0

Antiszemitizmus újratöltve – avagy mi a halál folyik a CEU-n?

Elképesztő állapotok uralkodnak a bécsi Közép-európai Egyetemen (CEU) – erről számolt be december 5-én az osztrák Zsidó Diákszövetség (JöH). Ellenséges légkörről mindennel szemben, ami Izraelhez és a cionizmushoz kötődik, a zsidó állam démonizálásról és a Hamász terrorjának bagatellizálásáról, sőt ünnepléséről, zsidó hallgatók zaklatásáról. A CEU egyik diákklubjának buliján a “Zionists, get the fuck out!” jelszót skandálták, és egy Dávid-csillagot viselő diákot nyilvánosan megaláztak.

Az ügynek elég szép sajtóvisszhangja volt, a legalaposabban Bernhard Weidinger, a szélsőjobboldalt kutató szakember írt kétrészes posztot a Der Standard blogjára a CEU-ügyről meg az osztrák egyetemek Izrael-ellenessé válásáról, amerikai mintára.

A zsidó diákszövetség két hónapon át (!) próbál időpontot kapni a CEU rektorától, Shalini Randeria azonban nem reagál a megkeresésükre, ehelyett az egyetem még aznap kiad egy név nélküli, nyilván hivatalosnak tekintendő terjengős közleményt arról, hogy a JöH közleménye “mélyen sértő”, hiszen csak “félreértésről” van szó, ők beszélni akarnak a JöH-val. Az egyetem fegyelmi bizottsága a “véleménynyilvánítás szabadságára” hivatkozva elutasítja a zsidó diákok panaszlevelét.

“Különböző álláspontok”

A CEU “komolyan vesz minden antiszemitizmussal kapcsolatos incidenst vagy panaszt”, írja az intézmény, nem tűrik a gyűlöletbeszédet. Amúgy pedig “nem kommentálunk és nem foglalunk állást aktuális ügyekben most és a jövőben sem” – ez konkrétan nem igaz, hiszen egyes tanszékek ezt nem egyszer megtették.

Az egyik legnagyobb vihart kavart esetről a CEU nyilatkozata szintén hazudik. Ezt írják: “…az akadémiai szabadság magában foglalja az eltérő véleménynyilvánítás szabadságát, valamint az ellentmondásos gondolatok kifejtésének szabadságát a jogszerűség és a civilizáltság határain belül. (…) A CEU tanszékei szabadon szervezhetnek és felügyelhetnek sorozatokat, és meghívhatnak különböző intellektuális és politikai álláspontot képviselő előadókat, hogy elősegítsék egy olyan környezet kialakulását, amelyben a különböző tudományos nézőpontok a jogszerűség keretein belül szabadon feltárhatók és megvitathatók.”

Tényleg?

Egyrészt a CEU-n nem lehetne akármit megrendezni. Teljesen nyilvánvaló, hogy sem markánsan Izrael- és cionizmus-párti, sem az amerikai individualizmust és szabadpiaci kapitalizmust ünneplő, sem a woke-kal vagy a szélsőséges gender-elméletekkel kritikus, sem klímaszkeptikus rendezvényt nem szervezhetne egyetlen tanszék sem, ha netán felmerülne valamelyikükben (nem merül fel).

Nézzük akkor, milyen “különbözó álláspontok” szerepeltek november 7-15 között “A jelennel szemben: A múlt és a jövő perspektívái Palesztinával kapcsolatban” c. előadás-sorozatban, amelyet a két szervező közül az egyik, a Bécsi Egyetem vezetése annak egyoldalúsága miatt lemondott. A másik szervező, az álláspontok különbözőségét hirdető CEU ilyen problémát nem látott, úgyhogy ott szépen megtartották a múlt és a jövő perspektíváit a jelennel szemben. A közös ezekben a “perspektívákban”, hogy mind Izrael-ellenes:

  • a “Palesztina mint feminista kérdés” c. előadást Dr. Layal Ftouni tartotta, ő Izraelt “telepes-gyarmati államnak” tekinti, “apartheiddel” vádolja, és bojkottálná;
  • a “Telepes gyarmati uralom Palesztinában” c. szintén árnyalt és kiegyensúlyozott előadás szerzője Dr. Amahl Bishara, aki a fegyveres intifáda híve, terrorszervezeteket támogat a Facebookon, és rendszeresen démonizálja Izraelt a kutatásaiban és a közösségi médiában;
  • a “Gáza ostrom alatt: viták a nemzetközi jogról és az ellenállásról” c. sokszínű előadást Dr. Darryl Li tartotta, aki szerint “Palesztinában a rendszerszintű kár nem csupán a diszkrimináció, hanem a kolonializmus”, Izrael pedig messzebb ment az apartheidben, mint anno Dél-Afrika;
  • a “Gázát kormányozni” c. előadást pedig Dr. Ilana Feldman tartotta, aki – a többi előadóval együtt – olyan elszánt híve az antiszemita BDS-mozgalomnak, hogy amikor 2020-ban a George Washington University ideiglenes dékánja lett, külön fel kellett szólítani arra. hogy nem támogathat semmilyen Izrael elleni bojkottkövetelést.

