„Valaki azt mondta, hogy az elítélés kisebb szellemi erőfeszítést igényel, mint a gondolkodás.”
(Emma Goldman)
Azt írja Konok Péter történész (“Rendetlen gondolatok az anarchizmusról”. Öt, április 10.), hogy megint felütötte a fejét az anarchistáktól való riadalom, főleg a NER-média retteg állítólag az anarchistáktól, mert válság idején a hatalom rendre előveszi ezt a „rettentő mumust”, hogy mesterséges pánikot keltsen. Ez, valamint az a teljesen jogos meglátása, hogy Magyarorságon „tulajdonképpen soha nem volt számottevő anarchista mozgalom”, aztán kiindulópontja írása voltaképpeni tárgyának, ami a hazai anarchista mozgalmak és jelentős képviselőinek ismertetése a 19. századi Schmitt Jenő Henriktől a 21. századi Konok Péterig.
A szerző ugyanis elsősorban saját személyes szűrőjén keresztül értelmezi az eszmét és annak (közel)múltját. Amivel nem is lenne gond, ha 1) nem felejtené el megemlíteni, hogy a rendszerváltás idején is létezett egy kisszámú, de aktív anarchista mozgalom az országban, 2) nem hallgatná el szemérmesen, miért is kerültek be a hírekbe mostanában a hazai anarchisták.
(Zárójeles mellékszál: Konok szerint az anarchizmus „sokféle formát öltött, de két dolog volt, amiben mind egyezett (és egyezik is mind a mai napig): a hierarchiák megkérdőjelezése és az antikapitalizmus.” Ez a mozgalom nagy részére igaz, de régóta létezik egy radikálisan piacpárti anarcho-kapitalista irányzat is, ami része az amerikai libertárius mozgalomnak. Mindegy, mit gondolunk róla, szerintem pl. több okból is tévedés, de kár ebben a kontextusban elhallgatni.)
Ami az első pontot illeti, személyes érintettség okán zavar: egyike voltam az 1988 őszén megalakult Autonómia Csoport, majd az 1990-ben létrejött Budapesti Anarchista Csoport alapítóinak (az utókor kedvéért álljon itt néhány név: Acsády Judit, Hochberg Ágnes, Kertész Ágnes, Porosz Tibor, Csoma Lajos), de ott volt még a NAP anarcho-punk csoport, ott volt a nyíregyházi anarcho-liberális Kép-Más Kör, ott volt a föderációnk, majd később a Budapesti Autonóm Társulás. Konok Péterrel sehol nem futottunk össze, lehet, hogy nem tudott rólunk.
Végigtüntettük a rendszerváltást, kiálltunk Václav Hável, a kanadai innui őslakosok és a dolgozói önigazgatás mellett, demonstráltunk a berlini fal ellen, aláírásokat gyűjtöttünk a kormány megszüntetéséért, a boszniai háború miatt vért öntöttünk a jugó követség épülete elé, újságot adtunk ki, rendezvényeinken egészen sok ember fordult meg, pl. Schiffer Andrástól az akkor trockista Navracsics Tiborig.
A szerző 1989-ben
Egy dolgot azonban soha nem csináltunk: nem álltunk népirtó, fasisztoid mozgalmak mellé.
Amikor például 1991-ben az első öbölháború ellen tüntettünk, nem azért tettük, hogy Szaddám Huszeint támogassuk, hanem háború- és erőszakellenes okokból. Fiatalok voltunk és naivak, kellett a világmegváltás. (Aztán sok minden és sok mindenki másképp alakult, csoportjaink megszűntek, volt, aki baloldali maradt, akadt, aki fideszes lett, én TGM nyomán rohamtempóban elköszöntem az antikapitalista baloldali kollektivizmustól és lettem Hayek és Rand követője.)
