2

Ellenzék ’22: a teljes őrület határán

Nehéz ép ésszel követni, hát még felfogni, ahogy az ellenzéki összefogás pártjai, vezető személyiségei megpróbálják feldolgozni a választási bukást, de aki elolvasta a Direkt36 alapos tényfeltáró írását, nem is lepődik meg nagyon.

Lényegében minden, ami a cikkben van, kívülről is látszott (az egymással szembeni mély bizalmatlanság, párhuzamos kampányfelelősök, Gyurcsány arroganciája, MZP makacs önjárása) – de az olyanok mint én, akik ezzel együtt rájuk szavaztak, abban bíztak, hogy inkább ez a remélhetőleg átmeneti káosz, mint a NER rendje.

Ezek után nem mástól, mint Karácsony Gergelytől kellett megtudnunk, hogy “tény, hogy az ellenzék kormányzóképessége nagyon messze van attól, hogy Magyarországon választást nyerjen”, és ez olyannyira így van, hogy “nem biztos, hogy a választópolgárok rosszul döntöttek, amikor ennek az ellenzéknek most nem adtak felhatalmazást a kormányzásra.”

Földközelben, emberközelben

Nagyon tanulságos ez az őszödi típusú interjú, a megvilágosodás és a hárítás megannyi szegmensét egyszerre vonultatja fel: Karácsony elismeri, hogy nem akarta eléggé a győzelmet (a miniszterelnök-jelöltség “elég kényszeredett volt”, ezt láttuk, köszi), és egyszerre beszél az ellenzék elitizmusáról meg arról, hogy neki mint baloldali polgármesternek “igenis ki kell raknia a szivárványos zászlót és bicikliutakat kell építenie”; a választási tanulság pedig az, hogy “földközelibb, emberközelibb, életközelibb politikát kellene összehozni az eddigieknél.”

Érti ezt valaki? Az a választás tanulsága, hogy menjünk el vidékre és hirdessük azt, amit az ott élő emberek hallani akarnak? Minden más “elitista” dolog lenne?

(Kicsit off, de szintén őrület: Karácsony a rakpart lezárásával kapcsolatban “a világ legszebb helyének” nevezi az alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közti szakaszát, amely kétsávos út most “autópályaként működik”, holott a rakpartnak spirituális indíttatású, magasabb feladata lenne: “Az a Duna-part, amellyel a Teremtő megajándékozta Budapestet, többet ér ennél.”)

Mindig van azonban még mélyebb, és ide Donáth Annának sikerült eljutnia egy végtelenül cinikus és buta írásában: a Momentum elnöke nem egyszerűen a fentebb is megfogalmazott földközelibb-emberközelibb stb. mantrát nyomja, de meg is találja a bukás okát, ami nem más, mint a “szélsőséges individualizmus”.

Újraszerveznék a társadalmat

Most, hogy kiderült, nem vált be, Donáth is megvilágosodott, “délibábnak” nevezi az ellenzéki közösségépítést, amin túl kell lépni, és “karakteres politikai ajánlatot adnunk a választópolgároknak.” Idáig persze rendben. De akkor mi lenne az új ajánlat az öndefiniciója szerint liberális pártnak? “…újraszervezzük a társadalmat, és az apátiába zuhanó egyén helyett a közösségekre helyezzük a hangsúlyt. Ehhez viszont bátran ki kell mondanunk, hogy a szélsőségesen individualista világnézet zsákutca.”

Hogy mi van? Hol aggasztó probléma a mai Magyarországon bármilyen individualizmus? Az összes párt többé-kevésbé kollektivista, a Momentum talán a legkevésbé, de ez változóban, hiszen ezek szerint a radikálbal/zöld térfélre tör, pedig egyelőre az a piac telítettnek tűnik (tévedhetek).

Liberalizmus által valamelyest megérintett párt eleve nem akarja meg- vagy újjászervezni a társadalmat, hiszen az a civil társadalom dolga, az állam feladata az, hogy ennek ne álljon útjába, a gazdasági szférát is inkább bízza a piacra, viszont őrizze a rendet, a jog uralmát. Apátiába zuhanó egyén? Szélsőséges individualizmus? Hol él Donáth Anna?

Ayn Rand – Individualism

SPOILER ALERT: From the courtroom summation of Howard Roark in Fountainhead. A powerful presentation. http://www.LibertyPen.com

Úgy persze könnyű új kollektivizmust megfogalmazni, ha “individualizmuson” a közéletből való kényszeredett kivonulást, az egyéni megalkuvások kádári stratégiáit értjük, mint teszi Donáth, de ez nem is fogalmi zavar, hanem nettó hazugság, ahogy az atomizáltság és az individualizmus tudatos összemosása is.