És ez csak egyetlen rendezvény volt a CEU életében, a “jogszerűség és a civilizáltság határain belül”.

Az osztrák Zsidó Diákszövetség emellett olyanokról számol be, hogy az egyetem bécsi campusán “a palesztin terrort ünneplik, (…) a zsidó diákok ezért nem mutathatták ki nyíltan zsidó identitásukat vagy Izraelhez fűződő kapcsolataikat”; vagy pl. arról, hogy a CEU WhatsApp chatjein “a terrort dicsőítő tartalmak és üzenetek tömegeit osztották meg, (…) a csoport moderátorai támogatták ezeket az álláspontokat, és kizárták a csoportból az ezeket ellenző zsidó hangokat.”

Mi a halál folyik az amerikai egyetemeken?

Az is roppant érdekes, hogy a diákképviselet mailben elküldte minden diákjuknak a "CEU Free Palestine Collective" gyűlöletkeltő levelét, amely "szabadságharcnak" nyilvánítja a Hamász október 7-i terrortámadását és "gyarmati népirtásnak" Izrael gázai fellépését (nem sokkal utána a diákképviselet bocsánatot kért ezért, és elhatárolódott a szövegtől).

Tovább is van, mondjam még? November 27-én hallgatók csoportjai Hamász-pártira térítettek el egy előadást a terrorszervezetről, Randeria rektornő jelenlétében, kikérték maguknak a "terror" szó használatát október 7-re, az egyik izraeli professzor fújolások közepette volt kénytelen elhagyni a termet. A szólásszabadság jegyében ezek az emberek a mai napig ott tanulhatnak/taníthatnak Bécsben, Soros György magánegyetemén.

Ami pedig a tanszékek, diákszervezetek fantasztikus autonómiáját illeti, a vélemény- és tanszabadság jegyében: annyira egy rektornő nem lehet ostoba, hogy ne tudja: ha a CEU "központilag" nem szólal meg ügyekben, más intézményei viszont igen, akkor a nyilvánosság előtt ezek jelenítik meg a CEU-t.

Például a Queer CEU nevű csoport, amely már október 10-én, három nappal a Hamász iszlamo-fasiszta pogromja után szolidaritási tüntetést szervezett a bécsi Stephansplatzra a palesztin terroristákkal ("Ki kell állnunk Palesztináért"), az izraeli "drákói genocid mészárlás" ellen.

Vagy ott van régi kedvencünk, a CEU gender tanszéke (ez hívta meg 2015-ben a Columbia terrorpárti professzorát, Joseph Massadot Budapestre, aki a Nádor utcában aztán Izrael megszüntetését sürgette, nézeteit mára tovább update-elte), amely oktőber 24-i nyilatkozatában két szürke mondatban elítéli a Hamász támadását (azt nem nevezve terrortámadásnak), hogy aztán bekezdéseken át Izrael gázai hadjáratát ítélje el ezerszer inkább, hiszen az "gázai civilek" ellen irányul, kizárólag. Terroristákról itt sincs szó.

(El)hallgatnak, hazudnak

Csak arról, hogy egy "kolonizált nép" kel fel egy "erős és nyugat által támogatott militarizált állam" ellen - máris milyen érthető a Hamász mészárlása, amit az elején még pro forma elítéltek. Aztán: "Aggódunk a népirtás lehetősége miatt, amelyet vezető izraeli tisztviselők veszélyes és rasszista retorikája táplál, akik a palesztinokat nyíltan 'emberi állatoknak' nevezik. Ezért felszólítjuk a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el az izraeli állam dehumanizáló és népirtó retorikáját."

Ez is hazugság, természetesen: Yoav Gallant védelmi miniszter nem "a palesztinokat" nevezte "emberi állatoknak", hanem azokat a terroristákat, akik gyerekeket öltek, nőket égettek el élve és erőszakoltak meg, kisbabákat fejeztek le. Ezekről ebben a közleményben (vagy akár egy másikban) egyetlen kurva szót nem ír a CEU igen tisztelt gender tanszéke (a két magyar aláíró: Timár Eszter, Barát Erzsébet). Amely, miután végighazudta a közleményt (pl. "Izrael több mint 75 éve vesz részt földek elrablásában"), a végén még jól elhatárolódik az antiszemitizmustól. LOL, köszönjük.

(A korrektség kedvéért: született 1 db. két bekezdéses Izrael melletti kiállás is, 3 db. professzor, köztük Kovács András részéről. A helyükben vigyáznék, nehogy őket is egy nap bekergessék a könyvtárba, mint történt a Cooper Union zsidó diákjaival.)

Ha pedig valaki azt kérdezné, miért pont Izraellel foglalkozik a CEU-n és Európa, Amerika számos más egyetemen ez a sok kártékony progresszív tudós, akkor csak gyorsan visszakérdeznék: szerinted?

A Gázában dúló terrorellenes harc egyúttal civilizációs harc is