Nehezen tudnám megmagyarázni, mit éreztem, amikor a választási éjszakán elmondott győzelmi beszédében Orbán Viktor az ellenségei között nevezte meg az ukrán elnököt, és ezt nagy nevetés fogadta hívei körében. Bármennyire látszott Orbánon a megkönnyebbülés, ez a kiszólás azt jelezte (és ez nem kis elégtétellel töltött el), hogy él benne egy elfojtott düh Zelenszkijre, az egyetlen emberre Európában, aki kihívta őt a morál terepén az elmúlt hetekben.
A választást Orbán megnyerte ugyan, de azon a sokkal fontosabb terepen brutálisat bukott.
Nincs mit tenni: az ország megkapta, amit rendelt magának, semmilyen rejtély nem történt, nem csak jó, mostantól itt fogunk élni, hanem jó, már eddig is itt éltünk, ebben a zárt világban, ebben a véleménybuborákban rendezkedtünk be, innen osztjuk az észt és a politikai giccset.
Én ugyan azt reméltem, hogy kisebb rosszként más is inkább a ballib káoszt választja az autokrata putyini népköztársaság helyett, de nem, a Fidesz még több mint 100 ezerrel növelte is 2018-as szavazatainak számát, az ellenzéki térfélről eltűnt 8-900 ezer szavazóról pedig elsősorban a Jobbik, másodsorban a baloldal tartozik elszámolással.
Amilyen magától értetődő természetességgel vannak még most is a helyükön az ellenzéki pártvezérek (és itt legelsősorban Jakab Péterre és Gyurcsány Ferencre nézek), ahelyett, hogy már a választás éjszakáján sűrű meaculpázások közepette lemondtak volna, olyan természetesen halljuk most politikai elemzőktől, hogy ebben a választási rendszerben nem is lehetett volna legyőzni a Fideszt, “lejtett a pálya”, ismerjük.
A helyzet azonban az, és ezt részben pont ugyanezektől az elemzőktől tudjuk, csak pár évről korábban, hogy de igen, ebben a manipulált, köztévés, lejtett pályás, gerrymanderingezett rendszerben is verhető lett volna a Fidesz. Ha elmegy elég ember. Ha lett volna értelmezhető, ütős politikai kínálat. Ha lett volna vízió Magyarországról, néhány markáns üzenet háborúról, Orbán pszeudo-békéjéről, rezsiről, egészségügyről, nyugdíjról, arról, mit jelent a korrupció “odafent” arra nézvést, mi történik “idelent”.
Egyszerűen többen vannak most azok, akik egyetértenek a kormánnyal, függetlenül attól, átmosták-e az agyukat, vagy sem. Ennyi történt, és ez rávilágít arra a szimpla tényre is, hogy a pártoknak fogalmuk sem volt saját választóik létszámáról, attitüdjéről.
Aki most azt állítja a ballib térfélen, hogy Orbán rendszere lényegében felülírja az ellenzék bénázását, az felmenti ezt a társaságot az alól, hogy félreállítsa jelenlegi vezetőit, dacára annak, hogy nem szállították a megrendelt terméket (ami lehetett volna egy vállalható vereség is, nem egy ilyen gigantikus bukás). A magára hagyott MZP kizárólagos felelőssé tétele, a visszataszító kapitányozás, videón történő belerúgás jól mutatja, hogy MZP-nek meg lettek volna számlálva a napjai kormányon: a DK-Jobbik paktum az első gikszernél félreállította volna.
Jön, mit jön, ömlik most ránk a politikai giccs. No.1: gondolkodtok, felvegyétek-e a mandátumokat. Ez mégis mi? Közel kétmilló ember azért ment el szavazni, hogy vért izzadjatok a parlamentben. Ha nem tetszik a választási rendszer, nem kellett volna indulni, nem utólag belekötni a játékszabályokba csak azért, mert vesztettetek. Hihetetlen.
Aztán, politikai giccs No. 2): menjünk el vidékre, ismerjük meg végre a lenézett vidéki emberek sanyarú sorsát, kiszolgáltatottságát, és kb. kezdjük el azt hirdetni, amit ők akarnak. Jóléti politika, több pénz, még több pénz, kisközösség szervezése, művház, párkáp. A teljes, kiüresedett szociális populizmus mint cél – ha valami, ez pont lenézi a vidéki embereket.
A politikai pártoknak nem követniük, kiszolgálniuk kell “az embereket”, hanem perspektívát, lehetőséget kínálni nekik. Ha baloldaliak ezek a pártok, akkor az a cél, hogy ők boldogítsák a jónépet, adóemeléssel és ökoszociális kényszer-izével, ha konz/lib az a párt, akkor az a cél, hogy az emberek maguk boldogulhassanak, alacsony adózás és minél nagyobb vállalkozási szabadság mellett.
A rossz hír az, hogy most egyikre sem volt igény, sem az ökobalra, sem a ballib, sem a (csak nyomokban fellelhető) konzlib gondolatokra nem volt kereslet, csak a Fideszre. Ezen a parlamenti ellenzéknek ugyanúgy el kell gondolkodnia, mint az olyanoknak mint én, akik szerint mindenki önmagáért felel, ezért az állami paternalizmus elengedésére, minimális adókra és minimális államra van szükség.
Nem tudom világos-e: a Fidesz balról nem váltható le, abban ő verhetetlen.
Nem sorolom, mennyi állami pénz érkezett meg milyen címeken “az emberekhez” az elmúlt években, hónapokban. A Fidesz nem polgári, hanem semmilyen. Verseny- és piacellenes, populista, baloldali gazdaságpolitikát folytató alakulat, a gazdasági kommunistákat és az érzületi fasisztákat is lényegesen integráltabb formában képes képviselni, mint az egyesült ellenzék. Lázár Jánossal vagy nélküle hamarosan indul az újabb antikapitalista roham, nagyon érdekes lesz megnézni, mikor omlik ránk a gazdaság.
Ezt a választást természetesen a háború döntötte el: a kormány sikeresen hitette el “az emberekkel”, hogy a béke azt jelenti, Zelenszkij ellenség, ha fegyvert szállítunk nekik, akkor Putyin megharagszik, márpedig az big no-no, jóban kell lenni Putyinnal, különben nincs gáz, olaj, biztonság. MZP és az ellenzék a létező médiatúlsúly miatt képtelen volt cáfolni a rájuk zúduló sok hazugságot, holott elég nyilvánvaló: nem létezhet “békében” az az ország, amely egy háborús bűnös kegyétől, jószándékától függ.
Béke akkor lesz, ha az ukránoknak, akik értünk is harcolnak, lesz elég fegyverük megvédeni a hazájukat és így Európát. Fegyverek tömegének szállításával is segíteni kell őket ebben. Amelyik kormány erre nem hajlandó, az nemcsak az ukránokat hagyja cserben és árulja el, hanem a saját hazánkat is – “az emberek” erre az árulásra, erre a hazug biztonságra szavaztak most. Legfőbb ideje elkezdeni végiggondolni dolgokat.
