0

A Covid idején derült ki, hogy az állam bármikor az önkényuralom útjára léphet

Öt évvel a koronavírus járvány és az azt követő lezárások pusztítása után a miniszterelnök a napokban dagadó büszkeséggel emlékezett meg egy sikerpropagandát sugárzó kisfilmmel arról, hogy a járványkommunizmus vezénylő tábornokaként milyen derekasan helytállt, mondván, az állam a helyén volt, amikor szükség volt rá. Magyar Péter pedig erre reagálva azt bizonygatta, hogy ha ők lettek volna kormányon, az állam még sokkal inkább a helyén lett volna.

Holott azt láthattuk a járvány vészterhes éveiben, hogy a lezáráspárti politikát alkalmazó országokban a karanténba kényszerített társadalom által hozott anyagi és lelki áldozatok korántsem térültek meg. Azonban sem a Fidesz, sem a Tisza nem vonta le a szörnyű és kiábrándító tanulságot.

A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések azt mutatták: az állam a 21. században is gyereknek nézi a polgárokat, akiktől a hatalmát kapta, és még az állítólag liberális ellenzék is fullba nyomta a paternalizmust. Ők is bőszen demonstrálták, hogy márpedig ők jobban menedzselték volna a járványbolsevizmust. Miközben nem a menedzseléssel és az irányítás módjával, hanem magukkal a lezárásokkal és az amögötti hatalmi felfogással volt a probléma.

A 2020-as esztendő sok polgártársunk életében jelentett súlyos megrázkódtatásokat, traumákat és gondterheltséget. Kijelenthető, hogy a 2020-as év a koronavírus-járvány és az azzal járó drámai következmények miatt az egyik legapokaliptikusabb periódusa volt az életünknek. Részesei lehettünk szívbemarkoló családi traumáknak, kínzó magánynak, létbizonytalanságnak, egzisztenciánk válságba kerülésének. Az elmúlt év valamennyiünk számára szinte kiheverhetetlen válságproblémákat idézett elő az életünkben, így teljesen érthető, ha ki akarjuk törölni az emlékezetünkből.

2020-ban jogosan érezhettük azt, hogy elidegeníthetetlen szabadságjogaink brutálisan csorbulnak, kiszolgáltatottabbá válunk a mindenkori államhatalommal szemben, az államapparátus a korlátait önkényesen átlépve furakodik be a gazdasági szektorba szigorúan megregulázva azt, az erőszakszervezetek fenyegető jelenléte az utcákon pedig nemhogy a biztonságérzetünket növelné, inkább a bennünk táplálódó félelemérzetet eszkalálja.

A jogkorlátozó karanténszabályozások, a határok lezárása, a kiválasztott vállalatok katonai apparátusok általi „megszállása” okán az a kép rajzolódhat ki az állampolgárban, hogy nem csupán a járványnak, hanem a korlátozásokkal együtt járó parancsuralmi szabályozásoknak is szenvedő alanyai voltunk.

A 2020-as év valójában nem is a járvány eszeveszett tombolása miatt volt olyan sötét és nyomorult: a felelősség elsősorban a határait túllépő, zabolázatlanul terjeszkedő, a mindennapi életvitelünkbe befurakodó, fékeveszetten regulázó államhatalmat illeti. Ebben az évben mutatkozott meg teljes valójában az, hogy az állam bármilyen vészjósló körülményre hivatkozva ráléphet az önkényuralom útjára, s hogy a mindenkori államhatalom mindig is késztetést fog arra érezni, hogy az első adandó alkalommal centralizálja a hatalmát.

Azonban mindebben jelentős szerepe volt a kormány és a szakértői apparátus iránti feltétlen bizalomnak, mely a média által keltett hisztéria és riogatás közepette a kollektív rettegés béklyói közé szorult tömegek felől nyilvánult meg.

Amikor 2020. márciusában a Covid már Magyarország határain belül is fertőzött, a magyar kormányzatnak is cselekednie kellett. Igaz, hirtelen jött helyzetben nehéz felelős döntéseket hozni, ugyanakkor a március közepén megszavazott, a hatalmat kormányzati kézbe összpontosító „felhatalmazási törvény” frontálisan szembement a hatalommegosztás elvével. A Varga Judit által kezdeményezett, a „rémhírterjesztést” szigorúan szankcionáló Btk.-módosítás pedig a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságához való jogot is szigorú korlátok közé szorította.

