Harminc éve hagytam ott az anarchizmust és magát a baloldalt, azóta, ha megkérdezték, általában libertáriusnak vallottam magam, leginkább az egyszerűség kedvéért: valamennyire, itthoni közegben is érthetően, ez fejezte ki a leginkább azt, hogy szabadpiaci kapitalizmust szeretnék, limitált kormányzatot, egyéni jogokat. Az utóbbi időben viszont azon kapom magam, hogy tartom a három lépést ezzel a szóval, maradok inkább a “klasszikus liberális”-nál.
Egyrészt mert az utóbbi években Amerikában és idehaza is felbukkantak olyan “libertáriusok”, akikkel véletlenül sem vállalnék közösséget (izolacionisták, paleo-konzervatívok, Izrael-gyűlölők, anarcho-kapitalisták, sőt, időnként Putyin-apologéták), plusz bonyolultabb lélek vagyok (külpolitikai kérdésekben pl. szabadság- és demokráciaexportot pártoló neokon).
Leginkább azonban következetes szeretnék lenni: ha nem lennék az objektivista filozófia híve, nem tudnám jól megindokolni, miért a laissez faire kapitalizmus a leglogikusabb következménye a szabadságvágynak (erről majd máskkor bővebben), miért ragaszkodom az egyén autonómiájához, az önálló gondolkodás jogához, miért akarom az önzést rehabilitálni, és miért nem bízom alapvetően semmiben, ami kollektív.
Soha nem állítanám, hogy teljes mértékben, Arisztotelészig visszamenően megértettem mindazt, amit Ayn Rand közölni akart erről – de az életemet így is megváltoztatta.
Arról írt néhány hónapja a Forbes, hogyan hat Rand filozófiája a startupok világában, hogyan került szembe “a racionális önzést védelmező és az altruizmust (a személyes értékek feláldozása mások javára) támadó álláspontja a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának modern felfogásával”, hozzátéve, hogy “a legtöbb objektivista érték nagyon jól illeszkedik ahhoz a valósághoz, amelyet a legtöbb technológiai startup-alapító tapasztal.”
Ilyen érték a reálisan létező valósággal való szembenézés (“a valóságot elkerülheted, de a valóság elkerülésének következményeit nem”), a személyes boldogság keresése (tehát nem a másoknak való megfelelés, nem az önfeláldozás, amikor mások érdekeit az enyéim elé helyezem), és a kiválóságra való törekvés, a saját teljesítmény elvárása önmagadtól.
Ha a saját életedre mint folyamatosan megújuló startupra gondolsz, akkor is profitálhatsz ebből a gondolkodásmódból, ha nem az üzleti világban élsz. Segít ugyanis eldönteni, mi az igaz, mi nem. Mi a morálisan helyes, és mi nem.
Ayn Rand – Her Philosophy in Two Minutes
Learn more about Ayn Rand’s philosophy of Objectivism-a philosophy for living on earth. SUBSCRIBE TO ARI’S YOUTUBE CHANNEL https://www.youtube.com/subscription_center?add_user=AynRandInstitute ABOUT THE AYN RAND INSTITUTE ARI offers educational experiences, based on Ayn Rand’s books and ideas, to a variety of audiences, including students, educators, policymakers and lifelong learners.
Az objektivista filozófia kiindulópontja az a tény, hogy a világ adott, “a lét létezik”, a minket és környezetünket formáló erők akkor is vannak, ha nem veszünk róluk tudomást. És a világ megismerhető, egyre transzparensebb, ez valahol teljesen megnyugtató. Nem tudhatunk nyilván mindig mindent, de a lényeg itt az, hogy mielőtt döntünk, gondolkodunk, az értelmünk erejével fogalmakat, koncepciókat alkotunk a dolgokról, és minél teljesebb (objektívebb) képet alkotunk valamiről, annál jobb nekünk.
Személy szerint a nehézség, amit itt folyamatosan le kell küzdenem: a világot nem olyannak látni, amilyennek naivan, idealistán vagy ostobán látni szeretném. Kiiktatni minden wishful thinkinget, nem eliminálni azt a tényt, tudást, ami – látszólag – szembemegy a világnézetemmel. Küzdök azzal, hogy meglássam azt is, ami fáj, vagy csak kényelmetlen.
Ha pl. híreket szerkesztek, minden egyes hírforrásnál le kell választanom a tényt a narratíváról, észre kell vennem az ideologikus nyelvezetet, amibe a tényt néha csomagolják, és főleg a hozzám legközelebb álló forrásokkal kell bizalmatlannak lennem, nehogy a kényelemérzetem még jobban bezárjon abba a buborékba, amiben amúgy is élek. Minden elképzelhető oldalát, hátterét meg kell ismernem az adott eseménynek. És még így is inkább eggyel többször leírom az “állítólag”, “állította”, “szerinte” szavakat, mint eggyel kevesebbszer.
