualizmushoz:

  • új nyelvi és politikai normákat kényszerít a többségre. Idegen és zavaró névmásokat (they, them, theirs), kollektív elvárásokat, amelyekből aztán jogszabályok és bírósági döntések lesznek. Olyan jogszabályok és bírósági döntések, amelyek mások jogainak, pl. szólásszabadságának korlátozásával járhatnak;
  • szembemegy az individualizmus alapjával, a rációval. Egy vágyott, illuzórikus identitást tekint valóságosnak, amely valóságot a többségnek nemcsak akceptálnia, de szeretnie is kell. A fluiditás nem áll meg a gendernél, ha ezt lehet, ha minden fluid, akkor megszűnik az objektív valóság, az igaz és hamis, jó és rossz közti döntések lehetősége;
  • az egyéni érzület elsőbbségét normalizálja. Az érzékenység, a sérelmi politika felülír minden más, a tárgyhoz kapcsolódó objektív szempontot (illetve a rációval egyenjogú státusra tör). És mivel érzelmi alapú, ezért kritizálhatatlan, sőt a kritizálót hozza magyarázkodó helyzetbe. Új magatartásformát kényszerít ki: a szervilis, mindenre nyitott, progresszív, jóemberkedő erényfelmutatást.

A mainstream gondolkodásmódba beszüremlő, immár bírálhatatlan transzgender ideológia szerves része a szép új polkorrekt világnak, amely sem nemi identitásbeli, sem klíma- ill. ökopolitikai, sem gazdaságpolitikai kérdésekben nem tűr kritikát. Mondanám, hogy ezek az emberek illiberális demokráciát hoznak létre – de azt sem tudom, hogy az még demokrácia-e, amiben gondolkodnak.

Egy részüket mindenesetre Azkabanba száműzném, lehetőleg életfogytig.