Ez pedig átvezet minket a második ponthoz: miért is kerültek be a mai anarchista csoportok a hírekbe, már ha eltekintünk szegény Puzsér Róbert anarcho-feminista atrocitálásától? Vezetői összefoglaló: leginkább azért, mert kiálltak egy népirtó, fasisztoid mozgalom mellett, azt skandálva, hogy „Palestine will be free from the river to the sea”.
Ők ezt soha nem így mondanák, szerintük csak a palesztinok ellen elkövetett izraeli „népirtás” meg az „apartheid” ellen tüntettek előbb tavaly februárban, most meg az ICC által sújtott Netanjahu letartóztatásért a Széll Kálmán téren, ahol a fotók tanúsága szerint már fekete vagy fekete-vörös lobogó sem lengett: a szabad, önigazgató társadalom hívei a palesztin államiság zászlaját emelték a magasba. Pontosan fogalmazott a Tett és Védelem Alapítvány (TEV): „a terror kitervelői és végrehajtói melletti szolidaritás a terrorizmus éltetését jelenti.”
Sem tavaly a Varjú Kollektíva, sem idén az Anarchista Diákmozgalom nem említette a Hamász október 7-i pogromját zsidó civilek ellen, kizárólag Izrael legitim válaszhadjárata ellen demonstráltak valamiért, kritikátlanul szajkózva az összes elfogult Izrael-ellenes NGO ostoba és hazug (vér)vádjait. Izrael elítélése láthatóan kisebb szellemi erőfeszítést igényel, mint a gondolkodás. Holott egy anarchista per definitonem autonóm lény, önállóan gondolkodik, szembemenve a mainstream csordával, ez kb. a minimum, ami elvárható tőle.
Tudom persze, hogy magukat anarchistáknak valló csoportok is folyamatosan részt vesznek a szabad világ szabadságellenes, kollektivista mozgalmaiban, legyenek azok „globkrit”, „posztkolonialista” vagy klímapánikoló megmozdulások, most a neonácikkal számos közös vonást felmutató vörös antifáról már nem is szólva. Mégis mindig meglep az a kényelmes konformizmus és szervilizmus, amivel a magukat lázadóknak és hatalomelleneseknek tételező anarchisták szolgaian követik a főáramú Amerika-, és Izrael-ellenes, „palesztinpárti” narratívát.
Maga Konok Péter viszont sokat segít, hogy megértsük ezt a sajátos gondolkodásmódot: amikor például a Facebookon azt írja egy posztja alá, hogy „Feleim, mind az antiszemita, mind a cionista kommenteket törlöm. Menjetek náculni az erre hivatott oldalakra!”, akkor az nemcsak történészi tudását illetően, de morális szempontból is kétséges, sőt elsősorban abból a szempontból. A Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott Nemes Dánielről meg egy egész bekezdésen keresztül hazudik gyűlölködve, majd oda konkludál, hogy „Nemes Dánielben Radnóti Miklós elborzadva ismerhetne saját gyilkosaira.” Igazi meg nem gondolt gondolat, ill. a kognitív folyamatok teljes hiánya, és akkor még nagyon visszafogott voltam.
Anarchista szempontból sem lehet nehéz annak a belátása, hogy a fél világ által követelt új államiság, az önálló palesztin entitás létrehozása semmilyen más célt nem szolgálna, mint a zsidók kiszorítását jelenlegi területükről, a folyótól a tengerig. Anarchista szemszögből is látható kell hogy legyen, hogy ha az ICC egy szintre emeli a pogromot elkövető terrorszervezetet és a reagáló, védelmi háborút folytató ország demokratikusan megválasztott vezetőit, és ez valami új, mindenki által betartandó norma kell hogy legyen, akkor azzal a világrenddel valami komoly baj van.
Az anarchistáktól rettegni abszolút szükségtelen. A morális nihilizmustól, a hazudozástól, az „anticionista” gyűlöletkeltéstől viszolyogni viszont teljesen természetes.
“Tüntetés az önkény ellen” – magyar anarchisták menni Hamász