Úgy kell elfogadnom az alapvető tényeket, hogy folyamatosan megőrizzem a szkepszis, a kérdezés, a megkérdőjelezés képességét (nem mindig sikerül). Nem elfogadni a “többség” konszenzusát. Nem elfogadni, hogy “a világ nem fekete-fehér”, de igen, alapvetően az: valami vagy igaz, vagy nem. Nem behódolni a mindenkori kollektíva “bölcsességének”, nem használni automatikusan az ő nyelvezetüket, nem feltétlenül nevetni a vicceiken, nem mosolyogni arra, aki nem érdemli meg. Nem az ő feltételeik szerint élni.
Valójában egyetlen alapvető döntés előtt állsz: hajlandó vagy-e gondolkodni, vagy nem? “A nem gondolkodás megsemmisítéssel ér fel, annak az óhajával, hogy tagadjuk a létet, annak kísérletével, hogy kitöröljük a valóságot. De a lét létezik; a valóság nem kitörölhető, csupán a kitörlőt törli ki” – mondja John Galt, a Veszett világ egyik főhőse.
Az objektivizmus arra tanít, hogy tartsd magad fontosnak, kövesd a saját utadat, és légy önmagad (nem a New Age-i értelemben persze). Egy korábbi posztomban már említettem, hogy sokáig azt sem tudtam, hogy lehetnek saját érdekeim, nemhogy azt, hogyan érvényesüljek racionálisan önző módon. Szép, ha segítesz másoknak, de ez nem történhet az önfeladásod árán. A saját utadat csak te tudod követni, mindenki másnak ez kb. huszadrangú kérdés. Önmagad öncélja vagy.
Ez a felismerés segített – az egyetlen, ami ennek keresztbe tud tenni, a depresszió, a fájdalom vagy a düh. A mai napig tanulnom kell, hogy minden a helyére kerüljön: elfogadjam (és részben átöleljem) az érzelmeimet, vagy éppen azok hiányát – de dönteni soha ne ezek alapján döntsek, hanem az adott helyzetben lehetséges racionális mérlegelés alapján.
Ayn Rand regényeit és politikai-filozófiai esszéit nagyjából 9/11 környékén kezdtem olvasni, és emlékszem, eleinte nagyon nehéz volt átültetnem a racionális szuperhősök világát a saját életembe. Hősiesség? A hétköznapokban nincsenek hősök - gondoltam. Dehogy nincsenek. Hős vagy például, ha nem másnak - adott esetben éppen Rand regényhőseinek - akarsz megfelelni, kizárólag magadnak, a saját morális mércédnek.
Hős vagy, ha le tudod zárni a múltadból mindazt, amit le kell, de nem kidobva, elfojtva, hanem tudásként integrálva - csak így tudsz továbblépni, és a múlt persze még így is benned marad. Jó, ezt könnyebb leirni, mint megcsinálni, de a folyamatos tudatosságra való törekvés egy folyamat, soha nincs vége. Ha életünk az eddigi döntéseink összessége, akkor nagyon tudatosan kell figyelnünk arra, mit és miért csinálunk.
Biztos azzal keresem a pénzt, amivel kéne? Azzal élek együtt, akit tényleg szeretek? Tényleg a saját életemet élem, vagy másokhoz hasonultam? Boldog vagyok?
"A boldogság az élet sikeres állapota, a fájdalom a halál ügynöke. A boldogság az a tudatállapot, amely az ember értékeinek megvalósulásából fakad. Az az erkölcs, amelyik arra vetemedik, hogy azt mondja, a boldogságról való lemondásban találják meg a boldogságot; hogy az értékeik kudarcát becsüljék, nem más, mint az erkölcs arcátlan tagadása. Az a tan, amelyik egy áldozati állat szerepét testálja önökre, amelyik arra törekszik, hogy mások áldozati bárányai legyenek, a halált állítja önök elé mércéül. A valóság és az élet természetének kegyéből az ember – minden ember – önmagában vett cél, önmagáért létezik, és saját boldogságának megvalósítása a legmagasabb erkölcsi cél" - mondja Galt elhíresült, hosszú rádióbeszédében.
Az objektivista filozófia nem valami zárt, kikezdhetetlen dogma, hanem egy logikus és ésszerű gondolatmenet. Aki kicsit is beleássa magát, csodás dologra bukkanhat: önmagára.