Az operatív törzs javaslatára meghozott intézkedések közül a kijárási korlátozások csorbították a mozgás szabadságát, és a kereskedelmi szektorban tevékenykedő magánvállalkozások életébe is önkényesen beavatkoztak a vásárlási idősávok és nyitvatartási korlátok előírásával. Emellett a gyülekezési jog korlátozása és a tömegdemonstrációk hatósági tiltása a polgári engedetlenség lehetséges gyakorlását is lehetetlenné tette. Nem beszélve a kiskereskedőket – köztük a nagyobb élelmiszerláncokat is – sújtó különadókról és hatósági árszabályozásokról, melyek a nehéz helyzetbe került áruszállítókat, árutermelőket is kilátástalan helyzetbe sodorták.

Covid-apartheid: az önámítás felsőfoka

Az év előrehaladtával pedig egyre fokozottabban nyilvánult meg az, hogy a politikai osztály, amelynek kezébe a bizalmunkat helyeztük, és választópolgárokként a kezébe adtuk azt a jogot és kötelességet, hogy a mi javunkra teljesítse a szolgálatát, mindezt figyelemre sem méltatva úgy tekint ránk, egyszerű polgárokra, mint esendő, felelőtlen gyermekekre, akik ha túlságosan szabadjára vannak engedve, közveszélyes őrültekként fognak kárt tenni mások egészségében. Ezen megközelítés szerint a gyermeknek emiatt egy gondoskodó, szerető apukára van szüksége, akinek a szerepét az államapparátus tölti be.

Ez a paternalista hozzáállás pedig nem csupán a kormányoldal részéről, hanem mindinkább a baloldali ellenzék padsorai felől is megnyilvánult. Ha végig figyelemmel kísértük az eseményeket, az is szembetűnő, hogy a „demokratikus” ellenzék már-már a hadikommunizmus idejét idéző, a kormánypártnál is szigorúbb lezárásokat, korlátozásokat, szabályozásokat követelt.

S bár sok állampolgár képviselte a szabadság eszményét, és gondolta úgy, hogy az állam maradjon eredeti mozgásterének korlátai között, sajnos ez az év abban is tragikus volt, hogy a társadalmi megosztottság oka ezúttal nem a jobb-vagy baloldali elköteleződés, a kapitalizmus vs. szocializmus kérdése, vagy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc között húzódott meg, hanem az individualizmus-kollektivizmus kérdésköre teremtett polarizáltságot.

Sajnos az sem volt evidens a nyugati fejlett civilizáció részeként, hogy elidegeníthetetlen szabadságjogokkal rendelkezünk, melyek épp azért elidegeníthetetlenek és természetesek, mert semmilyen körülmények között, semmilyen veszélyhelyzetre sem hivatkozva lehet azokat aránytalanul csorbítani. Ez az éles szembenállás pedig legszembetűnőbben a Gődény György kihallgatását követő perpatvarban nyilvánult meg a szólásszabadság hívei és az annak határokat szabni akarók között.

Az én testem, az én döntésem: a legfontosabb érv a kötelező oltás ellen

Az sem volt evidens - főként az ellenzéki politikusok számára -, hogy egy ideális liberális jogállamban a hatalommegosztás elvét a krízishelyzetekben is prioritásként kezelnék, és igyekeznének a szükséges intézkedéseket a törvényhozó hatalom bevonásával meghozni. Ehelyett politikai haszonszerzés céljából mégis nevüket adták a második hullám során ismételten bevezetett kormányzati önkényuralomhoz az újabb „felhatalmazási törvény” megszavazásával. Az ellenzék jogállamiság iránti elkötelezettségét is hiteltelenné tette pl. Kocsis-Cake Olivio ellenzéki képviselő, aki a rendkívüli helyzeten felbuzdulva arra sarkallta a főügyészt, hogy hatósági agresszióval lépjen fel a „járványtagadókkal és rémhírterjesztőkkel” szemben.

S bár a politikusi osztály mindent megtett azért, hogy a felelős politizálás látszatát fenntartsa, a „felelős politizálás” mögött a kollektivizmus és a végletekig menő etatizmus nyilvánult meg, mellyel a társadalom széles körei is azonosulni tudtak, megkérdőjelezve szabadságpárti polgártársaikkal szemben az emberi jogok természetességét.