…a szélsőségesen individualista világnézet zsákutca. Az elmúlt évtizedek ugyanis ennek a felfogásnak a kudarcáról is szólnak: a 21. század elejére bebizonyosodott, hogy ez a szemléletmód, és annak gazdaságpolitikai leképeződése, a neoliberalizmus, a semmibe vezet, mert rombolja a környezetet, növeli az egyenlőtlenséget, és szorongó, depressziós embereket nevel. A neoliberalizmus, és a szociáldemokráciát a neoliberalizmussal összeházasító politika megbukott” – olvashatjuk a Momentum elnökének cikkében, és ez a bekezdés azért is érdekes, mert egyetlen állítása, mellékmondata, de talán még az írásjelek sem stimmelnek benne.

A 21. század elejére az bizonyosodott be, hogy a máig velünk élő 20. századi kollektivista eszmék (rasszizmus, szocializmus) felelnek nagyjából mindenért, amiből tömeghalál és nyomor származik, ahol viszont szabadság van és piac (igen, az átkos “neoliberalizmus”), ott csökken az emberek egyenlőtlensége, fejlődés van és innováció, jóval kevesebb a környezeti kár, és bár annyian vagyunk a Földön, amennyi korábban elképzelhetetlen volt, tovább élünk, boldogabban és nagyobb jólétben.

Donáth Anna természetesen a klímaváltozást is arra hozza példának, hogy “a szélsőséges individualizmus borítékolja a kudarcot”, mivel ez a hallatlan veszély “csak közös fellépéssel, világméretű összefogással, nemzeteken átívelő szabályozásokkal tartható kordában.” Teljesen érthetetlen, hogy ha ez így is van, és közösen kell tenni valamit, akkor ez hol és hogyan írja felül azt, hogy szabad egyének nélkül szabad közösségek sem képzelhetőek el.

Pártalapítás? Most? És miből?

A választás óta eltelt időszak “best of őrületek” sorozatában kiemelkedő helyet foglal el (az általam egyébként kedvelt) MZP legújabb ötlete, hogy pártot fog alapítani. Nem is akármilyet: civilt. Civil pártot. MZP nem viccel:

Egy olyan jobbközép irányultságú néppártot építünk, amelyben ott vannak a konzervatívok, a keresztények, a zöldek és a liberálisok is. Örülünk, ha sok szakember és tapasztalt politikus mellénk áll, de azt is szeretnénk, ha ez a párt a fiatalokra épülne.”

Állj-állj-állj. Először is: előbb-utóbb tényleg kéne egy jobbközép párt ebben az országban – amint vannak hozzá jobbközép emberek, meg esetleg választók. De ha lesz is erre igény, azt egész biztosan nem MZP-nek kéne megszerveznie, ennyi tanulságot talán levonhatunk április 3-ából és a Direkt36 cikkéből. Aztán: ha jobbközép pártot csinálunk, mit keresnének benne a 99%-ban radikális baloldali zöldek? Egy párton belül kár újrajátszani a választási kényszerkoalíciót, sőt, azon belül kéne a legkevésbé.

Környezetbarát gondolatok: határozottan igen. Társadalom-mérnökösködő, radikális klíma- és ökopolitika: határozottan nem.

Hab a tortán, hogy ezt a pártalapítást MZP esetleg abból a pénzből is finanszírozná, amit az ellenzéki összefogás gyűjtött be adományokból kormányváltási célokra. Ezzel a 100 millió körüli összeggel valóban fillérre el kéne számolni (ezt MZP-ék meg is igérték), de a pénz szerintük őket illeti, hiszen az ő számlájukra érkezett – ez viszont nagyon nagy tévedés, hogy más szavakat egyelőre ne is használjak. Aki utalt, az az ellenzék egészének utalt, valóban az MMM számlaszámára, de hát ez volt megadva.

Teljes joggal veti fel most Kész Zoltán (disclaimer: ő barátom) a Facebookon közzétett nyílt levelében: “Gondolom, mondanom sem kell, hogy az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni (például pártot építeni belőle) lopás, amelyet az MMM-ben nem csak te, de senki más sem tűr el.” Ez pontosan így van, teljesen érthetetlen, miért estek neki emiatt többen is az MMM vezetőségi tagjának.

Az idő állítólag minden sebet begyógyít. Nem tudom, vonatkozik-e ez az elszabaduló ostobaságra, rosszhiszeműségre és őrült beszédre is.