Ebben az évben derült ki igazán, hogy ezek a politikusok krízishelyzetben a választókat alacsonyrendű gyermeteg lényeknek tekintik, a bizalom az ő oldalukról ismeretlen fogalom, s ahelyett, hogy szolgálatot teljesítenének a mi javunkra, sokak kárára hoznak olyan döntéseket, melyek nem a közjót szolgálják, hanem saját önigazolásukat, mondván, ők tudnak erőskezűek és bátrak is lenni.

Vegyük a 2020 őszén meghozott intézkedéseket. Az este 8 és hajnali öt óra közötti kijárási tilalom elrendelése súlyos csapásként érte a vendéglátóhelyeket, az éttermeket, a szórakozóhelyeket, bárokat, kocsmákat. A fitnesztermek és sportközpontok bezáratásával a személyi edzők, az edzőterem-tulajdonosok, sportmenedzserek is súlyos válságba kerültek. Később eltörölték ugyan, de ismét hetekig volt érvényben az üzletek látogatási rendjét önkényesen megszabó idősávot előíró szabályozás is.

A kormányzat, az államapparátus magát erőskezűnek láttatva szinte mindent bezáratott, megregulázott, kivezényelte a rendőröket és katonákat az utcára, hogy elkapják az este szabadon kószáló embereket, a hatóságok rászálltak a legismertebb, önmagát vírusszkeptikusnak mondó gyógyszerészre is. A vállalkozókon, munkavállalókon és fogyasztókon kívül persze más is kárvallottjává vált az intézkedéseknek, elsősorban a karantén miatt súlyos traumákat szenvedett gyerekek. De ide sorolandók az önkormányzatok, s kiváltképp az ellenzéki települések is, melyeket a kormány diszkriminatív módon adóelvonásokkal, ingyenes parkolással igyekszik ellehetetleníteni.

Összességében egy szabadságpárti, önrendelkezéspárti polgár számára szánalmas volt az is, amit a kormány, s az is, amit az ellenzék tett Covid-ügyben. Az úgynevezett „vírusszkeptikusokat" (akik persze terjesztettek hülyeségeket, ez nem vitás) börtönbe akarták záratni a szólásszabadság és véleménypluralizmus dicsőségére, koalíció alakult ki a Fidesz és a baloldal között a súlyos gazdasági, és ezzel megélhetési károkat okozó lezárások fenntartásában, s hogyha kritizálták is a kormányt, azt is összevissza, következetlenül, saját maguknak is ellentmondva csinálták, szigorúbb intézkedéseket követelve.

A svédeket, dél-koreaiakat s az összes többi liberálisabb megoldást szorgalmazó ország járványkezelését pedig „nagymama-gyilkosnak” és felelőtlennek állította be a média.

Amikor pedig bevezették a rendeleti kormányzást, amikor egy egészségügyi veszélyhelyzetre hivatkozva elvették a gyülekezés és a mozgás szabadságát, amikor kijárási tilalmat rendeltek el, mint valami hadiállapotban, a most TikTokon forradalmiságukat kiélő, Majkát dúdoló rendszerellenzékiek csak csendben ültek, és vad fotelharcosokként demonstrálták „maradjotthon” profilképkerettel jóemberségüket. A Covid idején az egész politikai osztály kimutatta a foga fehérjét.

Így fogalmazódik meg 2020-nak az örökérvényű üzenete és tanulsága. Egyrészt, hogy álljunk ki bátran a magunk igazáért, a kivívott szabadságunkért, autonómiánkért, másrészt mindig legyünk szkeptikusak a politikusok értékelvűségét, elvhűségét, hivatástudatát illetően, soha ne viszonyuljunk hozzájuk feltétlen hűséggel és bizalommal. Harmadrészt mindig tudatosítani kell magunkban, hogy az államhatalom, és az azt irányító politikusi osztály is nekünk van alárendelve, mi rendelkezünk fölöttük, s ebből következően nem kezelhetnek bennünket úgy, mint kézivezérelhető, regulázható, öntudatlan egyedeket.

A szabadság univerzális érték, az ember természetes életösztöne. A Covid pedig azt bizonyította be, hogy ez még a modern világunk demokratikus felében sem volt evidens.

Covid-apartheid: az új normális

Gyenge Dániel